Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bogár riadó, jön a Csillagközi invázió negyedik része

2010.10.10. 20:02 koimbra 7 komment

A Starshiptroopersfans.net arról tájékoztatta a polgárokat, hogy el fog készülni a Csillagközi invázió negyedik része, információik szerint a produkció zöld utat kapott és hamarosan hivatalosan is megerősítik a hírt. A történetről egyelőre nem tudni sokat, de nem nehéz kitalálni, hogy az emberiség ismét a földönkívüli "bogarakkal" fog szembenézni. Ezúttal nem élőszereplős alkotást fognak összehozni, CGI animációs filmre számíthatunk, tehát az eddig szereplők maximum csak a hangjukat tudják kölcsönözni, ha karakterük belekerül a negyedik részbe.

Paul Verhoeven 1997-ben tette le az első részt az asztalra, amely csúnyán megbukott, 2004-ben azonban kijött a második rész, ami az előző 105 milliójához képest csak 7 millióba került (meg is látszott rajta), ez mozikba már nem került. Két évvel ezelőtt pedig befutott a harmadik is Starship Troopers 3: Marauder címen.

Címkék: miújság sequel starship troopers

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr62359985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2010.10.11. 07:33:51

az első jó volt de a többi pocsék.
erre se számítok semmi jóra.

Krumplicukor1987 2010.10.11. 10:06:54

Az első rész nagyon jó volt, a második szódával elment, a harmadik viszont valami szörnyűségesen borzalmasra sikeredett...
Remélem ez az animációs jobb lesz.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.11. 10:10:43

Az első jó lett volna, de pár ponton elkezdett idegesíteni, ami miatt végül nem tudom ráfogni, hogy remek lenne. Pl. ha már repülőket tudtak vinni, akkor tankokat vagy egyéb járműveket miért nem?:)

A második borzalom volt, 0. A harmadik tipikus B kategória, nekem úgy ahogy bejött.

Globetrotter2014 2010.10.11. 11:01:41

Gusztustalan amikor filmesek hullarablásból élnek...

kung - fúj (törölt) 2010.10.11. 16:09:17

Első:kultfilm
Második:B-kat(a forgatókönyv egész jó volt)
Harmadik:hiperszar.
Régen az egyik kereskedelmi csatornán reggel ment a Starsip Troopers Chronicles animációs sorozat.Azt lájkoltam.Csak nem ezen fog alapulni az új film?

Brekicc 2010.10.13. 15:08:20

Nekem bejött mind3 rész. De a kedvencem hogy az elsőben feltűnik Neil Patrick Harris. Az élet furcsa fintora, hogy majdnem 10 évbe telt míg, ezután a film után újra feltűnt.
süti beállítások módosítása