Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Michael Brea karddal rontott anyjának

2010.11.28. 13:30 koimbra 5 komment

Michael Brea, aki feltűnt az Ugly Betty sorozatban és játszott a Step Up harmadik részének megölte 55 éves édesanyját egy három láb hosszú karddal. A férfi azzal indokolta cselekedetét, hogy anyját már más irányította. "Nem öltem meg őt, én csupán a benne lakozó démont nyírtam ki" - mondta Brea

A színész elmondása értelmében az egész kedden kezdődött. "Éppen aludtam a szobámban, mikor az Úr meglátogatott és karját nyújtotta felém. Megkérdeztem tőle, hogy lejárt az időm? Hallottam, amint azt feleli 'Igen Michael, számodra a mai nap az utolsó.'"

Ezt követően nem érezte jól magát és elment a Prince Hall Masonic Temple-be (Szabadkőműves templom), majd a hazavezető úton hangokat kezdett hallani és olyan erősnek érezte magát, mint Neo a Mátrixban. Otthon aztán látta, hogy az anyja csirkét főz és azonnal tudta, hogy ez nem lehet más, csakis fekete mágia, ráadásul állítása szerint a nő hangja is megváltozott, olyan, mintha egy démon szólt volna hozzá. Ezt követően kapta elő a kardját és szobáról szobára üldözte a megrémült anyját. "Nem akartam azonnal megölni. Időt akartam hagyni számára, hogy megbékéljen Istennel." - tette hozzá Brea, aki szentül hiszi, hogy csak az Úr munkáját végezte el. Mikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre a férfi egyik kezében még ott volt a kard, a másikban pedig a Szabadkőműves Bibliát tartotta.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr182478661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I3eni 2010.11.28. 13:49:56

egy szóval lehet jellemezni: Beteg

Tipca 2010.11.28. 14:46:19

Azt a jó büdös...
Ehhez nem is fűznék hozzá többet.

Alex Mahone 2010.11.28. 20:29:41

Hehe, ez jó. Kinyírja a mutert egy méteres karddal, majd ügyvédi tanácsra kettyósnak vallja magát.

Hollywood...

vrango 2010.11.29. 09:54:37

Mi van? Ez most valami kacsa, vagy mi?!

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2010.11.29. 18:06:15

Én elhiszem, hogy pszichopata, nézd meg a fejét.