Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hamill szerint Lucas 4 trilógiát tervezett a Star Warshoz

2010.09.28. 19:55 koimbra 110 komment

George Lucas a 70-es évek végén megalkotta a filmtörténelem egyik legkörülrajongottabb alkotását,  a Star Warst.  Az elsőnek leforgatott trilógia főszereplője Mark Hamill volt, akinek a mozi világában ez volt az egyetlen sikere, de nem kopott fel az álla, képregényeket készít, rajzfilmekhez, számítógépes játékokhoz adja a hangját. Hamill e hónapban beszélt a Moviewebnek arról, hogy Lucas hiába is tagadja, nem csak hat Csillagok háborúja filmben gondolkodott, hanem 12-ben. Márpedig Lucas a Baljós árnyak bemutatója idején is arról beszélt, hogy soha nem is szándékozott két trilógiánál többet csinálni.

„Mesélt a hetedik, nyolcadik és kilencedik részről.” - mondta Hamill - „ Mikor az első trilógiát készítettük még 4 trilógiáról, azaz 12 részről volt szó. A sivatagban két jelenet beállítása között elég sok szabadidő adódott arra, hogy erről beszélgessünk,  George elmesélte az elképzeléseit. Megkérdeztem tőle: 'Miért  a negyedik, ötödik és hatodik részhez láttál hozzá először? Ez őrület.' Erre Lucas azt felelte, hogy üzletileg ez éri meg legjobban. Elmondta, hogy az első trilógia egy sokkal komorabb és komolyabb hangvételű lesz az eddigiekhez képest. Feltette a kérdést, hogy benne lennék e esetleg a 9. részben. 1976-ot írtunk ekkor én meg visszakérdeztem: 'Mikorra tervezed?' Mire azt felelte, hogy 2011-re.' - Hamill megjegyezte, hogy hogy Lucas csak egy cameot szánt neki kilencedik felvonásban, szerinte azért gondolhatta  meg magát időközben, mivel nem akart egész életében Star Wars filmeket csinálni.

„Szerintem a Star Warsnak van eleje, közepe, lezárása és ezzel vége. Bár gyakorlatilag sosincs vége. Csak számomra. De mi van a rajongók kérdéseivel? 'De hisz éppen hogy Jedi lettél, mi történet ezután?'  Ez olyan, mintha leforgatták volna, hogy James Bond miképp vált 007-essé, majd nem folytatódtak volna kalandjai.” - tette hozzá Hamill.

Címkék: star wars miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr792329795

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Készül a Star Wars 3D-s átdolgozása 2010.09.29. 10:02:57

Valahol mindannyian sejtettük, hogy egyszer elérkezik ez a nap: a Lucasfilm bejelentette, hogy hamarosan újra a filmvásznon láthatjuk viszont a teljes Star Wars sagát, immáron 3D-ben. A Baljós Árnyak átdolgozása 2012-re várható, derül ki a Deadline mag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.09.28. 20:02:40

Hát Lucas így is az SW függőjévé vált, úgyhogy ennyi erővel simán megcsinálhatná még azt a két triológiát. :P Nem lenne sztem nehéz folytatni és sokan örülnének neki :P Mark Hamill pedig hatalmas, főleg Joker-hangjaként.

Dirk Montgomery 2010.09.28. 20:31:34

Hát most már legfeljebb egy cameo, mert a mostani Hamill, hát...nem bámulnám szívesen a májfoltos képét, lelombozó lenne. :(
Azért folytathatná...

kerikak 2010.09.28. 20:39:22

@Dirk Montgomery: tényleg jó csúnya lett szegény, de növeszthetne szakállt ahogy Kenobi én megnézném az új részeket is :) csak ne legyen olyan szar mint az első kettő..

2002 2010.09.28. 20:46:18

Drága Hamill.
A folytatásban Luke nekilát kiépiteni egy új Jedi akadémiát, kisebb nagyobb bajokkal sikerül is visszaállítania a régi jedi rendet, ezután jön egy új faj a galaxisba ami akkora sebeket ejt a jedi renden mint a klón háborúk.

Ezalatt Leiának lesznek gyerekei Hantól, amikor azok felcseperednek akkor a fiúgyerek az átáll a setét oldalra, (ki hitte volna?) és egy újabb polgárháború alakul ki, ami a jedik és a galaktikus szövetség között alakul, leia lánygyereke boba fettől kapott kiképzése után legyakja a tesóját, előtte a tesója megöli luke feleségét. Ezután a galaxisnak a töke teli lesz már a jedikkel, hogy a sok sok ezer év alatt mindig miattuk lesznek a háborúk, és számüzik luke-t meg a fiát meg pár nagyfejest, a maradék jedik meg titokban fognak müködni, mert kergetik őket mint a boszorkányokat az inkvizicio, később jön el cade skywalker, luke ük ük ük ük ük ük gyereke, aki nem akar dzsedi lenni, de követi luke szelleme mindenhova, és várjuk hogy beteljesitse sorsát. Szerintem van folytatása :D

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.09.28. 20:46:34

Tudtommal hivatalosan is Timothy Zahn Thrawn-trilógiája (A birodalom örökösei, Sötét erők ébredése, Az utolsó parancs) a folytatás. Bár nem olvastam, ezekben Han, Leia és Luke szerepelnek.

Furcsa lenne, ha nem az eredeti szereplők játszanák el a szerepeket - sajnos Ford már meglehetősen öreg, a történet pedig öt évvel a Jedi visszatér után játszódik.

Szóval...jobb ez így, kész, győztek, Anakin elnyerte a megváltást, legyőzte az Uralkodót, boldog vég, akár mesékben.

2002 2010.09.28. 20:52:22

Juraviel a Thrawn trilógiában lényegében azt mondhatjuk ki, hogy megszületnek Leia gyerekei, és Luke megismeri jövendő feleségét

Lefetyke 2010.09.28. 20:58:35

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: én olvastam és nagyon jó, viszont időben majdnem közvetlenül a Jedi visszatér után játszódik (akad köztük egy-két esemény, amelyek a hivatalos folytatás részévé váltak, karakterekkel akik pedig más regényekben és számítógépes játékokban is feltűntek).
Nem bánnám, ha a Zahn-féle történeteket egyszer megfilmesítenék, akár úgy, hogy új színészekkel "rebootolnak". De csak akkor, ha a színészválasztás legalább olyan jó, mint a Star Trek esetében, és a történetet nem Lucas rendezi.

Az a baj Lucasszal, hogy sokkal komolyabban veszi már a filmes látványvilág úttörői szerepét, mint hogy történetet meséljen. Ez lett az egyébként lenyűgöző látványvilágú 1. trilógia veszte is.

Egy komoly rendezővel, aki nem fél újraértelmezni a dolgokat, de meghagyja azt, ami az eredetiben jó volt - és olyan színészekkel, akik méltóak az eredeti karakterek kalandjainak folytatásához - és persze a megfelelő Thrawn admirálissal, aki a Star Wars szereplők között az egyik legjobb karakter ... ez akár még jó is lehetne. Nem bőrlehúzás, nem "játékmarketing", hanem egy nagyon jó történet és egy nagyon jó film-sorozat folytatása.

2002 2010.09.28. 21:02:10

Lucassal az a gond, hogy nem való rendezőnek. Sosem fogom elfelejteni a klónok támadásánal a sokkot:
- Szeretsz? de hiszen megbeszéltük, hogy nem leszünk szerelmesek.

Na ez Á

Lefetyke 2010.09.28. 21:06:58

@2002: Volt ő nagyon jó filmrendező is. Sajnos múlt időben. De azért ne vitassuk el tőle.
Most már egyértelműen nem az, sokkal inkább üzletember. Annak lett kiváló.

2002 2010.09.28. 21:10:25

Hát én mint star wars fan, sosem fogom azt elfelejteni, hogy ez a fan made hatalmas machinimát www.youtube.com/watch?v=PTyPPRgOsbc maga lucas tiltotta be, vagy per....

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.28. 21:11:16

Nyugi Hamill bácsi, a folytatásokban összejöttél a Császár egykori tanítványával, Mara Jade-del, aki sokkal jobb nő, mint Leia! ;)

kicsitian_real 2010.09.28. 21:12:06

Jó lenne egy KotOR film például, csak ne Lucas csinálja, ne legyen beleszólása se :)

Lefetyke 2010.09.28. 21:15:27

@Hamlet: Egyébként nemrégiben véletlenül ráakadtam a Youtube-on egy régi interjúra, ami a Jedi visszatér megjelenése előtt készült Mark Hamillel és Harrison Forddal. A végén arról faggatták őket, hogy kiderül-e majd, kit választ Leia? Belegondoltam, hogy anno ezen valószínűleg ugyanúgy vitatkoztak a rajongók, mint most az Alkonyat kapcsán a maiak :) Úgy látszik ebben sincs új a nap alatt.

2002 2010.09.28. 21:16:21

@2002: vagy a TFU videójáték, aminek a sztoriját maga Lucas állította össze, és az egész története nem egyezik a harmadik résszel, és a Thrawn trilógiával

Kotor film is nagy lenne, nagyon sok kiaknázatlan lehetőség van itt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.28. 21:20:51

A Fanboyst láttátok? Mikor a hardcore rajongók végre beülnek a Baljós árnyakra és az egyik felteszi a kérdést, amire eddig senki nem gondolt: És mi van ha rossz lesz?

Én anno rengetegszer láttam az eredeti trilógiát, a Jedi visszatért még hangalámondással néztem:) A Baljós árnyak azonban enyhén szólva is csak közepes.
Jöhetne még egy trilógia, de csak akkor, ha lenne olyan kedves és másra bízná a forgatókönyv megírását és a rendezői teendőket is lepasszolná, ahogy mondjuk a Birodalom visszavág vagy a Jedi visszatér esetében is tette.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.28. 21:22:02

Én amúgy nemcsak a Thrawn-féle trilógiának, de egy Dark Empire-mozifilmnek is tudnék örülni. A hangulata kellően borongós (a Császár visszatér egy klóntestben, Luke átcsábul a sötét oldalra, stb.), Han Solónak viszont felejthetetlen dumái vannak benne:
"-Kitartás, hercegnő, mindjárt kisilabizálom, melyik kapcsoló mire való!
- Han, miért mindig akkor szólítasz hercegnőnek, amikor épp valami nagy hülyeséget csinálsz?"
:)

Martian (törölt) 2010.09.28. 21:22:53

Engem érdekelne Palpatine/Darth Sidious fiatalkora is... :)

2002 2010.09.28. 21:22:53

@koimbra: mondjuk a birodalom visszavág szerintem nem volt akkora nagy, nyugodtan ki lehet hagyni anélkül is megérted, mi van a hatosba

Martian (törölt) 2010.09.28. 21:29:15

És itt lenne már az ideje egy Star Wars - StarGate fúziónak is... :))

xido 2010.09.28. 21:40:34

Ha nagyon akarnának egy nem a megszokott színészekre építeni,nyugodtan elmehetnének jobban a fantasy világába,én pl megnézném egyáltalán miféle faj ez a Yoda és honnan jött,ki tanította..900 évébe elég sok minden beleférne és lehetne olyan mellékszál,mint az Ewok filmek:)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.28. 21:44:23

@2002:
Neked elspoilerezte a tesód, hogy Luke apja Vader, Leia meg az ikertestvére, hogy ilyeneket írsz? :)
A Birodalom a legjobb a 6 film közül, pont a borongós hangulat és a szomorú vég miatt!

James T. Kirk (törölt) 2010.09.28. 21:50:21

anno 81-82-ben olvastam egy Lucas interjúban ahol 3 trilógiáról beszélt, amit megírt, vagy szándékozik megírni (ebből a 7-9-ig hiányzik most).
A Thrawn könyveket olvastam/olvasom, nem rossz, de az eredetihez képest max. egy tv sorozat jönne ki belőle. bár lehet hogy ha egy jó forgatókönyvíró kézbe venné...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.28. 22:12:38

nem tudom ki hogy van vele, de én már unom ezeket a filmeket.

hebab 2010.09.28. 22:19:26

@Hamlet: szerintem a Revenge of the Sith a legjobb, mert annak sokkal borongósabb a hangulata és szomorúbb a vége, mint a Birodalomnak. :)

BaSa · http://basa.blog.hu 2010.09.28. 22:21:38

Tudjátok mi a poén? Amikor annak idején először hallottam a hírt, hogy elkezdik forgatni az Episode I-et, akkor rákattintottam a starwars.com-ra, és (bár ugye évekkel az eset után bizonyítani nem tudom) akkoriban a főoldalon ott virított az elkészült, illetve a jövőben elkészülő részek listája. Akkor még Episode IX-ig tartott...

dekoltazs 2010.09.28. 22:24:21

szerintem kár fikázni. én a magam részéről még kis star wars-os képeket gyűjtöttem kölyökként. ez volt "a" mesénk. és a mai napig bármikor megnézem bármelyik részét. pont úgy, mint vagyok vele mint a keresztapával. pedig összehasonlíthatatlanok.

Gandalf Garaboncias 2010.09.28. 22:41:21

Folytatást csak animált szereplőkkel lehet, ha nem akarnak öregemberekkel forgatni. Az eredeti gárda meg adhatná a hangját a karaktereknek.

Persze nem a Clone Wars stílusú mese-animáciként, hanem vmi komolyabb animációként látnám szívesen.

hosegriado 2010.09.28. 22:49:31

@www.Bisex.hu:
Teljesen igazad van , Neked leginkább a "Túl a barátságon" című film folytatása való:-PPP
Egyébiránt a Han Solo vonalat is lehetne filmesíteni, könyv vonalon legalábbis elég jó volt.

xido 2010.09.28. 22:59:48

Han Solot onnantól szeretnék látni,hogy Chewbaccával megszökik a rabságból,hogy elnyeri Lando-tól szabakk partyn a Falcont,hogy megcsinálja a kessel futamot,ezáltal Jabbát magár uszítja..stb..stb...de mondjuk az ő sorozatát olyannak képzelem,mint a Firefly-t..nem lepne meg,ha Malcolm kapitány karakterét ő inspirálta volna:)

Galanobel 2010.09.28. 23:09:37

@BaSa: de meg lehetne bizonyítani, de szerintem rosszul emlékszel: http://web.archive.org/web/*/starwars.com/
én nem találtam meg az archívumban

doktor.dikhed 2010.09.28. 23:17:32

Lucas már ne forgasson SW filmet. Adja ki a kezéből az egész franchise-t és bízza olyanokra, akik tudnak rendezni és forgatókönyvet írni.

JohnHenry 2010.09.28. 23:25:59

csak ismételni tudom Kirk kapitányt: 80-81 körül 9 részről volt szó és csak a két robot szerepelt volna mind a három trilógiában.

időközben úgy látszik a tv-sorozatok jövedelmezőbbek lettek, gondolom ezért fut a rajzfilm n-dik évadja és ezért lesz élőszereplős tv sorozat is.

JohnHenry 2010.09.28. 23:28:02

@dekoltazs: nekem 210 db fényképem volt, ha jól emlékszem 8-10 forint körül volt darabja :-)

Viktus 2010.09.29. 00:00:33

Lucas bácsi elkurvázza a pénzét csinál még egy trilógiát 3d-ben :P

Viktus 2010.09.29. 00:07:00

@Pisti, az aragorn:

21. század akármilyen korúnak betudják lőni a szereplőt ... lásd. már évekkel ezelőtt Schwarci is a T3-ban ...

butyko 2010.09.29. 01:00:41

@Hamlet: Ahhoz képest,hogy Mara Jade mindhárom részben Luke életére tör,kissé túlzás azt mondani,hogy összejöttek.Érdekes,amikor én olvastam ezeket a könyveket,a végén úgy éreztem,hogy ezeknek össze kell jönniük!!!
Mindenesetre logikusnak látszik.

@xido: A Kessel-futam és a megharagítás két külön dolog.Jabba azért tűzött vérdíjat Solo fejére,mert kidobálta a rakományt(a császáriak miatt...) de nem fizette ki illetve nem rendezte az ügyet Jabbával.Az ilyesmit egy maffiavezér sem szereti!:)

Schobert Pákó 2010.09.29. 01:04:42

NA most figyeljetek: Fogadok akárkivel akármiben a következőkben:
jövőre kijön ugyebár a 6 rész blueray lemezen. Megvesszük.
Rá egy fél-egy évre kijön mozikba a 3D-sített eredeti 6 rész, szépen egymás után. Megnézzük. (ha valaki nem tudná, lehet utólag 3D-síteni egy filmet, lásd mostani Titánok harca, ami 2D-ben forgott, csak megbuherálták. Nem tökéletes, de élvezhető)
A Jedi visszatér 30. évfordulóján bejelenti Lucas, hogy mégiscsak leforgatja a 7-8-9. részt, ami 30 évvel fog a Jedi visszatér után játszódni. Luke jedimester, oktatja a kisjediket, Han és Leia gyermekei pedig lesznek a főszereplők. így lesz kerek a dinasztia-történet. Jaden, Jaicen (ikrek) ha jól emlékszem és a kis Anakin, aki tuti hogy gonosz lesz előbb-utóbb, és a 3. film végén lehet egy jó kis párbaly a nagybácsival (Luke-kal). Mark Hamill örülne, ha újra felismernék az utcán, Carrie Fisher rég volt sztár szintén, Harrison Fordnak pedig volt az a pénz, amennyiért nyugdíjas kora ellenére újra Indiana Jones lett, egy 50 millás csekkért simán lövöldözne újra lézerpisztollyal.
Hogy miért lesz mindez így? Mert bár lehet, hogy Lucasbácsi komolyan gondolta, hogy 6 részt csinál készre, 1. tuti hogy nem zörög a haraszt.
2. tuti hogy van az agyában erről valami
3. addig nem nyugszik, amíg le nem taszítja az Avatart a bevételi lista éléről.
Ezért fogja a 7-8-9. részt 3D-ben forgatni és minden idők legnagyobb bevételét elkönyvelni már a 7. résszel.
Uff én beszéltem.

Adja a Jóisten, hogy ne ő rendezze a filmeket.

xido 2010.09.29. 01:05:49

@butyko: de nem az volt annyi,hogy birodalmiak vagy kik üldözték és rakomány ki,hogy gyorsabban menjen?:)
20 éve olvastam már..de 16 legalább:)

Schobert Pákó 2010.09.29. 01:12:47

@Schobert Pákó: Hopp, a párbaj persze j-vel, nem LY-nal. :)

Moszkva téri Dzsedi 2010.09.29. 01:17:34

A 7. epizód a LucasArts által 2002-ben kiadott Jedi Knight:Jedi Outcast című alkotás, amelyben Kyle Katarn-nal ( hu.kaminopedia.wikia.com/wiki/Kyle_Katarn ) kell FPS módra (egyes szám első személy nézetből , illetve hátulnézetből , Luke Skywalker tanítómester tanításai által a Jedi templomban a Yavin IV-en kezdjük kalandunkat és a játék folyamán padawanból jedivé válunk. A 8-adik epizódban a Jedi Knight: Jedi Academy-ben már választhatunk, hogy milyen karakterrel fogunk Kyle Katarn mester tanításai által és a kalandos utunk során Jedivé / vagy opcionálisan sith-té válni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.09.29. 01:31:55

Nem értem, Lucas minek magyarázkodik, én is emlékszem, hogy amikor már kijelentették, hogy az első rész nem az első rész, hanem mostantól a negyediknek nevezendő, akkor még összesen kilenc részt ígérgettek. Hármat az Új reménysugár előtt kb. húsz évvel, hármat A jedi visszatér után 20-30 évvel. A folytatásnak technikai akadálya nem lenne, hiszen ez a sorsa majd minden jó (és rossz) filmnek, és cseppet sem kötelező, hogy Lucasnak bármi köze legyen hozzájuk. (De lenne.) Valaki valamikor úgyis fog ilyeneket csinálni, van az a pénz. Sőt, valószínűleg az illető stúdió dagadtra keresi magát vele.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.09.29. 01:35:30

Igaz, most jövök rá, szamár vagyok, ez az egész a 7. rész kínosan hosszúra várható gigapromójának első lépése volt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.29. 01:39:44

A Zahn féle Thrawn könyvek jók, jó filmet is lehet belőlük csinálni.
A történet kevésbé 'erőltetett', azaz logikailag nem sok hibát találni benne.
És tudtommal hivatalos folytatás.

lamb79 2010.09.29. 02:42:40

@Schobert Pákó:
és teljesen egyetértek. Lucasnak az életben már csak egyetlen célja van- hogy odaporkoljon Cameronnak. a SW hatalmas utokártya amivel elvileg már 1999ben megnyerhette volna a csatát (mondjuk az avatárig) ha nem onzoskodik és cseszi el a forgatókonyveket- elsosorban a lustaság miatt.

mióta az új trilógia megjelent, úgy éreztem hogy elvesztem évtizedes érdeklodésem a SW világa iránt. egy-két éve hirtelen felindulásból elovettem az eredeti trilógiát és egymás után megnéztem mindhárom részt, szinte szunet nélkul. én azt mondom hogy ezek a filmek szinte elnyuhetetlenek, foleg a Birodalom Visszavág ami számomra a tokéletes kalandfilm prototipusa.

szerintem elobb-utóbb Lucas meg fogja csinálni a harmadik trilógiát de se han, se leia, se luke, se csubi nem lesz benne az tuti. tényleg a leheto legjobb az lenne ha o maximum a muvészeti osztályt irányítaná, a tobbi melót pedig kiadná az újaknak, biztos hogy vannak még olyan fuggetlen, fiatal tehetségek hellywoodban (nem elírás) mint amilyen o volt anno.
ja és egy extra kérés- kevesebb CG és valósághubb megjelenés! az új trilógiában minden tulságosan sterilen néz ki.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.29. 06:52:18

az a kibaszottul idegesítő ebben a köcsög starwarsban hogy a rendet jelentő birodalmiak képviselik a rosszat, míg a rebellis, jelmez alatt csegevara pólós demokrata disznók a jókat, mekkora faszság már

s.e.c 2010.09.29. 07:46:15

@Blassius: Na téged szívből sajnállak apukám, látom megláttad a lényeget! :D

kyanzes (törölt) 2010.09.29. 08:02:50

Darth Bane: Path of Destruction még jó cucc lenne egy önálló filmben.

iqsamp 2010.09.29. 08:09:43

Ha Lucas nem csinálja meg a 7,8,9-et, majd Kovi megcsinálja:)

Terézágyú 2010.09.29. 08:16:11

@Blassius: @s.e.c:

nana, annak idején Tótaw is megírta, hogy manapság már másként látjuk ezeket a dolgokat, amint annak idején... Berepülni egy bázisra, felrobbantani az egészet... ez ma inkább necces...

mellesleg: AZ a köztársaság, amelyet felváltott Palpatine uralma, valóban nem volt az igazi... ugyebár a naboo-iak hiába panaszkodtak, hogy a kereskedelmi szövetség éjjelente ellopkodja az összes terményt, meg az udvaron hagyott kistraktort... eeee akarom mondani blokád alá helyezte a bolygójukat, a hivatalos köztársaság semmit nem tudott tenni ez ellen...

s.e.c 2010.09.29. 08:19:04

@Terézágyú: Én a mesét mesének látom, ilyen hülyeségeket belemagyarázni elég kiábrándító. Hófehérke meg egy betörő volt, le kellett volna csukatni a gecibe magánlaksértésért!

Terézágyú 2010.09.29. 08:23:31

Már több helyen is leírtam, úgyhogy itt is: szerintem Lucas nem tervezett semmilyen trilógiát, vagy ilyesmit, legfeljebb azt mondogathatta, hogy ez egy jó kis történet, ebből lehetne több rész is - de valójában a sztori nem volt meg a fejében szerintem.
Ezért van az, hogy az eredeti Csillagok háborúja egy "tökéletes" film, egy jól megkomponált lezárt történet, ősrégi meseelemekkel (a legkisebb fiú szerelmes lesz a királylányba, elindul megmenteni stb.).

Az összes többi rész viszont utólag hozzáfércelt gagyiság: hogy akkor legyen Vader Luke apja (mellesleg: ő azt honnan tudta meg? mikor? kitől?), akkor legyen Leia Luke testvére, na jó, akkor Leia inkább Hannal jöjjön össze, José Armandó veszítse el a cégvezetést, Esmeralda vakuljon meg, de aztán... Szóval ha Lucas tartja magát ahhoz, hogy ezek a történetszálakat eleve így tervezte... nos, akkor jobban tenné, ha ezt eltitkolná... jobban jár, ha bevallja, hogy utólag találta ki a sztorit, azért ilyen gagyi.

Terézágyú 2010.09.29. 08:28:51

@s.e.c:
"Én a mesét mesének látom, ilyen hülyeségeket belemagyarázni elég kiábrándító."

Hááát azért ne mondd nekem, hogy Lucasra nem volt hatással semmilyen kortárs esemény... :) Pl. a Jedi végén, ledöntik a császár monumentális szobrát... :)

Mellesleg pl. Asimov, aki ugye a saját galaktikus birodalmának hanyatlását még 1948 táján írta meg, a saját bevallása szerint csak a nyolcvanas évek végén tudja igazán jól megírni azt, hogy tulajdonképpen miben is állt ez a hanyatlás... pl. amikor a főhőse, Hari Seldon megy a lepusztult, összegrefitizett utcán a Trantoron, és megtámadják valakik, ő védekezik, utána a rendőrségen neki kell magyarázkodnia az eset miatt... nem ismerős ez a dolog? :)))

zeneigéniusz 2010.09.29. 08:30:35

@Terézágyú: nem véletlenül, hiszen palpatine pont ezt használta ki - és ez a demokrácia gyengesége is a mai napig is (lásd EU)

Mindenesetre megnéznék egy Aliens vs Jedik vagy Predators vs Jedik mozifilmet... esetleg Pókember vs Anakin Skywalker

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.29. 08:31:55

@butyko: "Ahhoz képest,hogy Mara Jade mindhárom részben Luke életére tör,kissé túlzás azt mondani,hogy összejöttek."

Olyannyira összejöttek, hogy volt esküvő, meg gyerek is, utóbbi elég sokra vitte Ben Skywalker néven! ;)
Lásd a Wookiepedia vonatkozó részeit:
starwars.wikia.com/wiki/Mara_Jade
starwars.wikia.com/wiki/Ben_skywalker

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.09.29. 08:44:30

@Terézágyú: Már több helyen leírtam, így itt is: Lucas igenis kilenc részt tervezett még az első (tehát negyedik) rész bemutatása idején, a hetvenes évek végén. Három trilógiát, tehát nem 12-őt, amennyire Hamill emlékszik. Az semmit nem jelent, hogy utólag ebből mi valósult meg. Egészen tisztán emlékszem rá.

s.e.c 2010.09.29. 08:53:45

@Terézágyú: Nem vitatom a párhuzam jogosságát, de én a Star Wars-t 8 éves koromban láttam először, és az akkori élményt szeretném megtartani. Rosszak, jók, pont.
Asimov már teljesen más eset, mivel direkt társadalmi kérdéseket feszeget és az Alapítvány vonalhoz tartozó könyvekben nincs is annyira kiemelve hogy melyik a gonosz karakter és melyik a jó, nem "fekete-fehér" a történet. Igaz nem is sikerült olyan kultikus karaktereket teremtenie mint Lucas-nak. Egyébként ha már így felhoztad, én szívesen vennék egy Alapítvány filmet, inkább mint egy Star Wars folytatást.

Terézágyú 2010.09.29. 08:57:49

@efes:
"Lucas igenis kilenc részt tervezett még az első (tehát negyedik) rész bemutatása idején, a hetvenes évek végén."

Igen, miután a Csillagok háborúja akkora siker lett, folyton mondogatta, hogy ez egy saga része :)

Ugyanakkor leírták már többen, hogy az eredeti kópiákon, és a traileren NEM szerepelt, hogy ez a negyedik rész lenne... Még ha tervezte is előtte a trilógiát, ezt nem tette rá a filmre, csak akkor amikor nyilvánvalóvá vált az óriási siker, és hogy valóban lesz folytatás.

Az, hogy mondogatta már előtte is pl. Hamillnak, hogy több rész is lehetne, az persze lehetséges, nyilván az ilyen "birodalmi" filmek eleve adják magukat a folytatáshoz (akár mint Asimov Alapítvány-trilógiája, amelyből nyilvánvalóan merített Lucas).

Nyilván az a kérdés, és erre sosem lesz bizonyíték, hogy Lucas fejében már összeállt-e az egész történet.
Erre írtam fentebb, hogy szerintem nem, mindent utólag talált ki, miután bejött a siker, illetve ha valóban tudta már a legeslegelején, hogy Vader Luke apja (ismétlem: én ebben kételkedem) akkor nagyon jól titkolta, másrészt nagyon gagyi forgatókönyvíró - ez alapján.

"Három trilógiát"

Igen, annak idején, a film bemutatása és nagy sikere után valóban ezt nyilatkozta, hogy 3x3 részből áll majd az egész, én is így emlékszem.

Terézágyú 2010.09.29. 09:03:30

@s.e.c:
"Nem vitatom a párhuzam jogosságát, de én a Star Wars-t 8 éves koromban láttam először, és az akkori élményt szeretném megtartani. Rosszak, jók, pont."

Szerintem ezt csak úgy tudod megtenni, ha nem olvasol utána az azóta megjelent könyvekben, a neten stb. stb. :)

Mellesleg az eredeti Csillagok háborúja, mint önálló film, ezért "tökéletes": vegytiszta.

"Asimov már teljesen más eset ... nincs is annyira kiemelve hogy melyik a gonosz karakter és melyik a jó, nem "fekete-fehér" a történet."

Hááát azért az egyértelmű, hogy az Alapítvány jó, Birodalom rossz...
Mármint az eredeti részekben.

"Egyébként ha már így felhoztad, én szívesen vennék egy Alapítvány filmet, inkább mint egy Star Wars folytatást. "

Állítólag készül, már régóta tervben van... ha a kalandra mennek rá, akkor sokan fogják szidni, mert az eredeti művek nem a kalandokról szólnak (maga Asimov írta, hogy amikor annyi év után elkezdte a folytatásokat írni, újra elolvasta a régieket, hogy beleélje magát - és megdöbbent, hogy mennyire nem történik semmi akció az eredeti tirológiában - mit szeretnek ezen az olvasók? :)

gabbor 2010.09.29. 09:04:19

Húha, kezdik csepegtetni a dolgot... mondjuk, nem is csodálom, hogy Lucas is ki akarja használni az Avatar technológiáját. A legjobb az lenne, ha az egész film CG lenne, és a régi szereplőket újra fiatalon látnánk! Ilyen lesz az új Tron első fele is! Meglátjuk!

s.e.c 2010.09.29. 09:18:36

@Terézágyú: Az eredeti trilógia tényleg elég száraz mondjuk a Seldon-féle történetekhez képest, de azért vannak benne epikus pillanatok. Ott annyira nem egyértelműen gonosz a Birodalom, főleg ha nem csak a trilógiát nézzük(Seldon is volt első miniszter ugye). Inkább csak le kell győzni mert ki van számolva :D Az Alapítvány és Föld vége felé is amikor találkoznak az ellenfelek Gaia-nál, egyik oldal se kifejezetten rossz.

s.e.c 2010.09.29. 09:19:31

Szerk.: Az Alapítvány Peremére gondoltam ofkorsz...

labi 2010.09.29. 09:21:11

Negyven évet ugorva a sztoriban jöhetnek vissza az eredeti szereplők. Megnézném Chewbacca-t, amit tetőtől-talpig olyan ősz, mint lezlinilzen. :)

Terézágyú 2010.09.29. 09:22:00

@s.e.c:
"ha nem csak a trilógiát nézzük"

Így van, az egész sorozat már más tészta...

Tarkin kormányzó 2010.09.29. 09:29:30

Admiral Thrawn for president!!!

Jerky_Master 2010.09.29. 09:31:27

az úgynevezett I-II-III. résznél GYALÁZATOSABB filmeket keveset látni, nem is sorolom őket a SW-hoz. a legborzasztóbb, amikor az alkotó saját maga gyalázza meg a saját filmjeit, és okoz hatalmas csalódást a klasszikusain felnőtt generációknak, emberek millióinak.

arra vártunk évtizedekig, hogy egy nyálas, bugyborékoló, megadilis gumifigurát nézzünk, ami csak a merchandize miatt van ott (figyelem! a gumifigurákhoz és PC játékokhoz készült az Episode I-II-III!), tokás, bugyborékoló, dilis víziszörnykirályt, egy elmebeteg, eleve gonosz hülyegyereket, akiből Jedi lesz, beteljesíti a próféciát (micsodát?!) és egyensúlyt hoz az Erőbe (ezzel?), a jedi tanokat és érzést evolúciós fasizmussá alacsonyító megoldást (midiklorián-szint), a jedi tanácsot, amelyik végül felhasználja saját céljaira (!) az illegálisan és legocsmányabb módon készült klónhadsereget...stb.
Széteső történet, ócska forgatókönyv, 0 beleérzés és 0 meghatottság, béna szereplők, ráadásul tele hibával, ami nem illeszkedik a klasszikus trilógiához (ja, csak töröljétek ki a droidok memóriáját! közel volt a film vége, kellett egy kis pofozás).
GRATULÁLOK, LUCAS, megadtad a 8 éveseknek, ami kell, de a többiek okádnak a "mesterművedtől"! Nem kellett volna "folytatnod".

Timothy Zahn trilógiáját remélem, egy tehetséges és nem elfáradt, a saját gumifigura és kólásdoboz bizniszétől nem megrészegült és elqrvult rendező fogja megrendezni. Vagy újra az előzményeket, immáron valódi filmként.

Terézágyú 2010.09.29. 09:31:33

@labi:
"Megnézném Chewbacca-t, amit tetőtől-talpig olyan ősz, mint lezlinilzen. :) "

A vukik tovább élnek, nem? Úgy rémlik, hogy Csubakka eleve kétszáz éves... Ki tudja, hogy negyven év múlva ősz lenne-e már... :)

Mocsár 2010.09.29. 09:34:26

@gabbor: Az Avatar technológiáját? Azzal tisztában vagy, hogy Lucas cége, az ILM csinálta a vizuális effektusok tetemes részét? Hol van itt akkor a saját Avatar-technológia? Az ILM évek óta úttörő a vizuális effektek piacán, a Gyűrűk Ura és a Weta színrelépése előtt pedig mondhatni egyeduralkodó volt a piacon.

Ami pedig a Thrawn-trilógiát illeti, sokan csak szeretnék, hogy hivatalos folytatás legyen. De nem az. Alapos gondossággal megírt regényfolyamnak tartom, rengeteg klisés szereplővel (Mara Jade) és agyfaszt okozó momentummal (Luke klónozása a saját, Bespinen levágott kezéből - WTF!), bár a középső kötet, a harci jelenetek és a csempészek közössége (Talon Karrde és társai) egész élvezhetően lett megírva. Aki pedig nem látta jó előre Thrawn sorsát, az magára vessen, mert annyira, de annyira kiszámítható volt...

Én örülnék bármilyen folytatásnak, akár teljes CG-ben, ha azzal fiatalon vissza lehet hozni a régi triót (Han, Luke, Leia). De teljesen különálló, egyedi történettel, és nem a regények megfilmesítésével.

Terézágyú 2010.09.29. 09:37:16

@Eugenie Danglars:
"Ami pedig a Thrawn-trilógiát illeti, sokan csak szeretnék, hogy hivatalos folytatás legyen. De nem az."

Hát ha Lucas cége adja ki, akkor az, nem?
A SW-univerzum része.

Jerky_Master 2010.09.29. 09:38:01

@Terézágyú: ha megnézed a klasszikus trilógiát egymás után, tökéletes, kerek és szép történetet ad ki. láncolat: Vader -> Obi-van -> Luke (akit az apja elől elrejtettek a Tatuinon, a nagyapja meg hazudott neki erről folyamatosan), Vadert felkavarják a történtek, először negatív, majd Luke-ot erőszakkal és ígérettel győzködő (Birodalom visszavág) irányba a két rész között..stb.

Jerky_Master 2010.09.29. 09:41:41

@Eugenie Danglars: a Thrawn-trilógiából a lényeg, hogy a Birodalmat nagyon nehéz legyőzni, mert mindig lesznek, akik visszavágynak rá (de érdekes, mintha itt a Földön is lenne ilyet..), és megpróbálják igába hajtani, legyilkolni a többieket. Külön érdekes, hogy éppen egy nem ember tette mindezt. A hülyeségeket ki lehet hagyni.
+ Jedi-akadémia alaphelyzete - Kevin J. Anderson, a jedi rend újraalapításának izzadságszagú munkája. ez JÓ.
Zahn trilógiája félhivatalos, Lucas elfogadta.

ca2 2010.09.29. 09:44:10

A New Hope és az Empire... között egyértelműen arról volt szó, hogy három trilógia készül.
Azt persze nem tudom , hogy Lucas a fejében mit forgatott, meg a sivatagban mit mondott a jelenetek között, de hogy a kommunikáció 3x3 részről szólt az biztos.

serteperte55 (törölt) 2010.09.29. 09:53:02

@Jerky_Master: Egyetértek, az újak valahogy mások, és szerintem rosszabbak. Teátrálisabb, gagyi párbeszédekkel. Amikor Anakin a csajjal románcol, akkor olyan mintha az amerikai fogyasztókat céloznák dús rét, hatalmas vízesés (niagara-2) bikaszerű lény amin Anakin rodeózik, mellé az elsöprő romantikájú háttérzene hááát... Az amcsik mindig is fogékonyak voltak a színes-szagos romantikára. Az pedig hatalmas blődség hogy egy kiskorú 10 éves gyerek robotot tervezzen, hajtóművet szereljen és versenyen induljon. Még nincsenek hormonjai, nincs kialakult személyisége. Az egész valahogy komolytalan.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.29. 09:53:26

Mai hír: Az eddigi 6 rész 3D-s változata 2012-ben érkezik a mozikba.

pannonfunk 2010.09.29. 09:54:04

Rendzzék meg a 7-8-9-et 2 perc 13 másodpercben valahogy így:

www.youtube.com/watch?v=z0z_TU4Gw5o

még meg is nézném.

Terézágyú 2010.09.29. 09:56:29

@serteperte55:
"Az pedig hatalmas blődség hogy egy kiskorú 10 éves gyerek robotot tervezzen, hajtóművet szereljen és versenyen induljon. Még nincsenek hormonjai"

De vannak midikloriánjai :)

Jerky_Master 2010.09.29. 10:03:14

@serteperte55: a kis Anakinnak azt mondták, üljön be az űrhajóba és várjon ott. erre elindul, tudja vezetni (!), és egyedül szétlövi a gonoszt. már megint mi ez a fos?! az egész 3 rész tele van hibával, bakival, hülyeséggel, nyállal, idiotizmussal és ellentmondással.
A romantika kell, de nem ÚGy, ahogy írtad, ami a filmben van. Hanem mondjuk Han és Leia gyors csókjai, DE közben megy a film, és izgulunk, mert nem tudjuk, mi jöhet még..stb. naigen..

Lasombra 2010.09.29. 10:05:36

"az első trilógia egy sokkal komorabb és komolyabb hangvételű lesz"

tudom, nem elegáns lecsapni ilyen magas labdákat, de három szó: Jar. Jar. Binks.

amúgy meg:
confusedmatthew.com/The-Star-Wars-Prequels.php

Terézágyú 2010.09.29. 10:06:08

@Jerky_Master:
"a kis Anakinnak azt mondták, üljön be az űrhajóba és várjon ott. erre elindul, tudja vezetni "

Húsz évvel később Luke is beleül egy X-szárnyúba, életében először - és felrobbantja a bázist... :)
(Jó, ott van magyarázat, a könyvben tuti, hogy hasonló a vezetése az Incom Szöcskéhez, amelyet viszont vezetett a Tatuinon... :)

Gábork 2010.09.29. 10:34:53

Sajnos Mr. Hamill elfelejti, hogy ez a hat rész nem róla szól, ill. Luke-ról, hanem Anakin Skywalker szenvedés- és megváltástörténetéről. Nincs értelme folytatni, lévén a hős meghalt és elnyerte a megváltást. Habár a Zahn-féle sorozat tényleg méltó folytatás lenne...

newcy67 2010.09.29. 10:38:57

Az első hat rész olyan volt, mint a római birodalom tündöklése és bukása. Volt a köztársaság, aztán jött a császár, végül megbukott. Jó, a császárt nem a római köztársasági ellenállók győzték le, ez igaz.

A bazi nagy győzelem után lophatna Lukács máshonnan is 5letet. Mondjuk a Majmok bolygója mintájára átvehetnék az evokok a hatalmat, aztán - a történelmi hűség kedvéért - marha nagy lézeres lövöldözések helyett jöhetne a földművelés, a homokból oázist teremtenének, közben a tartományurak harca színesítené a dögunalmat és Luke megunva a jedik háttérbe szorítását, szervezne valami kis pofás hadjáratot Jediland felszabadításáért a hitetlenek ellen. Han Solo meg a Csubakkával együtt szervezné meg hozzá a logisztikai hátteret. Leia pedig hites ura távollétében zugivóvá válik a történeti hűség kedvéért. De miért kell ehhez plusz 3 rész?

AutosVilli 2010.09.29. 10:41:32

Én Lukász helyébe, alternativ történeteket ,filmesitenék meg,Boba Fet is megérdemelne egy-két részt,

MagyarZizzi (törölt) 2010.09.29. 10:49:04

Annak idején (boldogul visítozós rajongólány koromban) én úgy tudtam, Lucas 3 trilógiát, azaz 9 részt tervezett. Így utólag belegondolva, bőven elég lett volna az első és eredeti... A "hivatalos" folytatásokat pedig a hátam közepén szeretném látni, nem a filmvásznon, bár Timothy Zahn tényleg nem akárki.

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2010.09.29. 10:51:25

Az előzményfilmek elég szörnyűek voltak. Elég volt Lucas pénzéhességéből.

opati666 2010.09.29. 10:52:34

@Martian: Persze. Meg jó lenne, ha látni egy Darth Vader vs. Alien, vagy egy Luke Skywalker vs. Predator csatát is. Esetleg a bukott jedik elfoglalhatnák az Enterprise űrhajót, melynek segítségével felkutathatnák Mulder ügynök hugát, akit azután kinevezhetnének SG-1 új technikai tisztjének...

opati666 2010.09.29. 10:55:05

@zeneigéniusz: Most látom, hogy neked is az jutott eszedbe, ami nekem... :)

opati666 2010.09.29. 10:59:27

@Schobert Pákó: Én nem bánnám ha igazad lenne...

hotelalfa 2010.09.29. 11:13:56

"May the force be with you". Jo lenne ujabb resz

"azta" 2010.09.29. 11:23:29

@AutosVilli:
vagy 3 két órás részben Jar Jar központú történetet
vagy akár vissza is térhetne a 7, 8, 9-ben!
:D

larry 2010.09.29. 11:36:21

Akár a mandalóriai háborútól is kezdheti, csak kicsit hosszú lenne. Meg annak is van előzménye.

opati666 2010.09.29. 11:44:01

@Terézágyú: Addigra Csubi meghal... :(

A Sernpida bolygón leli halálát a Yuuzhan Vongok támadásának következményeként.

opati666 2010.09.29. 11:52:38

@"azta": Van egy jó hírem: addigra Jar-Jar is meghónyál

opati666 2010.09.29. 12:02:15

Egyébként a hivatalos/nem hivatalos folytatások kapcsán van egy jó kis cikk a starwars.hu-n, ami eléh jól körbemgyarázza, hogy mi és hová tartozik a Star Wars világában.

Itt la: www.starwars.hu/enciklopedia/muveszete/?page=irodalom/eu/index.htm&head=irodalom/aloldal_alcim.htm

pannonfunk 2010.09.29. 12:07:47

@hotelalfa: találkozzunk május negyedikén :P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.29. 12:10:56

Cameron bá' asszondta, hogy az Avatar láttán döntött úgy, hogy megéri megtoldani még egy dimenzióval a Star Warst...ezért láttak hozzá az átkonvertáláshoz.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.09.29. 12:11:51

Hajrá Lucas bácsi csináld meg! Lesz vevő rá az tuti.

"azta" 2010.09.29. 12:17:45

@opati666: vagy összejön a mégöregebb csubival
lesznek szép szőrös vízalatti izék :D

opati666 2010.09.29. 12:28:08

@"azta": Gondolom ezt megint csak a Kovi rendezné... :))

tjunior 2010.09.29. 13:12:59

az én 7. részem arról szólna hogy Lüket bíróság elé állítják mint háborús bűnöst és tömeggyilkost, hiszen amikor bepottyantotta a protontorpedót a reaktor nem is tudom milyen nyílásába akkor hányszázezer ( vagy millió? valaki leírhatná mennyi volt a Halálcsillag hadműveletre feltöltött szabvány harci létszáma) embert ölt meg, az anyagi kárról nem is beszélve. Persze az egész egy mondva csinált koncepciós per lenne, mert az új szenátus csak el akarja távolítani a túl nagy hatalmú Jedit a közéletből, egyszer már benézték ezt a Sith-Jedi pofonpárbajt, lett is belőle háború.
Han Solo azonban magándetektívként lelebbenti a fátylat az egész szenátus összeesküvésről, Leia meg a galaktikus CNNben beolvassa a szenátus elleni bizonyítékokat, felháborodás stb., így Luke kiszabadul de szembe kell fordulnia a szenátussal. Hipp-hopp itt az új polgárháború aminek történéseiből simán ki lehet hozni még 2 részt, de ha nagyon megerőlteti Lucas a béríróit akkor összejöhet a 10-11-12-gyök58 rész is.

Terézágyú 2010.09.29. 13:25:18

@tjunior:
"az én 7. részem arról szólna hogy Lüket bíróság elé állítják mint háborús bűnöst és tömeggyilkost, hiszen amikor bepottyantotta a protontorpedót a reaktor nem is tudom milyen nyílásába akkor hányszázezer ( vagy millió? valaki leírhatná mennyi volt a Halálcsillag hadműveletre feltöltött szabvány harci létszáma) embert ölt meg"

Az semmi, de a Halálcsillagon voltak nem harcoló emberek is: szerelők, javítók... (van is egy fanfilm erről :)

Walmer 2010.09.29. 14:01:14

@serteperte55:
jézusom. És ahhoz mit szólsz, hogy fénykarddal harcolnak, meg fénysebességgel mennek az űrhajókkal?
"Az egész valahogy komolytlan..."

Walmer 2010.09.29. 14:08:07

@Jerky_Master:
"kis Anakinnak azt mondták, üljön be az űrhajóba és várjon ott. erre elindul, tudja vezetni (!), és egyedül szétlövi a gonoszt. már megint mi ez a fos?!"

De ő egy természetfölötti képessegű gyerek. Ez meg egy mese!!!!!!
Amúgy meg volt állítólag egy mozart nevű faszi valahol a XVII. századi Ausztriában aki 6 évesen komponált.

"azta" 2010.09.29. 14:16:00

@opati666:
nőknek, nem? amilyen nyelve van ennek a jar-jarnak.... :)

nikodémus 2010.09.29. 15:47:52

Hát ha egyszer lenne 7-8-9. rész, én akkor erre szavaznék:

simonz.co.hu/ep789_hun.html

Véletlenül találtam rá, egy műkedvelő SW-plakátkészítő műve, és én meglepően koherensnek találtam. A 4-5-6 főszereplőit viszi tovább, átvesz Zahn-tól is, de annak hülyeségei nélkül (klónozott jedi meg Mara Jade...). Tetszik a komor hangulata, s a konklúzió, amire kifuttatja az egészet. Meglepő, de teljesen értelmes, elfogadható. Zahn trilógiája nem rossz regényként, de egyrészt neheze működne filmvásznon, másrészt van benne egypár totális marhaság. Mindenki dicsérte, amikor elkezdtem anno olvasni, hát én többet vártam tőle.

Jerky_Master 2010.09.30. 09:43:34

@newcy67: A Birodalom korszaka csupán 40 évig tartott. Előtte a Köztársaság évezredeken keresztül, és utána is az Új Köztársaság... ki tudja meddig.

@tjunior: sz@rni bele. A Halálcsillagon a Birodalom elitkatonái és önkéntesek voltak, a munkások pedig vállalták a kockázatot, és jó biztosításuk volt. Aki játszik a tűzzel, az megégeti magát. Megérdemelték mindannyian.

@Walmer: mint írtam, érvekkel alátámasztva, az Episode I-II-III egy rakás fos. lehetnek benne jó dolgok, de maximum 5%-ban a 95% határsz@r mellett.

nemecsek ernő áruló 2010.10.05. 11:00:24

A birodalom örököseit de megnézném "mozgásban" akár tv sorozat formájában is. Szerintem Lucasnak ebben kéne gondolkodnia. Ma már egy tv-sorozat is felérhet egy mozival, gondoljunk csak a Stargate-re. Persze ahhoz lebilincselő sztori kell, de ott vannak a kész regények, szóval ezzel nagy gond nem lenne. A rendezést és egyes produceri teendőket meg kiadná mondjuk JJ Abramsnak, vagy Damon Lindelofnak! Utóbbi úgyis most lett "munkanélküli". :D

Rose and Lily 2010.10.23. 23:06:25

@James T. Kirk: Így van. Eleve volt 7-8-9.rész is, ez a '80-as években kis volt mondva.
Azért kezdte a "4." résszel, mert akkora volt a forgatókönyv, hogy a stúdió közölte, csak ezt a részt hajlandó megcsinálni, ez lesz érdekes.

Tehát Lucas valóban megírt egy terjengős forgatókönyvet, csak éppen a leginkább használhatóval kezdették el vele.

Az is tény, hogy a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér eredetileg egy rész lett volna, azonban a stúdió úgy döntött, így nagyobb bevételhez jut (és így is lett).

Egyébként én személy szerint mindig is reménykedtem, hogy a mostani "Star Wars" részekbe is kerülnek -megfelelő sminkkel- a valódi szériából szereplők...

Circus 2010.10.25. 15:47:15

@Schobert Pákó:

na, akkor spoilerezzünk, bár valszeg egy marék könyv sosem jelenik meg majd magyarul:

Leia - Han gyermekei:
Jacen, Jaina (keányzó), Anakin
innen Jacen átáll a sötét oldalra, sőt, később megöli Mara Jade-et

Mara - Luke gyermeke
Ben. És mnt említettem, a Mester megözvegyül

Chewbacca meghal, ezt már valaki itt írta feljebb, mikor a kisgyermek Anakin-t menti meg önfeláldozóan. Természetesen ezért édsapja nem szereti annyira, nesze neked családon belüli konfliktus.

Amúgy meg mégegy szavazat a Thrawn-trilógiára, mint megfilmesítendő folytatásokra, bár, mint írtam, erősen Gyűrűk Ura-szagú megoldással (azaz kb a fele történet és szereplők - köztük egy kulcsszereplő - kimarad)
süti beállítások módosítása