Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Willis még kétszer adja drágán az életét

2010.10.10. 20:00 koimbra 3 komment

Bruce Willis néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy az ötödik Die Hard forgatásához 2011-ben látnak hozzá, ebben John McClane már egy globális katasztrófával néz szembe. Ezután a színész az FHM-nek beszélt arról, hogy összesen két folytatásban lenne még benne, aztán nem adná többet drágán az életét, azt se szeretné, ha valaki más játszhatná el a karaktert.

"A következő néhány évben a stúdió könnyedén találhat olyasvalakit, aki helyettesíthetne engem" - mondta Willis -  "Szeretném megcsinálni a Die Hard ötödik részét, aztán még egyet, ami az utolsó lenne a franchise-ban, aztán végleg szögre akasztanám a véres trikót. Jelenleg még tudok futkosni és verekedni a filmekben, de eljön az az idő, amikor már képtelen leszek végrehajtani ezeket a feladatokat."

Egy sikeres franchise esetén nem mintha zavarná a stúdiót, hogy nem az eredeti sztár játssza a főszerepet. Emlékezzünk csak, Jack Ryant eddig három színész alakította, Jodie Fostert pedig Julianne Moore-ral helyettesítették a Hannibálban, a következő Bourne filmben pedig Matt Damon benne se lesz. Más részről pedig korábban hallani lehetett olyasmit, hogy előzményfilmben gondolkodnak, oda pedig nem kell Willis.

Címkék: die hard miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr762359924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2010.10.11. 06:24:18

Bruce papával jöhetnek a folytatások, de ha ő kiszáll akkor a stúdió is felejtse el a szériát!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.11. 10:08:24

Számomra az első kettő volt az igazán jó Die Hard. Egyébként ha Matt Damon nélkül elkészülhet a köv Bourne film vagy Stallone nélkül az ötödik Rambo, akkor itt is megoldják:)

Kimike18 2010.10.11. 21:09:42

@koimbra:
Nekem a 3. rész visz mindent.
süti beállítások módosítása