Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Lehetséges, hogy az Avatar második és harmadik részét együtt forgatják le

2010.08.08. 21:37 koimbra 11 komment

Augusztus végén újra a mozikba küldik az Avatart, a korábbi hírekkel ellentétben nem 8, hanem 9 perccel hosszabb verziót láthatnak a nézők. James Cameron szó szerint azt mondta, hogy ezek nem olyan unalmas jelenetek lesznek, amelyekben azt láthatjuk, hogy az emberek ülnek a bázison az irodáikában és isszák a kávéjukat.  Az extra jelenetek mindegyike a pandorai esőerdőben fog játszódni és lesznek benne éjszakai történések is,  egy hosszabb vadászatot is bemutat, ebben helyet kapott a repülés és a lovaglás és még érzelmeket is sikerült belecsempészni ezekbe az új percekbe.

Cameron nemrég látogatott meg néhány dél-amerikai törzset, eredményesen merített tőlük pár  ötletetaz Avatar folytatásához. Pedzegették, hogy a második és harmadik felvonást együtt forgatják le, de ez ügyben még nem határoztak. A rendező szerint mivel alapvetően egy olyan produkcióról van szó, amely nagyrészt CGI-vel jön létre, így sokkal könnyebben lenne megvalósítható a két produkció elkészítése.  Általában két folytatás egy időben való leforgatása túl sok időt emésztene fel és a munkálatok kb másfél évig zajlanának, kemény,  embert próbáló dolog lenne, túlságosan kifárasztana mindenkit.

Címkék: avatar miújság sequel avatar 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr92207852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2010.08.08. 23:40:19

Nem nyolc, de kilenc perccel hosszabb? Látni kell... A folytatásokról lehet már tudni valamit?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.08.09. 10:04:41

@Alex Mahone: Elvileg nem a Pandorán, hanem egy közeli bolygón, égitesten, holdon fog játszódni.

Desann 2010.08.09. 10:08:08

Már alig várom az ezt követő, még 5 (!) perccel hosszabb verziót...

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.08.09. 10:50:32

Hát erre ugyan nem adok pénzt, de a következő részeken ott leszek, ez tuti...:)

Alex Mahone 2010.08.09. 12:34:27

@koimbra: az nem csak egy pletyka volt a sok közül? Mint az óceános?

Kimike18 2010.08.09. 13:04:07

A 2. rész Pandoran fog játszódni, és az ottani óceán lesz bemutatva. A 3. részben fognak Pandoratol elszakadni.

Alex Mahone 2010.08.09. 17:39:21

@Kimike18: és ez azért lesz így, mert te ezt mondtad, vagy konkrétan tudsz is valamit?

Kimike18 2010.08.09. 18:29:30

@Alex Mahone: Konkrétan én se tudok mindent....amit leírtam persze nem biztos. Változhat még sok minden.

Brekicc 2010.08.11. 02:13:45

Cameron is elszállt.
De kell neki is a pofáraesés ezek szerint hogy visszaszálljon a földre.

Shyllard 2010.08.17. 20:10:54

Végülis, ha leforgatja egyszerrre a 2-őt és buknak velük még akkor sem mondhatja el Cameron, h nem volt nyereséges az ötlete, mivel az 1. már termelt szépen.... Am sztem is ráférne egy pofáreésés, bámulatos, h az Avatar óta gyakorlatilag semmit sem csinál, míg Nolan még az Inception elképesztő sikere előtt már hozzálátott a Batman 3 előkészületeihez :)
süti beállítások módosítása