Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A First Classban benne lesz az X-Men elején látható jelenet is

2010.10.02. 14:06 koimbra 3 komment

Matthew Vaughn már javában forgatja az X-Men: First Classt, a történet abban az időben fog játszódni, mikor még Eric Lensherr (Michael Fassbender) és Charles Xavier (James McAvoy)  jó barátok voltak. A BleedingCool információja szerint a filmben benne lesz az a jelenet is, amely az első X-Men elején volt látható. Ebben azt láthattuk, amint a fiatal Eriknek előtör  képessége a náci haláltáborban egy erős érzelmi hatás következtében, kicsit meghajlítja az erős vaskaput.

Az oldal azt írja, hogy Vaughn egy az egyben újra leforgatja ezt a jelenetet, de némi változtatást azért eszközölt. Ezúttal Bill Milner fogja játszani a gyereket. Bryan Singer verziójában a srácot végül puskatussal leüti egy német katona, az új változatban azonban más lesz a vége, de hogy mi azt nem árulta el a honlap.

Címkék: miújság x men képregényből film x men first class

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr492339398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gobiakos 2010.10.02. 15:06:55

"A gyereket ezúttal Bill Milner fogja játszani a gyereket."

Az egyik "a gyereket" részt vedd ki! ;-)

A nép fia 2010.10.02. 15:14:03

Jaj, haladjanak már! LÁTNI AKAROM a filmet! MOST!

pbence 2010.10.02. 15:28:10

Várós, várós, várós, várós!
süti beállítások módosítása