Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Trust (2010)

2011.07.07. 22:32 inmfc 10 komment

 

Az egészséges, már-már kölcsönös bizalom az mindenkiben ott lapul legbelül - te benned, én bennem, úgy másokban, ahogy mindenkiben. Ez egy érzés, egy hozzáállás, egy viselkedés, ami velünk születik, kialakul. Van egy fejlődéstörténete, akár csak egy  filmes karakternek, ha jól meg vagyon az írva és van mértéke, ami emberről emberre változó és változhat. Formálhatja az életszituációk sora, a család, a barátok meg mi egy más személyiséget befolyásoló több tényező még, de mindezek mellett azonban van ára is. Úgy gondolom, a bizalom egy olyasfajta felelősségvállalás, amit önként kell vállunkra venni, ami nem egy két emberre szól, hanem mindannyiunkra. Ennek a játékszabályait pedig mindenkinek magának kell (valakitől/mitől, valaki/mi miatt) megtanulnia, megismernie. Például a nagy bizalmatlanság sem mindig akkora indokolatlan para, de egy a másokkal szemben kialakított eltúlzó, túlzott bizalomnak is meg vannak a veszélyei (aka az ára), ahogy azt a jelenlegi alkotás, a Trust jól bemutatva jól bebizonyítja nekünk.

Bizalommal lenni valaki iránt egyet jelent a sebezhetőséggel. Minél inkább megbízunk egy másik emberben, annál inkább leszünk magabiztosak vele és saját magunkkal szemben. Ledőlnek a falak körülöttünk, nyitunk mindenre, mindenkire, életbe lép a lose control teljes fokon. Persze van egy pont, létezik az, amikor még közbe lehet lépni, meg lehet állni, a nagy zuhanás előtt, viszont ha nincs mellettünk senki, aki ezt megtenné, erre figyelmeztetne, fejbevágna jól, akkor nincs mi az úton való továbbhaladást meggátolná a számunkra. Még mi magunk sem. Na ettől a másodperctől kezdve válik sebezhetővé a bizalommal teli és teljes énünk, ami lehet akár fiatal, akár öreg,  fiú vagy lány, nem számít, mert az entert csak mi nyomtuk le, mi voltunk azok, akik meghozták a döntést akkor csak is akkor és ott. Jóllehet mindez nem egy darab percről, helyzetről szól, amikor minden megváltozik, hanem tényleg egy egész folyamat eredménye, amiben később már a hazugságok is elférnek egymás mellett...

Olyan hazugságok ezek, amelyeket észreveszünk, előttünk vannak, de a bizalom önvárát még ezekkel se lehet leágyúgolyózni. A történet egyszerűen folyik tovább, halad előre egészen addig mindaddig, amíg meg nem sérül a kialakult, elméletileg kölcsönösen táplált bizalom a  másik fél iránt. Itt lehet szó hazugságról, egy ki(nem)mondott szóról, de a Trust esetében sokkal komolyabb helyzet az, amivel mi szembe állunk, de nem csak mi. Hanem azok a szülők, akiknek a kislányát megerőszakolta egy chat oldalon megismert "internetes perverz" pedofil. A bizalom egyrészt megsérül a szülőkben a gyerek iránt - ez fordítva is igaz, és a lányban, aki a férfit nagyŐnek tekintette az idáig. Egyik oldalról már a bizalom elvesztéséről beszélhetünk ekkor, míg a másikon időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez megtörténjen. A kérdés már csak az, hogy vajon mennyire rugaszkodik el a valóságtól a Trust akkor, amikor a kislányt újra és újra a gép elé ülteti? Mennyire hiszünk a szemünknek, a fülünknek, tartjuk elképzelhetőnek, hogy igenis megtörtént ilyen, történni fog és megtörténhet bárkivel akárkivel? A válasz itt van.

 

 

A Trust a most filmje. Pár éve talán nem hittünk volna ebben, legyintettünk is volna reá, manapság azonban mégis látjuk benne a rációt. A világ elferdülése, a csilliónyi szomorú és beteg hírfolyam miatt egy percre sem lehet hiteltelennek, valótlannak tekinteni mindazt, amin végig és keresztülmegy a kislány a családjával együtt. Más idők járnak; a chatelés már üzlet és szórakozás, a nevelési szokások megváltoztak, míg a tinik (kinek inge) korán érnek, a szabadság soha nem látott méreteket ölt a virtuális tér adta lehetőségekkel. Erre pedig rájön még maga az ember, aki nem is ember sokszor. Aktualitását senki nem vitatja, az utóbbi időben nem egy-két film foglalkozott ezzel hol jól, hol kevésbé jól megvalósítva már. A cukorfalatra talán emlékszünk vagy inkább nem akarunk (ettől picit más tészta), de hogy ne kalandozzak el annyira messzire pl. a Catfish volt a minap az, ami a témában szolgáltatott képkockákat. Bár ezt nem annyira tekintem mércének (jó nem is a gyerekmolesztálásra van kihegyezve), már csak azért, mert a Trust simán átugorja. Itt megvan minden, amit ott ziccerként kihagytak a közös chattémában.

David Schwimmer filmje egyszerre szomorú és egyszerre dühítő. A korábbi Jóbarátok színész, ma már rendező második nagyjátékfilmjével egy olyan történetet önt filmbe amiről senki nem szeretne beszélni, mesélni vagy csak ilyet megélni. A témaválasztása onnan eredeztethető le, hogy korábbi barátnői közül ketten is voltak szexuális zaklatásnak kitéve még gyerekkorukban. S azt hiszem, pont ez a közelség az, ami átjön a filmen keresztül is. Közel hozza a nézőhöz, kényelmetlenül közel, de nem hatásvadász snittekben. Egy képkocka erejéig se érezni rajta a mondvacsinált jelleget, azt, hogy neked most ezt értened kell és azért csinálom oda azt a plánt, hogy megérintsen nagyon. Persze jó, ez a végcélja a drámának, ezért készült, készülhetett el, de ezt nem érezteti veled nézés közben, inkább szeretne egy olyan hatást gyakorolni rád, ami nem akarja lenyomni a torkodon a megtörtént, visszafordíthatatlan események képeit. Ez pedig sikerül neki.

A Trust egyszerűen visz magával, sodródsz vele előre és tovább az elkerülhetetlen felé. Az egyes chatszövegek által nem csak azt láthatjuk meg, ahogy egyre közelebb kerül a lány a férfihoz, hanem ezáltal megismerjük őt magát, a főszereplőt is, nem nagyon, de annyira, hogy érdekeljen a sorsa akkor, amikor kell hogy érdekeljen majd. Visszagondolva a karakterkibontás ennyiben ki is merül kezdésként, itt látunk életszitukat a lányról, ahogy a családdal azonosul, barátokkal, hogy sportol miegymás, de tényleg ennyi, ennyi meg elég is. Később persze mindez változik a történtek hatására, ott már azon van a hangsúly mennyire tud megbirkózni azzal, amit vele tettek. Ergó mi van akkor, ha a bizalom megsérül vagy még rosszabb esetben elveszik? Ettől a ponttól figyelhető az meg, ahogy a család, a szülők még több (mint a film elején) szerepet kapnak, és odaállnak a lány mellé akárhányan.

 

 

Írtam, hogy ilyenkor aztán senki se nem szeretne szülő lenni. Tényleg mit lehet és szabad tenni ilyenkor? Vagy mit nem? Úgy gondolom, a film erőssége ebben rejlik igazán, hogy a történtek után a szülők oldalára átáll a kamera és az ő (más-más) szemszögüket is vizsgálja többek között. Jól megmutatja, ki hogyan tudja vagy nem feldolgozni a bizalom elvesztését, egy gyermek kihasználását. Férj és feleség külön-külön vívja meg nem csak önön, hanem egyúttal kislánya harcát is. Van egy nézőpont, miszerint az élet nem áll meg, tovább kell menni és mindenben segíteni azt, akinek a legnagyobb szüksége van rá. Ahogy említettem oda és melléállni, hogy legalább most érezze a törödést, a szeretetet, amiből addig vajmi keveset kapott. A másik (apa) szerint nem szabad és kell belenyugodni ebbe csak úgy. Ha van rá lehetőség, akkor kapja meg a méltó büntetését, az aki megérdemli.

Mindkettő elfogadható, reális, racionális, egyik sem vendettáról szól, nem megy az apuka utána és előzi be a ciat, fbit satöbbi, bár a düh hajtja kétségtelen, próbálkozik amíg ereje, energiája van, de rá kell jönnie (akarva-akaratlanul), hogy valami vagy valaki fontosabb annál. Meg amúgy is belül felemészti, az álmait rabolja el és a tanácstalanság lesz úrrá rajta. Igazat adunk, adhatunk neki sokszor, de vannak rossz lépései is (a megosztás kérdése?), ahogy arra a lánya is utal éppen. Na én valahol itt éreztem azt, hogy van benne életfiling, már ha ez furán is adja ki magát. Elhiszed, hogy van egy család, egy szeretethiányos lánnyal, akik megtesznek mindent azért, hogy a jelen fekete foltjait befoltozzák. Amúgy a befejezéstől sem vártam mást, semmi pluszt ennél, ennél többet. Kellően drámai, megvan a hatás, megvan a tartalom mögötte, és egy olyanfajta ártatlanság is párosul hozzá, ami ember közelibb, központibb a már témában készült hasonló társaival szemben.

A Trust egy fontos film. Fontos azoknak, akik hasonló korban vannak, hasonló cipőben járnak vagy nincsenek, nem tudnak róla és fontos lehet a szülőknek. Nekik is az, mert tudniuk, látniuk kell milyen veszélyeknek van kitéve a gyerek, a mai gyerek, hogy ha túlteng benne a bizalom, a bátorság, a magabiztosság nagy hármasa. Azonban itt és most nem csak és csak is az internet, a chat a rosszfiú a történetben. Hibás lehet maga a gyermek, de ezen felül még a szülők is. Egy ajándék, egy odaintézett szó nem ér fel egy öleléssel, vajmi törődéssel, amit  aztán a gyerek is megérez, még ha nem is mutat ki éppen. Így pedig az egész családi bizalomkör úgy néz ki, mintha a szülő a hegyen állna és onnan látna messze messze egy gyereket, akiről tudja ki az, de nem tud közelebb menni hozzá. Lehet nem is akar (?), de azt hiszi jól ismeri és bízhat benne, akár onnan fentről is.

 

 

Fontos film, annak tartom, azonban az is igaz, hogy nem minden minőségi, ami fontos. Ergó ez a kettő nem mindig találkozik össze egy filmen belül. David Schwimmer azonban egy olyat készített a Trust személyében, amit nem csak a téma visz el a hátán. Nem csak ezért fogunk emlékezni rá, mert volt egy olyan, ami foglalkozott a gyermekmolesztálással, azzal, hogy mi nekünk van ez a chat, minek veszélyei vannak, hanem azért, mert filmként is megállja a helyét. Nem büdzsézek, nem is néztem utána, de szembeszökő az egyszerű mivolta. Független film kis költségvetéssel és egy olyan drámával, ami mögött van valami. Egy olyannal, ami a stáblista után nem ereszt el, megérint, érzelmek repertoárját  hozza ki belőled, azaz elgondolkodtat. Ez köszönhető a rendezőnek meg azoknak a színészi alakításoknak. Azoknak, mégpedig kislányt alakító Liana Liberatonak, az apukát alakító Clive Owennek és az anyukát alakító Catherine Keenernek. Amúgy a kislány a népszerű aktorok mellett nagyon jól megállja a helyét, nem csak megállja, felnő hozzájuk, de azt hiszem az eddig leírtak után nem kell fényeznem egyik színészt sem, kiváló, kiváló.

Végezetül a fontosság mezsgyéjén továbbhaladva essen szó még a(z R) besorolásról, ami már csak a célközönség miatt is érdekes lehet. Történt ugyanis, hogy a filmet túl agresszívnek titulálták külön a nyelvezetre és külön a témára, a szexuális erőszakra való tekintettel, emiatt a bemutatása is csúszott nem keveset. Ezután fellebbezés követett fellebbezést, végül hiába is mondta Schwimmer, hogy a film pont nekik készült, megmaradt az eredeti kohatár besorolás. Ami szerint a 17 év alattiak csak szülői felügyelettel tekinthették meg a Trustot.  Lehet kételkedni, egyetérteni, de az biztos, hogy a filmet, annak értékét senki sem vitatja, a pozitív kritikák és visszajelzések beszélnek helyettem. Vannak, akik például kötelező néznivalóvá predesztinálnák a fiatalság körében, de mások is fontos darabnak tartják megelőzési célzattal. A Trustot megnézni 1 jó döntés!

Címkék: iromány dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr803045655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.07.07. 23:31:17

De régen olvastam már írást tőled! Egészen jólesett. Köszönöm. Kár, hogy nem érsz rá többet.
Amúgy a filmet tegnap néztem meg és mit ne mondjak gyakorlatilag tátott szájjal bambultam végig. A többit meg leírtad.
A vége, hát, szép.

Dean6 2011.07.07. 23:54:30

Nem volt rossz film,teljesen együtt tudtam érezni az apával,a csaj meg...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.08. 11:08:51

Nekem az év egyik legjobbja és nagy meglepetése. A chateles során kialakul a bizalom, az ember olykor olyasmit is elmond vadidegennek, amit senki másnak.
Schwimmer teljesen jól adagolt mindent, a jó fésült pedo egyszerűen telitalálat volt, legszívesebben bemostam volna neki.
Simán megoldhatták volna, hogy Clive Owen átmegy akcióhősbe, mint pl Liam Neeson az Elrabolvában, de szerencsére ez nem jött el. Csak ábrándozott és a fegyverboltban álldogált.

spoiler: Nagyon vártam, hogy a végén rács mögé kerüljön, de sajnos nem kapták el. Szerettem volna egy ütős happy endet.

ReForma 2011.07.10. 16:40:34

na most tettetek naggyon kíváncsivá..kell ez a film...bár kissé félek tőle..van 2 lányom, igaz ők még kicsik...de megnézem

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.10. 16:51:15

márcsak clive owen miatt is kötelező a film, sort is kerítek rá, sztem még a hét elején majd.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.13. 18:26:55

bitang jó film.
Ha nekem lesz lányom biztos, hogy nem netezhet 18éves koráig...

owennel teljesen azonosulni lehet.
A lánya nagyon jól játszik.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.07.23. 22:05:20

@doggfather: Nekem van lányom,bár még pöttöm, a tesómnak kettő is, az egyik le sem száll a gépről. Szóval elég aktuális egy film.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.24. 07:28:43

@duckit: tudom, azért durva.
És azért írtam, hogy nem engedem net közelébe.

madárijesztő 2011.07.26. 14:54:26

Schwimmer szerintem örökké megmarad a Jóbarátok skatulyában, ezért nem kapnak filmjei nagyobb figyelmet, a közönség csak Rossként fogadta el.
Kár, pedig a Trust nagyot szólt.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2011.07.26. 15:22:19

@madárijesztő: érdekes és valamennyire igaz, amit írsz, viszont az éremnek két oldala van. Az, hogy rendezőként még nem tartozik elitbe, nem nyert semmit satöbbi az oké, kvázi senki sem számol vele különösebben. Viszont azt gondolom pont a Jóbarátok miatt kelti fel az emberben az érdeklődés apró szikráját, hogy vajon mit is csinálhat a kamera mögött mindenki Rossa (korábban rendezett már). Persze az ismertség nem egyenlő a filmtudással, értem én, de a sorozatos múltja miatt mindenképpen nagyobb előnnyel indulhat, mint a többi low budget, ami sokszor noname(bb) kezekben mozog és lehet van annyira jó, mint akárcsak ez.