Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

De Bont egy kínai hősnőről készít filmet

2010.09.04. 22:20 koimbra Szólj hozzá!

Jan de Bont operatőrként tevékenykedett, majd első rendezése, a Féktelenül (Speed) nem csak kasszasiker, hanem a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje lett. A Twisterrel megerősítette pozícióját, ám a Féktelenül második részével csúnyán megbukott és hiába ért el Az átokkal (The Haunting) korrekt eredményt, a Tomb Raider folytatásával ismét elhasalt. Ennek már 7 éve, azóta próbálta tető alá hozni a MEG címre hallgató cápás horrorját, de nem jött össze és a Stopping Power akciófilmet - melyben John Cusack játszotta volna a főszerepet  - a forgatás kezdete előtt tették jégre, pedig a rendező egy 51 perces autósüldözést is tervezett a produkcióhoz.

Úgy tűnik, hogy Hollywoodban nem tud  érvényesülni, ezért Kína felé vette az irányt, ahol egy kínai legendáról szóló film rendezői székébe csüccsenhetett bele. A Hua Mulant Chuck Russell (Végképp eltörölni) dirigálhatta volna, ám ő már nem érdekelt a projektben. A főszerepre a kínai színésznő Zhang Ziyi szerződött le, akit többek között az Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha) és Repülő tőrök klánja (House of Flying Daggers) filmekben játszott.

Az egyik legismertebb Mulanról szóló produkció az 1998-ban bemutatott animációs film volt, ám tavaly is készült egy alkotás a témában. Hua Mulan történetét a hatodik században írták meg, nem tudni, hogy valóban létezett személy volt-e vagy csak kitalálták. A nő egy férfiakból álló hadseregnek parancsolt, a katonák tisztelték őt.

Címkék: miújság életrajzihír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr722272011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.