Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nyócker

2010.02.10. 08:00 nyuszisz 43 komment

Immár öt esztendeje annak, hogy Gauder Áron, Nyócker című első rendezésével olyan merész alkotást tett le az animációs filmek kedvelőinek asztalára, amilyet már régóta nem kísérelt meg senki. Nevezhetjük hiánypótlónak, ha arra gondolunk, hogy ehhez hasonló felnőtt közönségnek szánt mese ritkán kerül terítékre hazánkban. Erre a munkára azonban nem csak a kevés fóka esete miatt érdemes figyelmet fordítani.

A nyolcadik kerület, azaz a nyócker a kis magyar miliő, ahol romák reppelnek az utcán, az arabok gyrosban utaznak, a magyarok vállalkoznak, a zsidók a legagyafúrtabbak és egyre több a kínai. Az itt élők mindegyikének csak egyvalami hiányzik a boldogságához: a férfiaknak nő kell, a nőknek meg pénz. A Nyócker újabb generációja, kik egyben e remek alkotás hősei is, Lakatos Ricsi, Csorba Simon, Julika, Béluska, Mari, Abdul, Csen, Sandokán és Móricka kis csapatának feladata megoldani ezt a problémát, azaz a pénz beszerzését, mert onnantól már minden megy magától. E kaland során ismerjük meg, hogyan is megy az élet errefelé. Kelet-Európában vagyunk, ahol a többség nagyon mélyen van, egy kisebb csoport meg magasabban, és akik magasról látogatnak a nép közé, azoknak az arcát nem látni. Ha kiderül, hogy van valami a magyar gettóban, ami értékes, attól potom pénzért megválnak, vagy felfigyelve rá a hatalmasok atomok kiáltanak rá. Végső soron a történet égbekiáltó pénzhiányról (férfiak szempontjából nőhiányról) árulkodik, melyből nincs kiút.

A film számára sajátos atmoszférát nyújt a többféle technikai alkalmazásokat elegyítő megoldás. Helyszíne a háromdimenziós digitális térben alkotott városrész, melyben a karakterek két dimenzióban kelnek életre. A szereplők nagyrészt ismert színészek arcát és arcjátékát kapták, így rájuk régi ismerősként tekinthetünk, s nem mellékesen, a karikatúrák képi világát kölcsönözték az alkotásnak. Ez a látszólag egyszerűen összehozott technika önmagában is igen mulatságos lehetőségekkel látta el a rendezőt, melyeket szerencsére igen jól ki is használt a filmben.

A történet azonban az egydimenziós tér biztonságos terepén maradva a klasszikus Rómeó és Júlia és egy mérsékelten fantasztikusnak mondható időutazós szál összedolgozásával jött létre. Mivel animációs filmről van szó, ez a mesébe illő kaland is tökéletesen elfogadható, de magyarázhatjuk a le kell menni kutyába hazai sikerreceptjével is a forgatókönyvírók elképzeléseit. Mindenesetre nem érheti olyan vád a filmet, mely szerint egy újabb zavaros érthetetlen művészfilmről lenne szó.

A film harmadik, egyben legerősebb pillére a nyelvezete, melyet az írók, nemes egyszerűséggel, az utcáról emeltek át a filmvászonra. Ezt a szabadszájúságot a South Parkból ismerjük, de hazai moziban talán még nem értük tetten. A párbeszédeket egy-két háttérben álló "rajz-statiszta" motyogása (vagy más néven beszólása) színesíti, igazi hungarikum, nekem személyes kedvencem az alkotásban. A film külpolitikai utalásai lassan történelmivé válnak, akárcsak az egyes popkulturális utalások (Tatu, Britney Spears); ez utóbbiak átka, hogy értelmük hamar kivész az emberi emlékezetből, de nélkülük szegényebb lenne a kor bemutatása. Megemlíthetők még a különböző hazai előadóktól összeszedett zeneszámok, melyek, ha máshol nem is, itt végre megtalálták a helyüket és az értelmüket.

Összességében szórakoztató film a Nyócker, nem keresi a magyar nyomor ilyen-olyan okait, inkább elviccelődik a helyzeten, és a bemutatott társadalmi réteg olyan finoman kritizáltatik, hogy végig nevethetjük a film másfél órás időtartamát és frusztráció nélkül szemlélhetjük azt, ami amúgy meglehetősen valóságos.

Az imdb szerint: 6,4/10

Szerintem: 8/10

 

Az Indavideón most ingyen megnézheted a filmet:

Címkék: animáció iromány vígjáték nyócker 80 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr321744274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2010.02.10. 09:36:20

Rég láttam már ezt a filmet, de akkor úgy emlékszem, bejött. Lehet, hogy megint elő kéne venni...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.10. 10:02:18

Kifejezetten tetszett, jó megvalósítás, no meg frankó poénok. A hangok is eléggé jól eltaláltak voltak.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.10. 10:10:40

a rajzolt Badár meg egyszerűen zseniális!!! :)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.10. 10:39:28

Nyócker mekkroa királyság volt ! :)
Egész jó zenékkel... (Ludditák!!!)

tommygun 2010.02.10. 11:23:15

Szerintem megdöbbentően unalmas volt a film. Kár, mert a sztoritól eltekintve minden más a helyén volt.

K. Z. 2010.02.10. 11:28:42

"Az Indavideón most ingyen megnézheted a filmet:"
már több mint két hónapja fent van

aachi2 2010.02.10. 11:47:46

már kb fél-egy éve meg lehet nézni ingyen. kicsit lemaradtatok...

Illumination 2010.02.10. 11:51:52

Még a port.hu-n is csak 5,9-et kapott, pedig úgy általában a port-os értékelésekből nyugodtan lelehet venni 2 egészet...

madárijesztő 2010.02.10. 11:56:36

Kétszer láttam már az indán, szerintem megint megnézem ismét. Igen-igen jóra sikerült.
@aachi2: Miért számít lemaradásnak, ha valaki később néz meg egy filmet, mint amikor az elérhetővé válik?

mizie 2010.02.10. 12:01:52

Iszonyat buta ez a film.
Ostoba közhelyekkel, béna karakterekkel, dögunalmas sztorival.

méghogy magyar South Park...

Blava 2010.02.10. 12:44:08

Nemrég láttam a cseh 2-esen az esti műsorsávban és ez nem vicc :)

A legjobb csatorna egyébként csehbe, mindig komolyan válogatnak az európai fimekből.

Meghagyták az eredeti magyar hangot és feliratozták. Persze, elég nehéz volt visszaadni az eredeti magyar vonatkozású poénkat, de legalább megpróbálták.

Egyébként itt nagyon pozitív kritikát kapott.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.02.10. 12:45:40

"Az Indavideón most ingyen megnézheted a filmet:", de csak belföldön. Nálam hibát dob ki, de legalább biztosít az Inda, hogy dolgoznak a megoldáson.
"Úgy tűnik, ön vagy külföldön van, vagy az internetkapcsolata fut át külföldi közvetítőn. A filmek egyelőre sajnos nem elérhetőek Magyarországon kívülről. Dolgozunk rajta, hogy ez megváltozhasson, nézzen vissza indőnként, hátha már jó. Köszönjük megértését!"
Ezzel az indavideó vált a magyar Hulu-vá.

ave 2010.02.10. 12:46:16

Engem erdekelt, megprobaltam megnezni.
Nem jutottam 10 percnel tovabb. Kurvara nem jo... Mondhatni rossz.
CSak a technikai megvalositas teszi erdekesse.

a8zoli 2010.02.10. 12:56:16

egy két jó poén volt de semmi több.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.02.10. 12:57:08

A film kapcsán a józsefvárosi önkormányzat levédte a "8ker" nevet. Nem vicc!
Ne nyerészkedjenek már ebből...

jozsefvaros.hu/rendeletek/306_2007_43_a__jozsefvaros__nev_felvetelerol.pdf

Mr. Pink2 2010.02.10. 13:03:14

Egyszer sem tudtam még végignézni, annyira harmatos volt. Egyszerűen a főszál túl átlátható, a részletek viszont sablonosak, így az egész film érdektelen.

A technikai megvalósítás szép, ezért is szomorú, hogy egy normális forgatókönyvet képtelenek voltak összehozni.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.10. 13:05:48

Én csak nemrég láttam először az idexen. Alapvetően tetszett, bár a fénykép alapú arc-animáció enyhén idegesítő volt.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.02.10. 13:12:48

south parkkal összevetni ezt a zsigeri indulatokra ható, ostoba filmet???
van magyar south park: eastpark.hu - na ez viszont méltó a south parkhoz

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.02.10. 13:24:54

a sztori nekem kicsit összevisszaság,de a megvalósitás No1!
rendben vannak akarakterek,korrajz,minden!

El Argentino 2010.02.10. 13:32:03

Isten ments, ez egy szemétkupac.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.10. 13:41:49

@DEW3yl:
de ugyanúgy, ahogy hulut is nézhetsz magyarországról hekkelt IP-címmel, magyar IP-t beállítva is simán nézheted az Indavideó Filmet!
;)

Jester 2010.02.10. 13:50:53

Ez a film agyon volt sztárolva, megnéztem, de valami kegyetlen szar..

Trejo 2010.02.10. 13:52:44

A South Parkhoz ne hasonlítsuk már ezt a gagyi bénaságot!

Blackrock (törölt) 2010.02.10. 13:59:41

Technikailag korrektül van összerakva, de maga a film egyszerűen értékelhetetlenül ócska. Tényleg egy kupac fos.

2010.02.10. 14:05:01

a technika az érdekes volt, de nagyon erőltetett volt a történet, ahogy vmi amerikai gettó párhuzamot akartak vonni, meg multikulturát.

Hegyi 2010.02.10. 14:25:35

@endike: a nyóckert az oroszoknál east park néven forgalmazták.
www.okm.gov.hu/kultura/2006/ot-intezet-egy-napja

Coyote82 2010.02.10. 14:40:24

magyar south parknak azert nem kellene titulalni. Sokmindent tudok elvezni, ha nem is elvezni de legalabb ertekelni, vagy felfogni a film celjat, de ez a Nyocker nagy csalodast okozott. A magyar filmgyartas legalja, valahova az animalt Vuk kornyekere helyeznem...

Egy orat szenvedtem vegig a Nyockerbol, az eroltetett poenokon nem sikerult nevetnem, pedig a south parkot imadom.

kunbelaba 2010.02.10. 14:52:40

Sajna ez van.Egy kicsit ez a valóság...
A film kitűnő, sokszor megnéztem.
Szerintem: ODABASZ.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.10. 14:55:41

zseniális!!! Most az avataromban szereplő csajt fogjuk animálni, vagy análminálni, vagy mi:)

nyuszisz 2010.02.10. 15:03:11

Sok komment érkezett, köszönöm!

Kíváncsi vagyok, hogy akik annyira rossznak véleményezik a filmet, miért gondolják így. Mert lehet nem élvezni, ezt megértem, de ami miatt nagyon jó, hogy végre van egy olyan film, ami bemutatja, milyen emberek laknak itt (nemcsak a 8kerben, sok tipikus vonás van, ami általánosan igaz). Ez nem az az ország, ami arról híres, hogy csupa bölcs ember lakja (a nobel-díjasok és egyebek csak mese), a köznép az ilyen, a magyar emberek beszólnak egymásnak az utcán és annyi foglalkoztatja a lelkivilágát, hogy pénz kell (meg nő) :)

A filmet egyébként nem aktualitás alapján választottam, tudom, hogy nem tegnap óta nézhető, de hétvégén kedvet kaptam hozzá, az írást meg szintén a hangulat hozza, aztán meg sokan nem ismerik még az indavideót :) Különben azt hittem remek választás lesz, úgy éreztem érthetőbb film, mint pl. a Dealer, amiről legutóbb olvashattatok tőlem.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.10. 15:17:03

@nyuszisz:
na az engem is meglepett, hogy még a "művészfilmes" Dealert sem ekézték annyira, mint a Nyóckert, ami azért bejön az Index-olvasóknak, mivel 65818 kattintással negyedik az Indavideó Film toplistáján. ;)
A Dealerre meg csak 20 ezren kattintottak.

Blackrock (törölt) 2010.02.10. 16:00:40

@nyuszisz: a válasz roppant egyszerű, a film (az ötletes technikai megvalósításon kívül)pocsék. Szar a forgatókönyv, harmatgyengék a dialógusok, izzadságszagú az egész. A másik, hogy azért nagyon nagy túlzás azt állítani, hogy a "film bemutatja, hogy milyen emberek laknak itt". A film semmi más, mint az unalomig ismert sztereotípiák tárháza (én amúgy egyetlen utcán rappelő romát sem láttam a környéken). Ennyi erővel azt is írhattad volna, hogy ha megnézed a Kontrollt, akkor kiderül, hogy mi zajlik a pesti metróban éjszakánként. Ha már szocio-tragikomédiát akarok nézni, akkor inkább előveszem a Roncsfilmet vagy lájtosabban a Közel a szerelemhezt.

aachi2 2010.02.10. 16:06:18

@madárijesztő: "Miért számít lemaradásnak, ha valaki később néz meg egy filmet, mint amikor az elérhetővé válik? "

nem erre céloztam, a post késett el a hírrel.

aachi2 2010.02.10. 16:07:52

"Most ingyen újranézheted."

akkor ez a kitétel nem kellett volna. ez így olyan mintha most vált volna ingyenessé.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.10. 16:11:30

@aachi2: Miért késett volna el bármivel is? Nyuszisz arról írt, amit most nézett meg az Indavideón. Amit most az is megnézhet, aki idekattintott a Filmdroidra Index címlapról.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.10. 16:28:55

Jo lenne mar megnezni ezt a filmet.
Ha tetszik akkor lehet megveszem eredetiben.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.02.10. 16:45:19

Ez a film egy akkora kalap sz*r hogy hihetetlen szerintem. A magyar mozizás maradjon meg az élőszereplős dolgoknál, pedig az sem megy nekik...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.10. 16:50:18

@aachi2: Ez már igazán szőrszálhasogatás, nem?

kukatr 2010.02.10. 16:55:52

@endike: hááát, szerintem meg nem. pár részt láttam belőle, de nem bírtam végignézni egyet se.
@Blackrock: nekem pont a sztereotípiák miatt tetszett. lehet ez is volt a cél.
a sztori tényleg meredek, de szerintem még belefér. ha valaki a valóságot akarja látni, költözzön oda.:)

b0lha 2010.02.12. 22:02:27

@endike: PFFFFFFFF az eastpark az egy annyira eroltetett rohadek nagy fos, h az hihetetlen, meg butara beszivva se lehet rajta nevetni tenyleg... na mind1

SoulMiner 2011.07.31. 02:40:15

Az egyik legjobb rajzfilm, szerintem zseniális! Nagy bátorság volt ezt egy normál egészestés rajzfilm árának töredékéből létrehozni.

Alig várom már, hogy elkészüljenek az EGILL-lel...
süti beállítások módosítása