Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Del Toro elvarázsolt kastélya

2010.07.23. 19:16 koimbra 2 komment

2003-ban került a filmszínházakba az Eddie Murphy nevével fémjelzett Elvarázsolt kastély, a produkció nem sikerült valami fényesen (csak úgy, mint a színész elmúlt években készült alkotásai). Guillermo Del Toro mégis elővette a témát, saját maga fog írni egy forgatókönyvet és elmondása szerint eszébe sincs olyan történet papírra vetni, mint amilyen a Murphy-s film volt, nem egy vígjáték lebeg a szeme előtt, hanem egy félelmetes és ugyanakkor szórakoztató produkciót szeretne, amelyben az ijesztő jelenetek tényleg ijesztőek. A 3D-s Elvarázsolt kastélyt nem ő fogja rendezni, ugyanis így is tömve van munkával, ám producerként azért felügyelni fogja a munkálatokat, ha egyszer majd elkezdődik a forgatás. Azt meg kell említeni, hogy nem folytatás lesz, hanem egy teljesen új változat.

Del Toro elmondta, hogy gyerekkorában a legrémisztőbb műveket Walt Disneytől látta és az emberek sajnos elfelejtették, hogy ő nem csak aranyos és bájos mesefigurákat talált ki, hanem olyasmikhez is köze volt, amelyek félelmetesek voltak. A rendező-író-producer tisztelegni akar Disney öröksége előtt azzal, hogy ő is egy olyan alkotást készít, amely rémisztő és félelmetes. Alább a film logója látható.

Címkék: miújság horrorhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr572171605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

speedle 2010.07.23. 21:10:14

balukaaaaaa teh master: azért h néha vmi értelmes kérdést is feltegyél k*cs*g...

a film persze érdekel nagyon, murphy-s filmet még nem láttam, de nem is bánom a leírás alapján:D