Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Conan előzetes - A barbár zúz

2011.05.05. 09:40 koimbra 17 komment

A Warner hét évig próbálkozott a Conan filmmel, a rendezést a Wachowski tesókra bízták volna, majd szóba került John Milius és még Robert Rodriguez is megfordult a projekt környékén. Végül 2007-ben a Millennium Filmshez kerültek a jogok, ahol Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer dolgozott a szkripten és 2008-ban már Rose McGowan is szóba került az egyik szerepre. A pletykák szerint Vörös Szonját formálta volna meg, ez lett volna a bemutatkozása a karakternek, mielőtt elkészül a saját önálló kalandja, de hamarosan kiderült, hogy egy gonosz boszorkányt fog játszani. Dirk Blackman és Howard McCain kezébe adták a szkriptet, hogy csinosítgassanak rajta. 2008 novemberében bejelentették, hogy Brett Ratner fogja levezényelni a produkciót, ám ő később lelépett, helyére pedig Marcus Nispel került, majd 2010 elején Sean Hoodot kérték fel, hogy legyen már oly jó és dolgozzon egy kicsit a forgatókönyvön.

Conan szerepére rengeteg színész szóba jött, végül a "végső csatában" Jason Momoa győzött, Kellan Lutz volt a másik legesélyesebb. A címszereplő apját Mickey Rourke játszhatta volna el, de az Immortals miatt visszamondta a felkérést, így Ron Perlmant szerződtették le. A főhős azért üldözi Khalan Singhet, hogy bosszút álljon azért, mert feldúlta a faluját és megölte édesapját. Singhet Stephen Lang formálja meg. Rachel Nichols lesz Tamara, aki a Királynő egyik testőre, de Singh serege lerohanja azt a rendházat, ahol őrzik és elrabolják. Tamara ezért csatakozik Conanhez, hogy együtt győzzék le a gonosz hadurat. Íme az előzetes, a készítők komor, R kategóriás filmet ígértek. Úgy tűnik megkapjuk.

 

 

Címkék: trailer remake conan fantasyelőzetes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr932879103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.05.05. 12:13:22

hm. amikor először röppentek fel a hírek momoa címszerepéről, kicsit kétkedve fogadtam a dolgot.
a trailert nézve azonban elég meggyőző...

Sonda 2011.05.05. 12:19:27

Nagyon Prince of persiás, de akár még jó is lehet!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.05. 13:05:35

Engem zavar, hogy az egész csak 1-2 másodperces jelenetkből tevődik össze. Mintha kapkodva vágták volna össze.

A nép fia 2011.05.05. 13:23:29

Eddig nem voltam bizakodó, de ez a trailer tetszik. Remélem, egy jó hentelős fantasy lesz. Annak ígérkezik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.05. 14:03:52

A trónok harcában olyan jól játssza a barbárt, hogy ettől sem félek!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.05.05. 15:37:04

@doggfather: azért más, ha egy sorozat egyik (mellék)szereplője, és más, ha ő a főszereplő. És főleg, ha Conannak hívják XD

Amúgy a trailer pozitív csalódás volt. Mindenképpen jobbnak tűnik, mint az első hírek alapján vártam volna.
Csak ne heréljék ki valami PG13-al...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.05. 15:38:24

@Vészmadár: tényleg más, de engem ott meggyőzött.

little2 2011.05.05. 17:17:43

Egye fene na, mégiscsak megnézem a moziban.:)

little2 2011.05.05. 17:43:36

Momoa-val nem voltam kibékülve, különösen mivel szerintem a Stargate Atlantisban roppant gyengén játszott (erdeti hanggal), pedig én az ilyesmire nagyon ritkán szoktam háklis lenni.
Nemrég viszont olvastam vele egy jó interjút az Indexen asszem, és megkedveltem a srácot, jó arc.
Conanként majd még kiderül, hogy mennyire állja meg a helyét. Az tetszik, hogy sokkal brutálisabb az ábrázata mit Swarcinak volt, az izma azért lehetne több.
Swarcit kedvelem nagyon, nálam ő a nr. 1 akcióhős, de aki kicsit is ismeri a Howard féle Conant, az tudja, hogy a régi filmes Conan köszönő viszonyban alig volt az eredetivel.
Ha tényleg hardcore R kategóriás lesz, akkor nálam mindenestre így már tuti nézős.

zvladij 2011.05.05. 18:56:11

teljesen rendben van a látvány, csak legyen mögötte valami azért...

A nép fia 2011.05.05. 19:14:27

@little2: Nekem is az interjú óta szimpatikus. És persze a Trónok harcában nagyon durva...

Rolee83 2011.05.06. 09:02:54

Eddig nem igazán érdekelt a film, de az előzetes meghozta a kedvem! A látványra nem lehet panasz, ebben már biztos jobb lesz mint a Schwarczi féle!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.05.06. 11:42:12

@Rolee83: Mi! A! Bajod! A! Schwarczi! féle! Conannal!?
XD

Rolee83 2011.05.07. 07:04:51

@Vészmadár: Mai szemmel nézve gagyi, amúgy nem sok mindenre emlékszem belőle mert nagyon régen láttam!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.05.09. 10:58:56

@Rolee83: na, ez a tipikusan olyan állítás, amelyik egyik fele cáfolja a másikat. XD
Azért a "gagyi", meg az elavult, elhaladt felette a kor között óriási különbség van.

Nálam az utóbbiakra jellemző érzés a Mortal Kombat idei újranézése során bukkant fel, hogy mennyire lassú némelyik verekedés...
(pedig nagyon kedvelem az első filmet ámXD)