Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem lesz semmi A majmok bolygója előzményfilmből

2010.01.09. 13:57 koimbra 3 komment

2008 novemberében esett szó arról, hogy Rick Jaffa és Amanda Silver írják A majmok bolygója folytatásának a forgatókönyvét, úgy volt, hogy a történet  A majmok bolygója IV. - A hódításon fog alapulni.  A sztori szerint egy genetikával foglalkozó tudós kísérletezései eredményeképpen létrehoz egy igen-igen intelligens és beszélni tudó majmot, akit Ceasarnak nevez el. A majom szépen felnő és fejébe veszi, hogy leigázza az emberiséget.

Pár hónappal a hír után a Fox stúdió Scott Frank-et, A  kulcsfigura alkotóját kérte fel arra, hogy írja át a szkriptet, ha ezzel kész van, akkor meg is rendezheti a produkciót.  Ma azonban kiderült, hogy a Fox nem volt elégedett Frank munkájával, túl költségesnek és túl komornak nevezte a forgatókönyvét. Frank pedig nem akarta átírni a művét, inkább úgy döntött, hogy veszi a kabátját és otthagyja a projektet. A stúdió nem keres helyére mást és a tervezetet besüllyesztették egy fiók mélyére.

Anno James Cameronnal egyeztettek A majmok bolygója feldolgozással kapcsolatban, hozzá is látott a forgatókönyvhöz, a Titanic hatalmas sikere után viszont nemet mondott a producereknek, végül Tim Burtonnél landolt a lehetőség, aki Mark Wahlberggel forgatta le a filmet és 362 millió dollárt hozott az alkotás a kasszáknál.

Címkék: remake miújság majmok bolygója

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr871658842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.01.09. 14:12:46

Hagyják már békén a Majmok Bolygóját! Burton remake-je sem volt jó, úgyhogy hagyják békén. Miért nem lehet megelégedni azzal ,hogy van egy tökéletesen élvezhető többrészes filmsorozat, aminek minden egyes része ugyanolyan jó? Remake-ljenek mást, ezt felejtsék el....

b0lha 2010.01.10. 00:37:35

alapvetoen semmi bajom nincs a remake-ekkel, ha kello alazattal bannak az eredeti tortenettel, es megis tudnak belerakni vmi pluszt. am ez igy eleg ritkan jon ossze. en inkabb csak azt nem ertem, h mi a fiszfasz lehetett tul sotet abban a forgatokonyvben? miert mien legyen, rozsaszin gumicukor vilag? egeszen nem birom erteni ezeket a fejeseket tenyleg...

Shyllard 2010.01.10. 14:52:12

@b0lha: Ezt énse nagyon értettem, hiszen a Majmok bolygója alapból nem egy happy sztori...
süti beállítások módosítása