Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled)

2010.12.07. 21:59 koimbra 10 komment

 

Ha a Disney az 50. animációs film készül terítékre tenni, ahhoz klasszikus sztori dukál, gonosz boszorkány, nagy szemekkel a világra rácsodálkozó királylány és bátor legény, meg egy-két vicces mellékkarakter. A stúdió fogta magát és leporolta a Grimm testvérek egyik meséjét, hozzácsapott néhány dalocskát és az egészet megspékelte a már-már szinte kötelező elemnek számító 3D-vel. Az eredmény azonban mégis kiábrándító. A stúdió zászlóshajója, a Pixar megbízható minőséget és nagy bevételt produkál már évek óta, ez tény és bizony talán már unalmas is, hogy mindenki ezt szajkózza. Hozzájuk képest a stúdió kissé alább adta, ugyan még mindig valamennyire kedvelhető alkotások születnek égisze alatt, de már közel sem annyira emlékezetesek, mint egykori mesterműveik/klasszikusaik.

 

Új alkotásukban adva van egy rút banya, akinek a leghőbb vágya az örök fiatalság és ezt csak egy bizonyos növény segítségével tudja elérni. Ám a király udvarnak pont erre a varázslatos virágra van szüksége, úgy alakul, hogy a mindenki által kedvelt uralkodó újonnan született lányában él tovább a csodás virág képessége, ezért a banya elrabolja és saját maga neve tovább több méter magas tornyában. Ahogy telnek az évek úgy szeretne egyre jobban kijutni az „ingatlanból” a lány és úgy adódik, hogy egy körözött bandita segítségével végre körül tud nézni a környéken.

 

 

A Disney hercegnős alkotásokra többségére (vagy tán egészére?) nyugodtan rá lehet sütni, hogy egykaptafára készülnek, mégis olyan hatalmas szakértelemmel, hozzáértéssel és kedvvel nyúltak ezen művekhez, hogy minden egyes darab (pl. Hófehérke, A kis hableány, stb) teljes mértékben élvezhető volt. Annak ellenére, hogy klisékkel voltak teli és már az első pillanattól kezdve ismerhető volt a végkifejlet és a csavarokat is sejteni lehetett, a végén úgy állt fel az ember, hogy ezt meg kell nézni ismét. A figurák közül a pozitív szereplőkért valóban lehetett szorítani, a gonoszokat pedig teljes szívből lehetett utálni.

 

Aranyhaj ismét egy aranyos, ártatlan csaj lett, aki pont beleillik a stúdió eddigi főhősnőinek a sorába. A serpenyőjén kívül hosszú, szőke hajára tud hagyatkozni leginkább, ami többfunkciós kellékként szerepel életében. Nem is csoda, hogy világot akar látni, hiszen felettébb unhatja a banánt, ugyanazokat a könyveket olvassa el, nap, mint nap, festegetéssel, takarítással tölti az órákat. Több méternyi hajával pedig rengeteg dologra képes. A délceg herceg helyett jó szívű banditát kapunk, akinek a nyomában ott lohol a városőrség kapitányának fehér lova, nem is meglepő, ha a végén összebarátkoznak. A megfiatalított banya pedig „csak” gonosz, semmi extra, de kevésbé utálható. A mellékszereplők sokszor ellopják a show-t a többi karakter elől, az apró kaméleon haláli figura és egy buldog/ember tulajdonságaival felruházott paripa is feldobja a történéseket.

 

 

A dalokat nem kellett volna erőltetni. Döntő hányaduk teljesen átlagos (bár inkább unalmas), nyugodtan meglennénk nélkülük és csak a cselekményt hátráltatják. Voltak olyan idők mikor egyáltalán nem bánta senki, ha egy szereplő dalra fakad, mivel azok fülbemászóak, élvezetesek voltak, olyanok, amelyeket újra és újra meg lehetett hallgatni. A Disney jubileumi animációs filmje csak részben nyújtja azt, amit az egykori klasszikusok. Megvannak a szokásos karakterek, de valami hiányzik. Talán pont az, ami például az Aladdint vagy a Csipkerózsikát 100 %-ossá tette. A látvány csodálatos, a humor is rendben van, de nem mégsem sikerült igazán jól, 65 %-ot tudnék rá adni.

 

imdb: 8,0
rottentomatoes: 88 %

 

Büdzsé: 260 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 97 millió dollár
Eddigi összbevétel: 143 millió dollár

 

Címkék: animáció iromány 65 % tangled

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr592500478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mese92 2010.12.08. 08:31:51

Eddig csupa jót hallottam róla, jövőhéten nézzük meg.

Simán vagy 3D-ben nézted meg?

A nép fia 2010.12.08. 09:28:47

Tegnap az index-kritika eléggé lehúzta, és elvette a kedvem. A Gru előtt volt egy 3D-s trailer, viccesnek tűnt.

Mese92 2010.12.08. 10:22:34

@koimbra: És szerinted tett hozzá valamit? Mert a Jégkorszak 3-ban pl. fölösnek éreztem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.08. 10:28:53

@Mese92: Nem sok 3D-s filmet láttam, de szerintem ahol csak a 3D miatt lett élvezetes a film az A kaptár volt.
Itt is szép volt, voltak csodás dolgok benne, de alapvetően egy animációnál a történet a lényeg, hogy a főhősökért szorítsunk, élvezetes legyen, nevessünk rajta,stb.
A Pirosszkának pl. nem volt igazán jó a képi világa, látszott, hogy 15 millióból készült, de mégis hatalmas szórakozás volt.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.12.08. 10:37:18

Nekünk tetszett... *elbújik a kövek elől*

suo tempore 2010.12.08. 14:11:22

egy nagy nulla

a látvány lenyűgöző, de a történet nagy semmi, se füle, se farka, elvarratlan szálak, semmi végkifejlet, fos

ha tudtam volna,h ennyit énekelnek benne...kb olyan volt, mint amikor az ember éhes és vmi szirupos édességet eszik rendes kaja helyett

soha többet dizni

suo tempore 2010.12.08. 14:12:28

ja és az összes poén benne van az előzetesekben, ezért járna egy kisebbfajta atom nekik

0gre · http://stoneagecomics.comxa.com/index.html 2010.12.11. 13:42:55

Én nem értem ezt a sok negatív kritikát. Az első 20 perc valóban lapos volt, de nagyon pozitívan csalódtam. Mondjuk nem sokat vártam, már eleve adott volt a gáz hangulat, két szingli hetero fiú együtt nézi meg az Aranyhajt, az AVON teremben :D

Szerintem iszonyat bájos, aranyos és vicces volt. A ló és a kaméleon karaktere nagyon vicces, a lány egyedi. Volt benne pár klisé is persze, de nekem annál több meglepő pillanat!

Sokszor hangosan felnevettem és a mellettem ülő, másik férfi társam is. A 3d aminek úgy ellene vagyok, kivételesen működött, nem volt eltúlozva, mint ezeknél az új 3D-s filmeknél. Ami különösen tetszett az a karakterek arcmimikája, nagyon emberiek voltak.

Szóval nekem 9.5 / 10

Mese92 2010.12.18. 19:15:05

Jelentem, most jöttünk haza és maximálisan elégedett vagyok! Az éneklés tényleg sok volt, de mindegyik tetszett. A humor is jó volt, sokat nevettem, romantika és akció is volt bőven. Az Aranyhaj és a Gru lett nálam az év legjobb animációs filmje :)
süti beállítások módosítása