Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jön a Halálos fegyver és A piszkos tizenkettő feldolgozása

2011.01.20. 11:04 koimbra 14 komment

A Warner háza táján végképp elfogytak az ötletek. Előrángattak vagy fél tucat klasszikus és ismert művet, az utasítás szerint a következő alkotásokból kellene feldolgozást készíteni minél hamarabb: Halálos fegyver (Lethal Weapon), Feltámad a vadnyugat (Westworld), A piszkos tizenkettő (Dirty Dozen), Tarzan, A vad banda (The Wild Bunch).

A Halálos fegyver ötödik részét a stúdió szerette volna megvalósítani, de Mel Gibson nem volt hajlandó részt venni a következő felvonásban (bár nemrég úgy hírlett, hogy a botrányai után mégis meggondolta magát). Abból az ötletből sem lett semmi, hogy két fiatal színész vegye át tőlük a stafétabotot. Illetve mégis ez lesz, csak éppen máshogy. A forgatókönyvre Will Beallt állították rá.

A piszkos tizenkettő remake-ről 2007-ben lehetett hallani, azóta nem nagyon érkezett semmi a filmről, ám a Warner nem felejtette el és most már gőzerővel keresi a megfelelő rendezőt és írót.

Nem meglepő, hogy előásták Sam Peckinpah kultwesternjét, A vad bandát. A félszemű (True Grit) hatalmas sikere láttán a Warner bizonyára úgy látja, hogy egy ismert western remake-je több millió dollár profitot hozhat a házhoz.

Címkék: remake miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr692599742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2011.01.20. 11:21:24

Azért a Félszemű sikeréhez kellettek egy bizonyos Coen tesók is, ráadásul az eredeti film nem nagy wasistdas.

Piszkos 12, Halálos fegyver, Vad banda - hát nem tudom, ebben a lagymatag, sótlan korban, amiben élünk, milyen filmek lennének ebből.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.20. 11:25:18

@kaamir: Őket ez nem érdekli, csak a pénz számít. Azt látják, hogy a western mennyire sikeres, ezt szeretnék kihasználni. De később majd rájönnek...

countrypecos 2011.01.20. 12:02:22

Rohadjanak meg ott ahol vannak. Az egyik kedvencem a Halálos fegyver széria. Menjenek a fenébe, amiért hozzá mernek nyúlni!!!! Épp itt lenne az ideje egy masszív seggberúgásnak, és eredeti ötletek után nézni.

Spawn85 2011.01.20. 13:04:37

Úgy látszik a Warner eszét elvette a tavalyi nyereség. :)

Na, mindegy csináljanak, amit akarnak, csak ha már remake-elnek, ne csesszék el, ha lehet.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.01.20. 13:45:13

Olcsóbb lenne megint moziba küldeni a Halálos Fegyvert, és kész. Egy csomóan úgyse látták.

Rolee83 2011.01.20. 14:18:07

Halálos fegyvert sajnálom, nagyon szeretem, kár, hogy nem ötödik rész lesz inkább!! :(

edi95 2011.01.20. 15:48:21

Te jó Isten , most segíts rajtunk !
A south parknak van egy része ami arról szól h a George Lucas , Spielberg meg nagy rendezők ekkora klasszikusokat dolgoznak fel mint pl. az Indiana Jones. Ott még fikció de szépen lassan valósággá válik.Még a péntek 13 meg rémálom az elm utcában feldolgozását elfogadtam NÉHA nem baj ha van remake főleg ha véletlenül jól is sikerült az.
De hogy ekkora filmekkel is meg merik tenni .Mi jön még ?
Die Hard meg Ponyvaregény remake.
Ez már sok ,nem lehetnek ennyire ötlethiányban.

redwolf 2011.01.20. 16:21:07

A Vad banda remek, minek abból remake-t csinálni? Olan szereplőket, mint ott vannak, nemigen lehetne találni.

AntiChrist™ 2011.01.20. 16:58:57

Újabb bizonyíték a mai filmesek ötlettelenségére (nem csak Hollywood szenved ettől: idehaza is remake-eltek, főleg vígjátékokat - olyanok is lettek...), kiégettségére - tisztelet a kevés kivételnek.

Vad banda; Piszkos 12; Halálos fegyver... Néhány évvel ezelőtt mintha a Piszkos Harry újraforgatásának felvetéséről is olvastam volna. Basszus: ezek a filmek még 20-30-40 év után is ütnek, magyarán: időtállóak. Mi jöhet még?

Inkább a minőségi és megfilmesíthető irodalmi anyaghoz (elismerem: kevés van belőlük) kellene nyúlni, ha már, és azokat tisztességesen elkészíteni.

Ott van pl. a Tigris! Tigris! - évek óta csend van a projekt körül. Pedig nagy filmet lehetne forgatni belőle - most van is olyan színész (Hollywoodban is), aki képes lenne a főszerep eljátszására...
Vagy ott volt a Mutant Chronicles, amit a szerepjáték alapján készítettek. Gyenge, kommersz hülyeséget csináltak belőle; a játék egyedi hangulata és képi világa (ld. az alapkönyv és a különböző kiegészítők illusztrációit) nyomokban sem fedezhető fel benne. Azt kellett volna böcsülettel megcsinálni - és most lenne egy olyan gótikus sci-fi film a piacon, ami 20-30 év múlva is élvezhető lenne.

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2011.01.20. 18:29:27

@AntiChrist™: Egyetértek! A MC szar lett, sírtam. A Tigris! Tigris! nem csak az egyik legjobb Bester-regény, hanem az egyik legjobb SF is. De millió K. Dick-regényből is lehetne filmet csinálni.
@Yooha: Ez is jó ötlet! Komolyan mondom. És mennyi ilyen film van még...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.01.20. 18:40:13

Azért a Halálos Fegyver 5-ik részét még nem kell temetni, hiszen Gibsont anyagilag megviseli majd a válóper, ráadásul az ex bántalmazása is belekerül néhány millióba, mivel a neve még szinte szitokszónak számít nem nagyon válogathat a munkák között.

EasyFriend 2011.01.20. 18:40:18

A Westworld viszont nagyon jó lesz, az eredetiben is nagy lehetőségek voltak, csak a technika akkor még nem volt elég fejlett hozzá, hogy igazán faszán megcsinálják.

COLT 2011.01.20. 19:33:23

Felháborító, nincsen halálos fegyver Gibson és Glover nélkül, ez körülbelül olyan minthogyha a következő Die Hard-ban nem Bruce Willis játszaná a túlélőművész McLanet. Azt még elviselem, hogy a Péntek 13-at feldolgozták, meg a Halloweent(itt jelzem hogy az eredetit nem láttam, de szerintem egészen nézhető volt ez a rob zombie féle), de hogy a Halálos Fegyvert? Emberek! Én ezen a filmen nőttem fel, mit szépítsek rajta, az eredeti szinkronos rendezői változatot csak nem túl legális úton tudta apukám megszerezni nekem, még oly régen, azóta nagy becsben őrzöm, senki rá se teheti a kezét, mert nekem ez egy kincs, ugyanez igaz a Die Hardokra is. Ezeket a filmeket nem szabadna Remakelni, mert időtállóak, mint a Ponyvaregény, a Keresztapa, vagy akár a sebhelyes arcú, ez egyszerűen szánalmas, hogy a pénzért képesek egy rossz filmel mindent lerombolni, nem lenne szabad megtenniük. Én már a Halálos Fegyver 5 hírét is úgy fogadtam, hogy ha Gibson, meg Glover benne vannak, és Donner a rendező, akkor nagy baj nem lehet, és megnézem, de ha pár ismeretlen sorozat sztárt, vagy jutin beiber kategóriűjú buzikat raknak be a helyükre, valami noname cigány rendezővel, akkor sikítok, mert tönkretesznek egy hibátlan sorozatot.
süti beállítások módosítása