Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Catfish rendezői készítik a Paranormal Activity 3-at

2011.05.05. 11:46 koimbra 5 komment

2009-ben érkezett a Paranormal Activity, amelyet Oren Peli bagóból hozott össze, a 15.000 dolláros alkotás 193 millió dollárt termelt világszerte. A folytatás ennek többszörösébe került, de ez is csak 3 millió dollárt tett ki, de ahogy ilyenkor mondani szokás a hülyének is megérte, hiszen 176 millió dollárt hozott a filmszínházakban. Érhető, hogy a stúdió miért ragaszkodik a harmadik rész elkészítéséhez. A rendezői teendők ellátást Henry Joostra és Ariel Schulmanra bízták, a páros készítette a Catfish dokumentumfilmet is. Nem sok idő áll rendelkezésükre, ugyanis október 21-én már jegyet is válhatnánk rá.

A forgatókönyvet Christopher B. Landon, a második rész írója szállította le, Peli pedig producerként álldogál a produkció mögött. A történetről nem árultak el semmit, de ne legyen meglepve senki, ha ismét azt látnánk, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnének egy házban.

Címkék: miújság sequel paranormal activity paranormal activity 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr262879430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2011.05.05. 12:42:02

Már-már Samalajamalani fordulat volna, ha az új részben egy tóparton történnének a fizika törvényeivel logikusan megmagyarázható dolgok. :D

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.05. 16:26:31

Az első részt láttam, de az nagyon unalmas.

Atkakukac1989 2011.05.05. 19:30:08

Egyénfüggő, hogy kire milyen hatást tesznek bizonyos filmek... én nekem a Paranormal Activity (1. rész), az egyik legfélelmetesebb film volt az életemben. Szinte zsigerig hatoló élmény volt, de tényleg.

A 2. rész is megvan már, de még nem mertem megnézni. Azért várom a hármat, az embernek természeténél fogva szüksége van egy kis borzongásra.

Fatal Error! System Halted! 2011.05.05. 20:45:45

Már az elsőt sem kellett volna megrendezni, annyira szar volt. Egyszerűen feszengtem, kínomban. A színészi játék iszonyatos. Persze valószínű a vérgagyi szinkron is közrejátszhatott a negatív megítélésben.

kotelhuzas 2011.05.06. 14:45:52

vajon mivel rukkolnak elő a harmadik részben?... az első kettő pont jól kapcsolódott egymáshoz, de abból már kár lenne harmadikat kihozni
süti beállítások módosítása