Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Carnahan rendezné a Preachert és a Kiképzőt

2010.06.06. 13:34 koimbra 9 komment

Joe Carnahan akciófilmje, a Szupercsapat jövő héten debütál a mozikban, a rendezőnek máris több tervezet porosodik az asztalán. Az egyik az elég régóta tervezett Killing Pablo, amely Pablo Escobar életét mutatná be, a másik pedig a The Grey túlélő-dráma, ebben egy repülőszerencsétlenség túlélői farkasokkal néznének szembe. Carnahan ezen túlmenően továbbra is szeretne az akció műfaj keretein belül munkálkodni, ha minden jól megy Sam Mendes megüresedett helyét foglalhatja el a Preacher képregényfilmnél. Ennek főhőse egy tiszteletes, akit megszáll egy Genesis nevezetű lény, hamarosan a prédikátor útra kel, ugyanis meg kell keresnie a Mennyországból eltűnt Istent. A keresésben segítségére van fegyverszakértő ex-barátnője és egy ír vámpír.

Szintén szeretne filmet készíteni a Marvel egyik nem annyira ismert gonosz alakjáról, a Kiképzőről (Taskmaster). A marveldatabase adatai szerint a figurának fotografikus reflexei vannak, mások mozdulatait látvány alapján ösztönösen eltanulja. Nincs ugyan szuper-ereje, vagy gyorsasága, de az emberi maximum határán vannak testi adottságai. Képes akár videóról is eltanulni atléták, céllövők, akrobaták, bokszolók, harcművészek, bajvívók mozdulatait és más szuperhősök másolt felszereléseit használja, pl. Sólyomszem nyílkészletét, Fenegyerek botját, Megtorló pisztolyát. Többször összeakasztotta a bajszát Amerika Kapitánnyal, Pókemberrel, Fenegyerekkel és a Hold Lovaggal is. Eddig még nem igazán készült olyan produkció, amely a hősök ellenfelét állította volna a középpontba, ámbár a Magneto film már be van tervezve egy ideje.

Címkék: miújság képregényből film akcióhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr802060387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.06.06. 14:08:01

a Pablo Escobar filmnek a foszereploje remelem Vinnie Chase lesz :D

Dejdő 2010.06.06. 14:57:08

Én is remélem! :D

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.06.07. 10:05:15

Hú, egy 18+/R/X kategóriás Prédikátor mozifilm kibaszott jó lenne! ;)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.06.07. 10:09:12

Amúgy a Prédikátor konkrétan megölni akarja Istent, nem "csak úgy" megtalálni! ;)
De valami elvetemültebb rendező kellene, ide, mert az alapanyagban simán benne van egy egekig magasztalt "Született gyilkosok 2", lángoló szerelem a naplementében, térdig tocsogva a shotgunos redneckek kiontott vérében a felgyújtott/szétlőtt texasi ültetvényes kúria előtt...
:-P

Krumplicukor1987 2010.06.08. 05:50:26

Szupercsapat trailerét megtekintve ez a Joe Carnahan valami nagyon elfajzott idióta rendező. Lehetőleg ne próbálja meg tönkretenni a Prédikátort. Bízzák rá egy normális rendezősre.

Spawn85 2010.06.08. 13:10:59

@Krumplicukor1987: Szerintem egy-két trailer alapján még ne törjünk pálcát Carnahan felett. Majd meglátjuk a kész filmet milyen lesz.

Csak kíváncsiságból: Szerinted ki a normális rendező? (Bár ezzel az a baj, hogy akárhány embert megkérdezek, majdnem mindenki mást mond, mert elég szubjektív dolog. :) )

Krumplicukor1987 2010.06.08. 13:34:35

@Spawn85: special nekem del Toro, Terry Gilliam és Tim Burton a kedvencem :)
Bár egy ilyen Prédikátor filmet egyikre se bíznék, sztem egyiknek se a stílusa (bár Burton talán jó lenne). Egyébként sok normális rendező van. Ezt a filmet mondjuk szívesen rá bíznám Shyamalanra.

Spawn85 2010.06.08. 15:17:40

@Krumplicukor1987: Az általad felsoroltak közül Del Toro és Burton is rendezett már képregényfilmet, szóval akár...
Terry Gilliam viszont tényleg más műfajban ténykedik. (Ott viszont kiválóan)

Amúgy persze sok normális rendező van. Csak ugyebár az elég szubjektív dolog, hogy kinek mit jelent a "normális". (Mert nagyjából mindenkinek mást.)

Krumplicukor1987 2010.06.09. 17:48:51

@Spawn85: mondjuk Gilliam is tud jó "sötét" filmeket csinálni, lásd a 12 majom. Csak ő jobban el szokott vándorolni a képzelt dolgok felé.