Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nem lesz Rambo 5, de jön az Expendables 2

2010.05.01. 13:39 koimbra 8 komment

A negyedik Rambo után bejelentették a folytatást, aminek a tartalma is napvilágot látott, aztán később a módosított történet is kikerült a netre. Elviekben jövőre érkezett volna az ötödik felvonás, de kiderült, hogy nem valósul meg a tervezet. Ezt maga Sylvester Stallone árulta el az Empire magazinnak adott interjújában. "Nem hiszem, hogy lesz még egy rész. Ebben 99 %-ban biztos vagyok." - mondta az akciósztár, de hozzátette, hogy a The Expendables-nek biztosan lesz folytatása.

Az első híresztelések szerint a Rambo 5-ben a címszereplő besegített volna néhány kommandósnak, akik a dzsungelben vadásztak volna le egy kísérlet során létrehozott kegyetlen gyilkológéppé változtatott embereket. Később kiderült, hogy ebből a történetből valóban fognak majd filmet forgatni, de egy teljesen más karaktert tesznek meg főszereplőnek. Nem kellett sokat várni arra, hogy közzétegyék az új tartalmat,   Rambo egy határmenti városkában akciózott volna, ahol sok fiatal nő tűnt el.

Címkék: rambo miújság rambo 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr591966475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.05.01. 13:56:10

Pedig jöhetett volna a Rambo is!

Lefetyke 2010.05.01. 14:23:37

Nem tudom, azokkal a lehetséges forgatókönyvekkel, amik felmerültek, szerintem nagy bukás lett volna. Pedig azt gondolom, hogy Stallone most jól folytatta a Rambo-t, kár lenne elrontani.
Egyébként meg drukkolok Neki. A saját karrierjét is kilátástalan küzdelem árán indította be a Rockyval, és a mostani (sokadik sikeres) visszatérése is minden bal-jóslat és rengeteg gúnyolódás ellenére jött össze.

Ez a fazon tud küzdeni, és most nem a fizikai harcról beszélek.

Alex Mahone 2010.05.01. 14:49:27

Hál' Istennek, hogy nem lesz ötödik rész :)

Félre ne értsetek - szerintem a Rambo 4 zseniális film, és méltó lezárása a sorozatnak. Bármilyen formában kár lenne folytatni, ilyen fos történettel meg pláne.

curby (törölt) 2010.05.01. 15:03:20

a rambo 4 nekem is tetszett de nem bánom ha nem lesz folytatása.annak jobban örülők hogy az expendables kap egy második részt.biztosra veszem hogy nem fogunk csalódni az elsőben sem:)

Repce Manó 2010.05.01. 15:44:12

... és ha az Expendables 40 millió dolláros világszéles bevételekkel fut majd ki a moziból, akkor valószínűleg elvetik a folytatás lehetőségét. De nem akarom az ördögöt a falra festeni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.01. 16:54:19

@Repce Manó: Erre megvan az esély, mivel a szereplők rajongóinak a többsége a DVD táborból kerül ki és ők majd otthon akarják megnézni az akciót. De a DVD bevételek egekbe szögnek majd:)

Krumplicukor1987 2010.05.02. 12:24:56

Én még anno azt hallottam, hogy a Rambo 5 története azon alapult volna, hogy elrabolják a lányát, és őt mentik ki.
Mondjuk szerencse hogy nem folytatják, mert a Rambo 4 az önmaga paródiája volt :)
Hívhatták volna Nagy durranás 3-nak is.

Shyllard 2010.05.03. 08:00:25

Na majd meglátjuk milyen lesz az 1. rész. Ha faja kis akciók lesznek, folytassák. Talán abba majd Van Damme is hajlandó lesz beszállni :)
süti beállítások módosítása