Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Alphaville

2010.01.15. 22:27 nyuszisz 6 komment

Jean-Luc Godard Alphaville című filmje olyan színfoltot képvisel a sci-fi filmek sokaságában, mely éppen szürkeségével és éjszakai sötétségével tűnik ki a műfaj átlagából. Ráadásul a hatvanas években készült film ideje olyan "jövőben" játszódik, ami számunkra már a múlt: 1984-ben. Ez a tény már eleve egy kis nevetségességre ad okot, s ha elkezdjük nézni a filmet, láthatjuk, hogy ez egyrészt így is van, ám nem az elavultság miatt; már a készítéskor is szándék lehetett.

Egy rémesen rekedt és félelmetes gépi hang narrálásával indul az első jelenet, miközben a kamera lassan végigvezet a sötétségben felsejlő egy-két panelházon, amit abszolút nem gondolunk már a fejlődés megtestesítőjének. De amit a hang mond arra nagyon érdemes figyelni, mert ilyesmivel kezdi, hogy néha a valóság túlságosan összetett ahhoz, hogy szóban kifejezhető legyen, és hogy bizonyos átalakulás kell a terjedéséhez is. Egyszóval azonnal szembesülünk egyfajta kettősséggel, ami aztán végigvonul a film folyamán: valami lehetetlenül képtelen humor, mely mögött vagy mellett komoly gondolatok állnak, és érdekes, hogy mindig a rekedt gépi hang mondja ki ezeket a tömör, egyetemes igazságokat.

Ez az elképzelt jövő nem igazán emlékeztet a valódi nyolcvanas évekre, inkább nagyon hatvanas még, de az ötvenestől sem áll távol, vagy ha nyolcvanas, akkor ránézésre valamelyik szocreál város lehetne a címben megnevezett Alphaville, ám az egy több millió fényévnyi távolságban lévő galaxis fővárosa. Ide érkezik Lemmy Caution (Eddie Constantine) a Figaro-Pravda újság tudósítója, s története egy igen különös szállodában veszi kezdetét egy hármas szintű csábításra képzett hölgy társaságában. Lemmy egyébként titkos ügynök, és egy von Braun nevű professzor után kutat. Von Braun hozta létre Alphaville-ben az Alpha 60 nevű számítógépet, mely aztán átvette a hatalmat a városon, és minden érzést és érzéssel kapcsolatos megnyilvánulást betiltott, az érzésekhez kapcsolódó szavakat pedig kitörölte a nyelvből és a szótárakból. Lemmyhez csapódik a professzor lánya, Natacha (Anna Karina) és segíti a küldetésben, aki maga is egy emlékektől megfosztott lakója a városnak, de talán az emberi érzései még nem szűntek meg teljesen.

 

A film éjszakai sötétségben játszódik, talán csak egyetlen nappali jelenetet láthatunk, de azt sem verőfényben. Tehát nincs fény, minden nagyon természetellenes és szocreál jellegű, az emberek úgy viselkednek, mint a robotok, a film szavaival megfogalmazva egy mutáció végtermékei. Mindez külön-külön is rettenetes, együtt pedig rendkívül nyomasztó, még a vicces megnyilvánulások mellett is. A totalitarizmus és a végletes technikaközpontúság is erős túlzásnak tűnik, de így a történet közegében tetszetős. Egyébként nem szeretek arra gondolni, mennyire befolyásolnak bennünket, mennyire igyekszik bármilyen rendszer elsimítani a kiszámíthatatlan és a kiugró dolgokat, az egyéni gondolatokat, mert ez ugye egyre finomabb vagy változatosabb formában minden oldalon jelen van és talán lesz is. Nemhiába, a film egyik legjobb kijelentése a "szerencsétlenségünkre, a világ valóságos", mert tényleg a valóság az, amit Godard a nevetségességig torzított, hogy felismerhetővé váljon.

Különös módon végződik a történet.  Nagyon megragadó, hogy a gép tönkretételével, ami akár végső pusztulásnak tekinthető, akár nem, Alphaville lakói nem menekülnek meg. A hiedelmekben, vagy valahol a tudatban pedig mindig van megmentő, de ez most egy olyan terület, ahol mindenki saját magáért felelős és magának kell rájönnie a jelentésekre. A happy end ellenére nem nagyon éreztem feloldódást, mert az igazából a női főhős számára nem is adatott meg. A férfi teljesítette a küldetését, de szörnyűségekre jobb vissza se nézni. A szerelem nem jelent teljes menekülést.

Címkék: iromány sci fi alphaville jean luc godard 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr451675738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.16. 09:50:20

"Azt mondták, van itt egy város,
azt mondták, a neve Bétaville.." D Alapmű, de sajnos az idő ment el mellette, nem ő az idő mellett.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.01.16. 12:17:42

Egyszer a tévében meg akartam nézni, de pont közbejött valami, azóta se kerültem a közelébe sajnos.

raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.01.16. 13:17:38

Ez most érdekel.
Az SF sosem a valódi jövőről szól, hanem a jelen félelmeinek jövőbeni kivetítéséről. Ezek szerint a film készítésének időpontjában az emberek attól féltek, hogy elvesztik az érzelmeiket, és a világ elgépiesedik. érdekes, hogy ma is éppen ugyanettől félünk...

nyuszisz 2010.01.16. 13:40:59

@raves: a kommunizmustól és az ellenőrzéstől való félelem van ebben a filmben a technikai uralom mellett, a három valószínűleg összetartozik, ebbe nem akarok belefolyni. Az érzelmek talán olyan dolgokat jelölnek, amiket lassan elveszítünk a civilizáció során, a hatalom számára pedig mindazt, ami veszélyezteti őt, mert nem tudja befolyásolni.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.01.18. 15:33:34

Jó a poszt, grat. Egyébként Godard Orwell rajongó volt?

nyuszisz 2010.01.19. 18:48:42

@Rorschach: köszi:)
Erre utalhat a történet ideje.