Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Exférj újratöltve (The Bounty Hunter)

2010.04.04. 23:09 koimbra 9 komment

 

Valaki biztosan összeírta már a szokásos alapsablon történeteket, ezt pedig bármikor és bárhol elővehetik az ötlethiányban szenved filmesek, ha éppen semmi más nem jut eszükbe, akkor felcsapják a nagykönyvet és ahol kinyílik abból a sztoriból készítenek valamit. Ebben a bizonyos gyűjteményben található meg az is, ahol adott egy páros, akik elhidegültek egymástól, folyamatosan szekálják egymást, ám közösen belebonyolódnak valamiféle furmányos ügybe, a végén pedig újra egymás karjaiban kötnek ki. Az Exférj újratöltve vázát is ez sablon adja, már csak egy jobb forgatókönyvet kellett volna összehozni, de a stúdiót ez kevésbé érdekelte, inkább abban biz(hat)ott, hogy majd a sztárokkal eladja a filmet.

 

Milo Boyd (Gerard Butler) exzsaru és exférj fejvadászként dolgozik, kell neki a nagy pénz, ugyanis már rég meg kell volna adni szerencsejáték adósságát. Az új feladatára nem csak úgy tekint, mint egy sima meló, igazán szórakoztató elintéznivalóval bízták meg, el kell kapnia volt feleségét (Jennifer Aniston) és rács mögé juttatni. A bíróságon meg nem jelent asszony kézre kerítése még simán megy, ám az ex éppen a mélyére ásott egy fura ügynek, egyesek pedig nem szeretnék, ha a leleplező cikke megjelenne az újságban, így a „csomag” leszállításával akad némi gondja Milonak.

 

 

Andy Tennant otthonosan mozog a romantikus alkotások háza táján, pályafutása alatt minden művében szerepet játszott ez a téma, legutóbbi művében (Bolondok aranya) megpróbálkozott némi akciót és kalandot bemutatni művében, de nem sikerült igazán. No, sebaj, gondolhattuk, majd legközelebb, azonban ez a pillanat nem most jött el, ugyanis mind akció, mind poénok terén alább adta, sőt még a romantika sem volt az igazi, a krimi szál pedig elég gyérre sikerült. Tennant ott volt egyáltalán a forgatáson?

 

A férfi főszerepre olyan színészt kerestek, aki könnyedén eljátssza az izmos és faragatlan karaktert, míg a női karakter terén elég volt jól mutató, nevesebb színésznő. A fejvadász eljátszására kézenfekvő választásnak tűnt Butler, a másikra pedig gyakorlatilag fél Hollywood szóba jöhetett. Butler egyszer humoros oldalát próbálja megcsillogtatni, máskor pedig emberek tucatjait segíti át a másvilágra. Az Exférj újratöltve alkotásban bizonyára az tetszett neki, hogy sokat poénkodhatott és a stukkerét is előkaphatta. Ráadásul a színész specialitásai között szerepel a bunkó macsó eljátszása (és a kockahas megvillantása), nem okozhatott különösebb gondot, hogy megformálja a Milot. Anistontól sem láthatunk semmi újat, testhezálló ruhácskában lavírozza végig a filmet, néha a hajával bíbelődik, ennél többet ne is várjunk tőle, mivel sok érzelmet nem fejez ki arcával.

 

 

A két sztár folyamatosan csipkelődik, megy az adok-kapok, amikor pedig éppen nem azon fáradoznak, hogy felhúzzák egymást, akkor nosztalgiáznak a régi szép időkről. Sarah Thorp forgatókönyvíró azonban nem fáradozott túl sokat azzal, hogy ezek a csipkelődős szövegek a néző számára viccesek legyenek. Akad néhány szöveg, amelyen elmosolyodhat a humorra éhes ember, ám úgy tűnik, minta Thorp nem olvasta volna át irományát, pedig lett volna mit feljavítani, szerencse, hogy Butler és Anistion passzol egymáshoz (ezt egyébként ők is így gondolták, mivel a forgatás alatt össze is jöttek).

 

Kisebb-nagyobb ásítások mellett túlélhető a film, a végén pedig nagy hiányérzettel távozhatunk a moziból, mintha mondjuk a nachos mellé elfelejtettek volna adni sajtöntetet. Ha már egyszer elérték, hogy mosolyogjunk, akkor ezt az állapotot jó lett volna szinten tartani, ám ez nem ment. Több felesleges karakter is került a filmbe, az Anistonra hajtó bajuszos fickó annyira hiányzott, mint Jack Sparrownak a Kraken, az adósság behajtókat is nyugodtan kihagyhatták volna. Gyenge szórakoztatás, könnyen feledhető.


imdb: 4,9
rottentomatoes: 8 %

 

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 49 millió dollár
Eddigi összbevétel: 56,4 millió dollár

 

Címkék: akció iromány vígjáték the bounty hunter 45 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr911895023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lallaj 2010.04.05. 07:42:44

Ez egy 1x nézhető film. Unalmas és csak helyenként van 1-1 poén.
Aniston meg úgy néz ki, mint egy grillcsirke, akinek botox kezelése volt.
Tényleg hamar felejthető.

curby (törölt) 2010.04.05. 09:14:47

nagyon jó kis film.érdemes volt megnézni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.04.05. 13:32:48

@Jack24: Hja:) Jó le volt sülve, egyébként lehet, hogy a botox miatt nem játszott az arcával:D

Elanor_ 2010.04.05. 16:57:16

annyira sajnállak, h ilyen ócskaságokat kell megnézned a kedvünkért :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.04.05. 17:00:46

@Elanor_: Nem kell, nem is muszáj:) Engem érdekelt a film, megnéztem volna mindenképp. A Kém a szomszédban viszont már igen rossz volt.

Elanor_ 2010.04.05. 19:05:47

@koimbra: akkor most lebuktál, h imádod Anistont. :) mi másért érdekelt volna egy ekkora marhaság, amiről két kilométerről ordít, h gagyi? :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.04.05. 19:28:31

@Elanor_: Andy Tennanttól nekem tetszett a Bolondok aranya, a Hitch is bejött, szóval reménykedtem, hogy jó lesz. És azt hittem több akció lesz. Tudtam, hogy nem lesz tartalmas szórakozás, de élvezhető még lehetett volna.

Spawn85 2010.04.05. 22:12:05

Én már a trailer után sejtettem, hogy ez ilyen "egynek elmegy" kategóriájú film, és nem is tévedtem. Egynek jó volt, de ennyi. Az első felén még egész jókat röhögtem, de úgy a felénél kb. leült az egész.

Azt meg nem tudom, hogyan találtak ki egy ilyen magyar címet a filmnek, de szerintem röhejes.

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.04.27. 09:50:30

ócska volt, Butler ide vagy oda...:(
süti beállítások módosítása