Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A titánok harcát 3D-ben forgatják, Worthington nem tudja, mit fog tartalmazni az Avatar plusz 8 perce

2010.07.10. 13:53 koimbra 12 komment

Sam Worthington nemrég beszélt az Avatarról, illetve a Titánok harcának a folytatásáról is. Utóbbiról azt mondta, hogy ezúttal 3D-ben forgatják le, nem lesz konvertálás. Perszeusz figurája az első részben teljesen komoly volt, nem is csoda, hiszen Hádész kinyírta a családját, a második résznél a terv az, hogy ezúttal lazábbra, szórakoztatóbbá szeretnék tenni a karaktert.

Az Avatar sci-fi hamarosan újra  a mozikba kerül, eddig soha nem látott, 8 perccel hosszabb verziót láthat majd a nép, erről Worthington így nyilatkozott, hogy fogalma sincs, miket fognak tartalmazni ezek a plusz percek "Azt kívánom bárcsak 8 órás lehetne. Mikor láttam az első vágást, azt hiszem 6 órás volt. Rengeteg vadászjelenetet tartalmazott  illetve a szexjelenet is benne  volt, amiről mindenki dumált és blogolt. Őszintén szólva szerintem a legtöbben ki fognak ábrándulni, ugyanis ez nem olyan, mint pornó kék lényekkel. A karaktereket is jobban megismerhettük benne, különösképpen Giovanni Ribisi és Stephen Lang  figuráját. " -mondta Worthington, majd hozzátette, hogy volt néhány Földön játszódó jelenet is, de ezek azért kerültek ki a filmből, mert nem működtek. A színész szerint akkor lesz Avatar 2, ha Cameron megírja, de ő most éppen Thaiföldön van, de biztos benne, hogy hamarosan előveszi a tollát, hogy írjon valamit az előtte lévő papírra.

Címkék: avatar miújság titánok harca 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr592142810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2010.07.10. 14:08:17

"bárcsak nyolc órás lehetne" Én annyinak éreztem. Amúgy elég gáz, hogy csak hat órában képesek megoldani azt, amit temérdek film már másfél alatt is elmesél...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.10. 14:13:36

@Alex Mahone: Elhiheted, hogy más rendező is szívesen vágná filmjét több órásra. Eleve nem másfél órát vagy hármat forgatnak le, hanem legalább 7-8-9 órát és ebből vágják össze a filmet.
Cameron kivételes helyzetben van, ő megteheti, hogy egy három órás művet készítsen.

Alex Mahone 2010.07.10. 14:39:19

@koimbra: az attól függetlenül működik másfél-két órában. Az Avatar háromban sem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.10. 14:48:26

@Alex Mahone: Kisebbségben vagy véleményeddel. Erre a bizonyíték az imdb-s átlag és bevétel.

Kimike18 2010.07.10. 16:31:04

@Alex Mahone:

Te amúgy élvezed amiket irkálsz állandóan egy Avatar cikkhez? Kicsit kezd már unalmas lenni. Nem akarlak bántani, de minden Avatar cikknél csak a fikázást nyomod mire jó ez?

Daihelyon 2010.07.10. 16:38:28

"akkor lesz Avatar 2, ha Cameron megírja, de ő most éppen Thaiföldön van"

Gonosz mode on

Vajon mit csinál Cameron Thaiföldön? :) Elhatárolódom magamtól.

Spawn85 2010.07.10. 18:28:48

@Kimike18: Szerintem nem baj, ha elmondja a véleményét. Nem tetszik neki az Avatar. Van ilyen.

Más meg minden Twilight-tal foglalkozó post-hoz írja be különböző blogokon, hogy milyen szar.

A nép fia 2010.07.10. 19:41:32

@Spawn85: Ja, pl. én. :-D Down with Twillight!

Mi a fenének kell Perzeuszból vicces karaktert csinálni? Lazát? Hogy olyan legyen, mint a Perzsia hercege? Azt is vehették volna egy fokkal komolyabbra. Zeusz fiából is inkább RENDES karaktert kellene csinálni, mert a filmben eléggé egysíkú volt a figura.

Alex Mahone 2010.07.10. 22:57:37

@A nép fia: pl. Kratos-hoz hasonlót? :) Az nekem tetszene.

@Daihelyon: gonosz vagy :D

Kimike18 2010.07.11. 01:25:31

@Spawn85:
Ja értem szóval az állandó fikázás az már egy rendes vélemény:D
Többet nem is kell hogy megtudjak:D

Spawn85 2010.07.11. 03:02:07

@Kimike18: Ha indokolja is mindig, hogy miért nem tetszik neki, akkor szerintem az már rendes véleménynek számít.

Alex Mahone 2010.07.11. 13:02:30

@Kimike18: igazából észre sem vettem. Csak reagáltam egy-egy hírre és megjegyeztem, hogy nem tetszett. De igen, beteges élvezetet nyújt.