Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Sandler alig tudta megverni Biebert

2011.02.13. 20:26 koimbra 3 komment

 

Másfél hónap telt el 2011-ből, de az év és nem termelt ki igazi sikereket. Eleddig leginkább Ivan Reitman örülhetett, hogy nem bukott meg, sőt korrekt eredményt tudott elérni és a The Roommate olcsó thriller-horror is szépen kezdett. Ám ezen a hétvégén három produkció is 25 millió felett termelt, ami talán azt jelenti, hogy végre kezd magához térni 2011.

Pénteken még úgy tűnt, hogy a hétvégét Justin Bieberről szóló dokumentumfilm fogja uralni, de csak Adam Sandler lett a nyerő. A Kellékfeleséget ismét Dennis Dugan rendezte, aki sorozatban a negyedik Sandler filmet dirigálja. A befolyt 31 millió dollár az eddigi leggyengébb bevétel, amit a rendező és a főszereplő közösen összehozott. Sandler kezdett már rosszabbul is, az Esti mesék 27,4 millióval nyitott, de 110,1 milliót jutott, míg a Ki nevet a végén 22,6 milliós víkend után csak 51,8 milliónál zárt. A Kellékfeleség által összeszedett 31 millió kissé csalódás, nem csak azért, mert ez a duó ennél jobban tudott eddig felmutatni, de azért is, mert Valentin hétvégéjén ennél többre lehetett számítani. Jennifer Anistion viszont örülhet, hiszen egy hétvége alatt többet gyűjtött össze a vígjáték, mint a Sejtcserés támadás karrierje alatt (27,7 millió) és az Exférj újratöltve eredményét (67 millió) is le fogja körözni.
Az imdb-n 5,5-en áll, tehát nem sikerült valami jól, de Sandler pár alkotása ezt az átlagot hozta és mégis szépen aratott. A Screen Junkies szerint a film nem olyan rossz, mint a Nagyfiúk, csak egyszerűen túl nagy hülyeség. A Rolling Stone szerint ez a tökéletes Valentin napi mozi, de csak abban az esetben, ha olyasvalakivel mész el rá, akit nem kedvelsz.

Második helyet szerezte meg a Justin Bieber: Never Say Never, amely a fiatal énekesről szól. Lehet, hogy többen ezt szánalmasnak tartják, de ez a dokumentumfilm tekinthető az év első sikeres művének. 13 millióból készült és három nap alatt valamivel több, mint 30 milliót gyűjtött össze. A rendező Jon Chu eleddig két táncos filmet készített, a Step Up utóbbi két felvonását, a második 18,9, a harmadik 15,8 milliós hétvégével zárt és sokkal többe kerültek, mint a Bieber sztori. Egyesek számára megnyugtatóan hathat, hogy az imdb-n 1,3-en áll. A Jonas Brothers: A 3D koncertélmény csak egy hangyányival jobb, 1,4-es az átlaga. A kritikusok nagy része azonban kedvelte, a Rottenen 64 %-os. A Film Journal International azt írja, hogy az alkotás megtekintése közben rájössz arra, hogy miért is Bieber a Világ Ura.

A Gnómeó és Júlia animációs film jó ideje be volt tervezve, mire hozzáláttak. A forgatókönyv több kézen is átment és a rendezői székben sem Kelly Asbury, a Shrek 2 társdirektora ült először. A William Shakespeare művéből készült alkotásban kerti törpék a főszereplők. Hogy a 25,5 milliós hétvége mire elég nem tudni, mivel a büdzsét nem tették közzé, de gyanítom, hogy az alkotók elégedettek lehetnek. A nézők szerint nem sikerült valami csodásan az animációs produkció, erről árulkodik az imdb-s 5 csillag. Rotten Tomatoes-on 54 %-on áll. Az Independent azt írja, hogy nagy kedvvel és energikusan megrendezett animációs film, vicces és bájos. A Houston Chronicle-ben viszont az olvasható, hogy csak a 3D nem ment veszendőbe ebben a háztáji viszályban.

A Robin Hood után hónapokkal befutott a következő szandálos-kalandfilm, A Sas azonban hidegen hagyta a népet. Szerencsére Kevin Macdonald nem költött el egy vagyont, csupán 20 millióba került az, hogy Channing Tatum a kilencedik légió után kutat, így a 8,5 milliós bevétel nem mondható nagyon rossznak. A rendezőnek valahogy nem akar összejönni az átütő siker, Az utolsó skót király sem termelt olyan hű de jól, A dolgok állása thriller pedig megbukott. Tatum sem teszi ki az eredményt az ablakba, hiszen eddig a főszereplésével készült filmek általában jobban kezdtek. De azért akadt ennél rosszabb nyitány is, pl. A sereg nem enged 4,5 milliója. A kritikusok két harmada értékelte negatívan a produkciót. A Denver Post viccesen azt írja, hogy ez a szandálos-kardozgatós film, A Sas leszállt, de nagy csattanással ért földet. A Chud szerint az alkotás lehetett volna jobb is, megvolt rá az esély, hogy valami egyedi és kiváló születik, de csak egy hatalmas baklövés lett.

 

Régebben bemutatott filmek:

Az új bemutatók érkezésével a múlt heti első az ötödik pozícióba csúszott, a The Roommate 44 %-kal termelt kevesebbet, mint előző hétvégén és 8 milliót szedett össze. Szinte semmit nem veszített nézőközönségéből A király beszéde, jövő vasárnap már a 100 milliósok táborában üdvözölhetjük a sok Oscarra jelölt drámát. 5 milliót kapart össze a Sanctum, James Cameron neve bizony most nem érdekelte az embereket. Közel 40 %-kal hozott kevesebbet a Zöld Darázs, amivel a 90-es határon átlépdelt, a 100-asra egyre kevesebb az esélye. 2,1 milliót gyűjtött a The Fighter, ezzel 85,2 milliója van, a Fekete hattyú is ennyit termelt és már 99,3 milliónál jár.

 

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Kellékfeleség

31,00

31,00

-

-

Előzetes

Justin Bieber: Never Say Never


30,26


30,26


-


13

Előzetes

Gnómeó és Júlia

25,50

25,40

-

-

Szinkronos előzetes


A sas


8,58


8,58


-


-

Előzetes, képek és tv spot

The Roommate

8,40

26,05

- 44 %

16

 Poszter, előzetes 

A király beszéde

7,42

93,85

- 3,9

15

Kritika

Csak szexre kellesz

5,654

59,86

- 29,5

25

Előzetes

Sanctum

5,13

17,50

- 45,7

30

Előzetes

A félszemű

3,77

160,34

- 18,8

38

Iromány 

Zöld Darázs

3,60

92,33

- 39,7

120

Iromány, az elkészülésről 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr662658880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edi95 2011.02.13. 22:48:19

1994 a zene fekete éve kurt cobain meghalt bieber megszületett :(
A sok kis tini lány ostromolja a mozikat de az tényleg nyujt egy kis vígaszt hogy 1,3 az aránya.
Egyébként szerintem most olyan vihar elötti box office csend van, majd kíváncsi leszek hogy például az olyan filmek mint a halálos iram vagy az amerika kapitány mennyivel fog nyitni.

A nép fia 2011.02.14. 12:02:47

Meddig vevők az emberek még Adam Sandlerre?!

COLT 2011.02.14. 15:33:27

@A nép fia: Sajnos túl sokáig, az első pár filmje még jó volt, de mostmár olyan humortalan, és gagyi eltt, hoyg az valami elviseklehetlen:(:S
süti beállítások módosítása