Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A Karate-kölyök elsöpörte a Szupercsapatot

2010.06.13. 20:35 koimbra 7 komment

Pénteken egy sorozat feldolgozás illetve egy 80-as évekbeli klasszikus remake-je került bemutatásra az Észak-Amerikai mozikban, a Szupercsapat nem hozott valami sokat, ám a Karate-kölyök bizony jóval a várakozásokon túl termelte a milliókat.

1984-ben mutatták be a Karate-kölyköt és elég nagy népszerűségnek örvendett a produkció, nem csak Amerikában (90 milliót hozott), hanem itthon is sokan kedvelték A Columbia persze berendelte a folytatást, amely már 115 milliót kasszírozott, a harmadik felvonásnál nem akarták meghallani, hogy megkondult a vészharang, de a negyedik rész már betette a kaput a franchise-nak. Ám nemrég újra előkaparták a filmet és remake formájában támasztották fel a régi idők nagy kedvencét, Will Smith producerként felügyelte a munkálatokat és fiát, Jadent tette meg főszereplőnek, mellesleg néhány hónapja a mozitulajok és forgalmazók úgy vélték hogy 2010-ben a rapper-színész fia fogja megdöngetni a kasszákat, s lám nekik lett igazuk. 56 millió dollárt hagytak ott a nézők a filmszínházakban három nap alatt, bőven túlteljesítve az elvárásokat. Jaden gyakorlatilag apja nyomdokaiba lépett, bár majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, főleg akkor, ha éppen Will nem figyel az adott alkotásra. Jackie Channek is nagy öröm lehet ez a bevétel, hisz Amerikai pályafutása során csak a Csúcsformában szériával tudott jobban teljesíteni. Azonban ez a nagy összeg nem jelenti azt, hogy minőségi produkció készült, legalábbis ezt mutatja az imdb-n látható 5,1-es átlag, a kritikusok többsége viszont pozitívan nyilatkozott a Karate-kölyökről. A 7M Pictures szerint Az új verzió nem borzalmas, de rosszabb lett, mint az eredeti, mindenféle értelemben. Az összes bunyó sokkal gyengébb, mint az 1984-ben látottak. A BDK írója maga is meglepődött a végeredményen:  „Sokkoló ugyan, de a film egészen jó sztorit prezentál és igazán jó küzdelmek láthatóak benne, látszik, hogy szívvel-lélekkel készült. A film végén azon kaptam magam, hogy tapsolok és szurkolok a főszereplőnek.”

Itthon is futott a Szupercsapat (A-Team) sorozat, melyben négy veterán a kormány elől loholva olykor megtorpant és segített a rászorulókon. A mozis változat rendezését Joe Carnahanra bízták, akinek van tapasztalata az akció műfajában, elég, ha csak megemlítem a Füstölgő ászokat (a folytatást hagyjuk, Carnahan nem is vett részt benn) és producerként Tony és Ridley Scott egyengette a produkció útját. 110 millió dollárból hozták tető alá a filmet, így a 26 milliós bevétel nem kecsegtet semmi jóval. Az idei nyár eddig nem hozta a várt eredményeket a nagy büdzséjű filmek számára, talán augusztus végén magukhoz kapnak egyes stúdió fejesei és jövőre meghúzzák a nadrágszíjat. Elég, ha csak megemlítem a Perzsia hercegét, amely 30 milliós kezdés után örülhet, ha eléri a 90 milliót (és 200-ból készült), míg a Robin Hood 36 milliós nyitány után nyögve nyelősen jut át a 100-as vonalon és szintén 200-ba kóstált. Az imdb-n 7,5-en áll, a kritikus fele (52 %) volt elégedett a látottakkal. A film nagy iramot diktáló képregényszerű szórakozás, a főhősök négy gyalogkakukkhoz lehetne hasonlítani, akik kiléptek az őket üldöző prérifarkas világából. –írja a Journal and Courier, az Aisle Seat szerint a Szupercsapat  nem másért készült, minthogy szórakoztasson, de sajnos elbukik.

Régebben bemutatott filmek: Harmadik helyre csúszott a Shrek negyedik része, átlépte a 200 milliós határt és 210-nél vert tanyát az ogre, jövő héten befut a Toy Story harmadik része, ami erős konkurenciát jelent az animációs filmnek, amely már így se tudja hozni elődei eredményét. A Get Him To The Greek majdnem ugyanott áll a második hétvégjét követően, mint a Lepattintva, így a végösszeg is majd 65 millió körülire tehető. A Killers átlépett a 30 millió, közel fele annyit hozott, mint a nyitó hétvégéjén, így bizony beállhat az idei  bukták sorába. Nem javult a helyzete a Perzsia hercegének sem, amely már 6,6 milliót tud felmutatni és örülhet, ha Amerikában eljut a 90 millió közelébe. Szintén feleződött a Marmaduke eredménye, a kutyás film minőségéről jól árulkodik az imdb-n látható 1,9-es átlag. A Szex és New York jelenleg 85 milliónál áll és nem tűnik úgy, hogy meg tudná kaparintani a 100 milliót, kilencedik a Vasember 2, amely a 300 millió árnyékában pihent meg.

Észak-Amerikai mozis becsült bevételek (top 10), az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Karate-kölyök

56,00

56,00

40

Előzetes , jelenet

Szupercsapat

26,00

26,00

110

4 perc a filmből, előzetes, képek

Shrek a vége, fuss el véle

15,80

210,05

165

Szinkronos előzetes, poszterek 

Get Him to the Greek

10,10

36,50

40

Előzetes, poszter, első 5 perc 

Killers

8,17

30,67

75

Előzetes, poszterek, képek

Perzsia hercege

6,60

72,30

200

 Iromány, tv spotok, jelenet 

Marmaduke

6,00

22,27

50

Előzetes

Szex és New York 2

5,52

84,74

100

 Kritika , poszter és előzetes 


Vasember 2


4,55


299,31


200

 Iromány, interaktív előzetes, tv spot

Hibrid (Splice)

2,86

13,07

30

 Jelenet, képek, előzetes

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr902079214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumplicukor1987 2010.06.14. 07:16:51

Engem egyedül a Karate kölyök viszonylag jó bevétele, meg a Robin Hood bukása ami kicsit meglep. Számomra a többi papírforma.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.14. 11:37:26

@Krumplicukor1987: Az a Ridley Scott féle középkori gladiátoros mozi meg is érdemli a bukást. Az A-team esetében nem lehet, hogy a focivébé is bejátszik? Erősen hasonló a célközönség:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.14. 11:40:28

@Vészmadár: Éppenséggel lehet, de még szerencse, hogy kitört a szünet, így talán összejöhet a 110 millió.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.06.14. 11:41:22

De azért nem foghatnak mindent a vb-re a stúdiók:)

Nostro · http://www.flickr.com/photos/terraflex/ 2010.06.14. 12:50:02

Ebből is látszik, hogy kik azok (korosztály) akik nagy számba moziba terelhetők.
Ha így mennek a dolgok nem sokára a 25 év feletti filmnézők csak a független filmekre számíthatnak ha populárisabb műfajok közül szeretnének látni valami komolyabb amerikai alkotást.
Kontinensünk (Európa) meg eddig is ellátott minket tökös műfaji filmekkel. Nem lesz gond ha Európában, európai akció, horror vagy sci-fi filmet kell nézni.

Krumplicukor1987 2010.06.15. 07:20:21

@Vészmadár: A-team konkrétan egy nagy adag fos lett, nem csodálom hogy bukik. Semmi köze az eredeti sorozathoz... Célközönsége max. meg a buta amerikai fiatalok lehetnek. Azok meg nem néznek foci vb-t.
süti beállítások módosítása