Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Snyder helyett más rendezi a 300 folytatását

2011.06.28. 10:21 koimbra 5 komment

Zack Snyder jelenleg eléggé elfoglalt, a Superman filmet készíti elő, várható volt, hogy a 300 folytatásaként beharangozott Xerxes-t más fogja ledirigálni. A Warner nyilván nem akart sokat várni, míg a Frank Miller képregénye alapján készült produkció feledésbe merül, ha Snyder ragaszkodott volna ahhoz, hogy ő dirigálja a filmet, akkor 2014 előtt nem került volna a mozikba. A stúdió két rendező között vacillál. Az egyik Noam Murro, a Zseni az apám (Smart People) film készítője és a Die Hard 5-re kinézett rendező, a másik pedig Jaume Collet-Serra, az Ismeretlen férfi (Unknown) alkotója.

A cím is némi változtatáson esett át, jelenleg 300: Battle of Artemisia néven fut a projekt. Ez a tervezet szintén Miller képregényén alapulna, aki már korábban összehozta művét, amiből Snyder és Kurt Johnstad faragott forgatókönyvet. 

A cselekmény az artemisiumi csatára fog fókuszálni és akkor fog játszódni, amikor a 300 bátor spártai vitézül harcolt a Thermopülai szorosnál. Elvileg a Marathoni csatával indít a film, majd Themisztoklész rájön, hogy Artemisiumnál fog támadni a perzsa haderő.

Címkék: 300 miújság sequel képregényből film xerxes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1003021104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.28. 10:52:04

miért nem adják oda Millernek?!
Hisz már társrendezte a sin cityt, és rendezett is, mindjárt eszembe jut, jaja, a Szellem (the spirit) című filmet. Mondjuk ez utóbbi bukta volt, de akkor is a saját alapanyagát lehet ő csinálná meg a legjobban, nem?!?!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.28. 10:57:23

@doggfather: Millernek ne adják, a Spirit nagyon gáz volt

Alex Mahone 2011.06.28. 13:36:16

@koimbra: szerintem csak a marketinget bukták el. A Spirit egy egyszer simán nézhető, elborult, agybeteg állatság volt, viszont szinte senkinek nem tetszett, mert valami neo-noir krimi-thrillerként reklámozták.
Viszont szerintem ezt a filmet bűn kivenni Snyder kezéből. Elvégre, ha nem ír, csak rendez, nagyon-nagyon jó filmeket hoz össze.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.06.28. 20:35:31

Snyder valóban tökéletes lenne a feladatra, de én már eleve azt hülyeségnek tartom, hogy folytatni akarják a 300 - at. Ez ilyen spin of jellegű dolognak tűnik, de szerintem tök fölösleges. Mondom ezt annak ellenére, hogy a 300 az egyik kedvenc filmem, de akkor is, ezzel valószínűleg majd lehúzzák a megszokott színvonalat. De remélem, nem lesz igazam.:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.28. 21:03:17

@Sparrow: sztem is hülyeség, főleg, hogy először kitalálták, hogy kell folytatás, aztán írt egy képregényt Miller, és most azt filmesítik...
süti beállítások módosítása