Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Poszterek: Farkasember, Greenberg, Avatar

2009.11.26. 11:13 koimbra 1 komment

Két új Farkasember poszter került ki a netre, nagyon igyekeznek, hogy próbálják az embereket rákapatni a filmre, ám akit nem győzött meg az előzetes (pl engem) és hallotta, hogy mennyi gond van a film körül, azok biztosan kihagyják a filmet vagy legalábbis alaposan elgondolkodnak…

Címkék: poszter

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kommandó remake?

2009.11.26. 10:37 koimbra Szólj hozzá!

A 80-as évek egyik legjobb akciófilmje a Kommandó volt, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az ebben az időszakban készült filmek Arnold Schwarzenegger főszereplésével gyakorlatilag mind kulttá váltak. Személy szerint teljesen meg voltam elégedve az alkotással, ám volt aki nem.…

Címkék: remake miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

King of Fighters előzetes

2009.11.26. 10:10 koimbra 2 komment

Készült-e számítógépes játék alapján igazán jó verekedős film? Nekem speciel a Mortal Kombat első része nagyon tetszett, akkoriban elég jól elvoltam a játékkal is, de a nagy riválisa, a Street Fighter már nem jött be. A King of Fightersszel próbálkoznak most a filmesek, van…

Címkék: trailer

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még egy Daybreakers előzetes

2009.11.26. 09:53 koimbra 1 komment

A jövőben az emberek többsége vámpírrá változik, a vérszívók uralják a világot, azonban vérkészleteik kifogyóban vannak. Egy emberi tudós azon tevékenykedik, hogy megmentse az emberiséget, segítségére van néhány vámpír is. Az előzetes próbál nagyon klassz lenni, de…

Címkék: trailer daybreakers

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Két kép a Losersből

2009.11.25. 22:11 koimbra 1 komment

A Warner stúdió közzétett két képet a The Losers képregényfilmből. Egy csapat kommandósról szól a film, akiket megbízójuk átveri egy küldetés során, a tagok azonban később újra összegyűlnek és bosszút állnak a megbízón, aki történetesen a CIA-nál dolgozik.Az első The…

Címkék: képben the losers

Elköltöztünk: filmdroid.hu

A második Toy Story teaser

2009.11.25. 21:59 koimbra 1 komment

Megérkezett a második teaser a Toy Strory 3-hoz, van benne néhány új jelenet. Én biztosra veszem, hogy a Pixar most nem fog hibázni és megint tökéletes szórakozást fogunk tlátni tőlük.

Címkék: teaser toy story 3 toy story

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hivatalos kép a Jonah Hexből

2009.11.25. 20:41 koimbra 4 komment

A Jonah Hex első hivatalkos képe hasonlít inkább egy ruhapróbára vagy egy sminktesztre, nem? Josh Brolin lesz a képregényfilm sebhelyesarcú főhőse, akinek John Malkovich figuráját kell megakadályoznia abban, hogy eltörölje a Föld színéről Washingtont. Korábban úgy volt, hogy…

Címkék: képben jonah hex

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Esti híregyveleg

2009.11.25. 20:25 koimbra Szólj hozzá!

- Eredetileg úgy volt, hogy Tommy Lee Jones rendezi a The Lincoln Lawyert és az egyik főszerepet is el fogja játszani, de a forgatókönyv láttán összekoccantotta szemöldökét és kiszállt a produkcióból. - A Sikoly 4-ben újra látható lesz Neve Campbell, Courntey Cox és David…

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

King írja a Ragyogás folytatását

2009.11.25. 15:24 koimbra 9 komment

Stephen King új regénye, az Under the Dome már kapható (külföldön), ezért a szerző elég sok interjút ad mostanában, ilyenkor pedig elő szokott jönni a szokásos kérdés: És mi lesz a következő? King pedig elárulta, hogy az új könyvének a címe Doctor Sleep lesz, ami nem más,…

Címkék: miújság könyvből film sequel

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tom Cruise is indult az Újhold egyik szerepéért

2009.11.25. 13:21 koimbra 7 komment

November 16-án betörtek a Summit Entertainmenthez és elvittek ezt-azt, két nappal az eset után kiszivárgott a netre egy felvétel, amelyen Tom Cruise meghallgatása zajlik, aki éppen az Újhold egyik szerepét szeretné megkapni. Napszemcsi, folytonos fehér fog villantás, igen, ez csak ő…

Címkék: poén new moon

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Alba ismét képregényfilmben

2009.11.25. 13:11 koimbra 1 komment

Jessica Alba és Robert Rodriguez vette meg az Insiders belga képregény jogait, a főszerepet az előbbi fogja játszani, utóbbi pedig producerként fogja felügyelni a munkálatokat. Alba nem idegen a képregények területén, láthattuk őt a Sin City-ben is.A történet a kolumbiai…

Címkék: miújság képregényből film

Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Last Station előzetes

2009.11.25. 12:50 koimbra Szólj hozzá!

Tavaly áprilisban kezdték forgatni a The Last Station drámát, először idén már látható volt a Telluride Film Festivalon. A produkció már büszkélkedhet egy díjjal, Helen Mirren a Római Film Festivalon kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. Tolsztoj utolsó évét…

Címkék: trailer
süti beállítások módosítása