Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Perzsia hercege: Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time)

2010.05.23. 22:37 koimbra 31 komment

 

Jerry Bruckheimer a kaland-és akció producerfélisten sorra szállította az évtizedek alatt az élvezhető, szórakoztató popcornfilmeket. Tudja mi kell népnek, a népnek pedig általában az kell, amihez Bruckheimer a nevét adja. A tisztelt közönség is megkapja a magáét és a neves producer is megkapja a bankszámlájára a több millió dollárt. Ezen kívül elmondható, hogy nem csak a jól bevált sémát követi, ugyan ki mert volna hatalmas összegeket belepumpálni egy kalózos filmbe, amikor az ilyen témájú művek inkább megbuknak (anno a Carolco is egy ilyen mű után csukta be a kapuit). A számítógépes játékok moziváltozatai sem tudtak hatalmas eredményeket felmutatni, a cél ezen a téren inkább az volt, hogy minél kisebb összegből hozzanak össze egy filmet, így remélhetőleg némi profitot is viszontláthatnak az alkotók. 150 millió dollárt (plusz marketing) költeni egy ilyen produkcióra már-már őrültségnek tűnhet, annak fényében, hogy a Tomb Raider számít a legsikeresebb adaptációnak (273 millió dollár, ami jelen esetben kevés lenne a Perzsia hercegének). Az még a jövő zenéje, hogy miképp muzsikál a film a kasszáknál, ám azt már tudni lehet milyen szórakozásfaktorral rendelkezik a mű. Jelentem kicsivel.

Dastan egyszerű utcagyerek, amolyan ókori yamakasi, akit a bölcs király fiául fogad, évekkel később pedig neki köszönhető, hogy sikerül bevenni egy szent várost. Nagy a boldogság, a király azonban először kicsit problémázik a helyzet miatt, aztán elhalálozik, a gyanúsított nem más, mint Dastan, aki lóra pattan és a bevett vár hercegnőjével karöltve menekül, birtokában van egy tőr, amelyről kiderül, hogy képes visszaforgatni az idő kerekét.

 

Disney logó ide vagy oda, több dolog is akad, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, néhány helyen is felszisszenhetünk, ugyanis annyira gyerekes vagy rajzfilmszerű lett a jelenet. Gondolok itt arra, mikor éppen befut egy hatalmas nagy homokvihar, hőseink meg felhúznak egy vékonyka sátrat és abban üldögélnek vidáman diskurálva, a cudar idő nem árt nekik. Vagy egyes embereknek elég egy pofon és ájultan esik össze, de ugyanez az eredmény, ha valakit egy lapáttal vágnak fejen. Persze meg lehetett volna ezeket is úgy csinálni, hogy ne legyen zavaró (hisz' mégsem egy Tom és Jerry rajzfilmmel van dolgunk), de mégis így maradtak benne a filmben. Az ilyesmiket elő lehet adni elfogadhatóbban, ám a készítőknek nem sikerült.

De ha már a stúdiónál elsiklottak ezek felett, nem gondolván bele, hogy a leírtak a vásznon nem állják meg a helyüket, legalább a rendezőnek észre kellett volna venni. Ám már a film levezényléésével megbízott Mike Newell leszerződtetésével mellélőttek. Newell készített már vígjátékot, drámát és krimit is, sőt az egyik Harry Potter felvonást is ledirigálhatta, ám ide nem őt kellett volna felkérni, bizonyára abban bíztak, hogy a karaktereket jól tudja irányítani, ám az akciójeleneteknél meglátszik a tapasztalatlansága, ugyanis ezekből nem látni semmit, csak azt tudjuk, hogy két vagy három ember éppen serényen vív, inkább sűrűn csattogott a vágóolló, hogy jótékonyan elfedje a hiányosságokat. A lassításokkal is hadilábon áll, mivel ezek néhány kivételtől eltekintve nem mutattak jól.

 

Jake Gyllenhaal fogalmam sincs mióta számít perzsának, a főhőst mégis ő kelti életre, a szerephez magára pakolt néhány kiló izmot és hosszú hajat növesztett (vagy parókát kapott?) és borostásan nyomja végig a közel két órát. Végzi a dolgát becsülettel, tetőkön suhan, falakon mászik (ha minden igaz a játékban is ilyesmik vannak), kerülgeti a CGI nyilakat és harcol a hassassinokkal, az ellene küldött bérgyilkosokkal. Gemma Arterton szépen mutat, leginkább dacos ábrázatot vág és mindenre van valami epésnek szánt megjegyzése. Ben Kingsleynek nem kellett megerőltetnie magát, festett szemmel, kissé unott fejjel hozza a szerepét. Alfred Monila legalább elmondhatja magáról, hogy vicces szövegeket kapott, ám fel nem fogható miért áll hőseink mellé, ha annyira pénzsóvár, miért nem adja fel őket a jutalomért cserébe? Mert kell egy poénos mellékkarakter?

 

Csak hogy valami pozitívumot is említsek a filmre nem lehet ráfogni, hogy unalmas lenne, pörög, ahogy kell, Dastan és Tamina vagy utazik vagy harcol, akkor szundítanak keveset, ha leütik őket (bár a hölgyeményt nem csapják le soha), le is kötné a mezei nézőt, ha nem tárná szét a kezét csodálkozva a mezei néző a (fentebb emlegetett) akciójelenetek láttán és nem fogná a fejét néhány hülyeség láttán. A lezárás még javíthatna az összképen, teljesen szomorú, hogy nagyon mellényúltak ez ügyben is. Biztosra vehető, hogy a tinik és a játék rajongói nagy élvezettel nézik végig a Perzsia hercegét, a maradék többsége pedig sajnálja, hogy nem kapta meg a pénzéért azt, amit szeretett volna: szórakozni. Bruckheimer idén még tud szépíteni A varázsló inasával.

imdb: 6,7
rottentomatoes: 56 %

 

Címkék: fantasy iromány kaland prince of persia játékból film 40 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr122026304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time) 2010.09.24. 08:36:06

Alapsztori: Egy mágikus tőr vissza tudja fordítani az időt, ha a megfelelő homokot teszik bele. A hercegnek meg kell akadályoznia, hogy rossz kezekbe kerüljön.Húzónév: Jake Gyllenhaal, Ben KingsleyMűfaj: fantasyTrailer ittAmire számítottam: Gondoltam, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.05.23. 22:53:53

Ma este néztük volna moziban, csak lebetegedtem! Mindenesetre a kritikát szomorúan olvasom! :(

2010.05.24. 07:09:53

Ez a film annak a korosztálynak lett tervezve, aki majd megveszi (vagy megveteti) a Lego Prince of Persia készleteket. Van még kérdés?

Spawn85 2010.05.24. 09:42:44

Nekem semmi gondom nem volt ezzel, kb. azt hozta, amit vártam. Amikor megtudtam, hogy a Disney készít filmet a PoP-ból, már akkor is egy "Karib-tenger Kalózai szerű" látványos családi kalandfilmet képzeltem el. Ennek nagyjából meg is felelt a film.

A játékkal meg nincs összehasonlítási alapom, mert én csak a klasszikus PoP-n játszottam, az újabbak közül csak a "Warrior Within"-en egy keveset.

A nép fia 2010.05.24. 09:44:37

Én azért megnézem.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.24. 10:28:52

Hát, akkor ez bizony megvárja az egycédés rippet...:)))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.24. 10:31:42

Viszont az utolsó képből látszik, hogy a filmet Marokkóban forgatták, a háttérben látszó építmény bizony egy tipikus kasbah a marokkói Kashbák útjáról. Kb. mintha az Akropoliszt akarnák beadni, mint egyiptomi piramis... Bruckheimer, bazmeg. :D

A nép fia 2010.05.24. 11:58:37

@efes: Talán Iránban kellett volna forgatni? Tudhatnád, mennyire szeretik ott az amerikaiakat...

fulton 2010.05.24. 12:07:02

Jó kis kritika. :) Az a vicces, hogy azok, akik látták, a "mezei nézők" mind azt mondják, hogy látványos élvezetes film volt, hogy kb. ezt várta. Azok, akik meg írnak róla, ők pedig kisebb-nagyobb mértékben, de kritizálják. érdekes... :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.24. 13:31:44

@fulton: Én is mezei néző vagyok:)
Kedvelem Bruckheimer filmjeit, a vígjátékaitól és a Karib-tenger kalózaitól eltekintve minden művet, amihez a nevét adta szerettem. De ez nem sikerült. Ha vívnak vagy ilyesmi, akkor jó lett volna látni is valamit, az effekteken is lett volna még mit javítani, főleg mikor összeomlik körülöttük a szentély vagy mi. A végét pedig rendesen elcseszték.

karbalán 2010.05.24. 13:59:49

Tegnap néztük az IMAX-ben, és szerintem nagyon jó volt. Van benne pár logikai baki, de kit érdekel? Ez egy látványos mese, és abszolút nem bántuk meg, hogy moziban néztük.

Spawn85 2010.05.24. 14:14:57

@fulton: Ki számít "mezei néző"-nek, és ki az aki nem? Én pl. mezei nézőnek tekintem magam (merthogy az is vagyok :D ), a blogomon mégis írok minden filmről, amit megnézek.
A kritizálás meg már egyéni megítélés kérdése. Akinek nem tetszik az kritizálja, akinek igen, az nem kritizálja. :D

madárijesztő 2010.05.24. 14:22:02

Én szeretem az ilyen meseszerű filmeket,ahol kikapcsol az agy. Itt bakker egyszerűen nem tudtam kikapcsolni, mutattak volna valami jól kivitelezett harcot, de nem, a homokviharnál majdnem röhögtem, Ben Kingsley még szerintem csak azért vállalt itt szerepet, hogy megnézze, hogy a már szerepelt Uwe Boll filmben, akkor milyen egy nagyobb költségvetésű játék alapján készült film. Molina volt a legjobb, de az aranyfogaival a szájában nehezen hihető, hogy miért segít Dastanéknak. A végén pedig valami ilyesmi volt: - Áruló!! -Nem vagyok az! - De igen! - De nem! -Deee! - Na jó, akkor előkapom a kardom.
Nevetséges:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.24. 14:26:20

@A nép fia: Nem feltétlenül, de te lennél az első, aki fellázadt volna, ha mondjuk Leonidász a gizai piramisok tövében vagdosta volna fel vagdalta volna fel Xerxész seregét a 300-ban. Ez ugyanaz, pepitában.

suo tempore 2010.05.24. 15:27:56

ez a csávó valahogy egy kicsit sem hiteles, olyan vicces arcberendezése van

Spawn85 2010.05.24. 17:39:28

@efes: A filmet Marokkóban forgatták valóban. De ez a "tipikus marokkói építmény" ahogy te fogalmaztad, ez pont az a kategória, amit fulton említett, vagyis, hogy egy "mezei nézőnek" ilyen nem fog feltűnni. Ettől még persze igazad van. :)

FayeFaye 2010.05.25. 09:15:43

En agyatlan, de szorakoztato filmre szamitottam, mint az elso karib tenger kalozai, de ez sajnos a harmadikra hasonlitott: tul hosszu es helyenkent lapos, tul bonyolult es ertelmetlen tortenet, szep szineszek de teljesen kemia nelkul, eroltetett poenok, az eroltetett politikai allegoriarol nem is szolva. a jateknak jobb volt a forgatokonyve es hitelesebbek voltak a szereploi.:)

Rolee83 2010.05.27. 07:34:45

Tegnap sikerült megnéznünk és nekünk tetszett!! Semmi kivetni való nincs bent, teljesen rendben van!

X-faktor · http://xfaktoronline.info 2010.05.31. 00:45:16

nem ártana valami kereső a blogba mert kb 10 percig kerestem mire megtaláltam a prince of persia-t

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.05.31. 09:43:08

@X-faktor: Van kereső. Jobb oldalon, a naptár fölött. A fejléc alatti címkékben pedig megtalálod a prince of persia-t is

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2010.06.05. 03:16:06

azért nem volt ez ennyire rossz (azóta az imdb-n feljött 6.9-re, és tuti átesik 7 pont fölé, ami jelzi, hogy kifejezetten kellemes film - a legjobb is 9.2)

Mike Newell tényleg nem a legjobb választás volt, de szvsz Bruckheimer nem sok szabadságot adott neki, szerintem tuti lesz folytatás, és biztos behozza az árát, mert ilyen jó kis játékadaptációt még nem is láttam (Tomb Raidert egy lapon említeni vele nem egy jó húzás :)

a film első tíz perce a leggázabb, utána egyre jobb lesz, az időutazós részek pedig királyságok, miért volt belőlük ilyen kevés???

egy másik vélemény, ha érdekel: www.fatumteam.com/blog/comments.php?y=10&m=05&entry=entry100531-214334

Elanor_ 2010.06.05. 14:45:06

megnéztem, engem is borzasztóan idegesített, h egy mukkot nem lehetett érteni a harcjelenetekből...
kb. csak kamilláztam, h akkor most ki mit csinál, kinek a karja vagy kardja lóg be éppen a képbe és ki kap éppen egy nagyot a fejére stb.
de a díszletek - bár látszott rajtuk, h nem autentikusak, bár kétlem, h ezt jogos számon kérni :) - viszont egészen mesések voltak :)
szumma: a hercegnő szép, a herceg jóképű, a gonosz megbűnhődik, kell-e ennél több? :D
ha nem ilyen szarul vágottak az akciósabb részek, akkor a maga műfajában elment volna egy erős 75%-nak (egy jó kis agykikapcsolós, szórakoztató mesemozi), így viszont lehúznám 60-ra.

Tassadar 2010.06.11. 23:46:38

Hát én max egy 4-est adtam volna, történetben a címen kívül, nem sok azonosságot fedeztem fel a játékkal, kb olyan mintha resident evilbe assasinok lennének nem zombik... érdekes lesz, hogy csinálják meg a folytatást...
És lehetne még sorolni, de most túl fáradt vagyok hozzá

Jenny123 2010.06.15. 12:58:29

Valahogy nem jött be. Az elég uncsi hogy a herceg tökéletesen végrehajtja a 991. mozdulatot is. A filmet Marokkóban és Angliában forgatták, ez nagy hiba volt. És hogy pont Disney...Ezt a filmet 5 éveseknek szánták vagy mi?,A szereplőkkel nem volt nagy gond. Azt olvastam hogy a herceg szerepére Zac Efron és Orlando Bloom is esélyes volt. Akkor már inkább Jake.Ha lenne második rész, akkor nem Disney és talán jó is lenne. Egy Dahakás mozi elég király lenne. De én nem is várok, vártam sokat ettől a filmtől.Ennyi lenne a véleményem. :D

Spawn85 2010.06.15. 19:08:37

@Jenny123: A film PG-13-as besorolású volt, úgyhogy igen, úgyhogy igen, a fiatalabb korosztály számára készült. De mivel a Disney készítette, ezt lehetett már tudni. :)

De nekem ettől függetlenül tetszett. :)

Jenny123 2010.06.16. 11:09:23

Nekem szinte csak Jake tetszett benne. XD
TÖK CUKI VOLT A FILMBEN.

Jenny123 2010.06.16. 11:10:35

@Spawn85: Miért te hány éves vagy???

Spawn85 2010.06.16. 11:42:27

@Jenny123: Én idősebb vagyok, mint az említett korosztály. :)
Viszont ezért is írtam, hogy már amikor beültem a filmre, tudtam, hogy Egyrészt: PG-13-as besorolású a film (Tehát durvulásra nem lehet számítani). Kettő: Disney film.
Úgyhogy ehhez mértem az elvárásaimat, és nagyjából hozta, amire számítottam.

Jenny123 2010.06.16. 12:23:45

Pedig a durvulás a jó. :D
Mondjuk nem vártam sokat.
Gondoltam h nem lesz abálás. XD

Spawn85 2010.06.17. 11:08:51

@Jenny123: Nem mondtam, hogy nem jó, csak a Disney filmben alapból nincs, a PG-13-as besorolás miatt pedig nem is lehet. :)
süti beállítások módosítása