Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Harry Potter és a Halál ereklyéi - II. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2)

2011.07.18. 22:06 koimbra 41 komment

 

J.K. Rowling sorsa a 90-es években nem volt éppen túl rózsás. Elvált férjétől és hiába kilincselt regényével az összes kiadó elutasította. Végül csak sikerült eladnia, ami szépen meg is jelent, a 285 oldalas könyv pedig hatalmas siker lett. Harry Pottert megismerte a világ, akárcsak Rowling nevét és egy nem mindennapi sikerszéria vette kezdetét. A varázslótanonc természetesen nem kerülhette el sorsát, a vásznakra is fellépdelt, csak a mozikban több száz millió dollárt termeltek egyes részei, az utolsó regényt, a Halál ereklyéit a Warner két részre bontotta. Hiába próbálták magyarázni tettüket, mindenki tudja, hogy elég nehezen lehet csak úgy megválni egy franchise-tól, ami minden egyes alkalommal megtömi a készítők zsebét ropogós dollármilliókkal.

Itt az út vége. Potternek megannyi csodában volt része, túlélte az halálos dementorokat, sikeresen kerülgette a gonosz Voldemort kegyetlen bosszúját, ellátogatott a Titkok kamrájába, rájött, hogy ki a félvér herceg és többek között horcruxokat pusztított el. Eddig lehetett húzni, most már itt volt az ideje, hogy a sebhelyeshomlokú végre szembenézzen nemezisével. Potter sokat tanult, sok mindent látott, igaz barátokat szerzett, rajongói milliói vártak újabb kalandjait. Az évek alatt sok változáson ment keresztül, egyre komorabb, egyre sötétebb helyzeteket élt át. David Yates az elmúlt időszakban Potterrel kelt és feküdt, ugyan nem ő vágott bele, hogy a Chris Columbus által felvázolt könnyedebb hangvételű, viccesebb családi fantasyt más irányba terelje, de tény, hogy az ő keze alatt már véresebb, itt-ott horrorisztikusabb hangvételt ütött meg.

Hősünk és két jó barátja az előző felvonásban idejük nagy részét hideg, fagyos helyeken, elhagyatottnak tűnő erdőben tengették, horcruxok után kutattak. Steve Kovles forgatókönyvíró is felettébb örülhetett, hogy ezúttal nem nagyon kellett azzal foglalkoznia, hogy mit hagyjon ki és mit írjon bele a történetbe, bár végül erősen felvezető, amolyan kedvcsináló jellege volt a folytatáshoz, több helyen vontatottnak lehetett érezni. A Halál ereklyéi 2 az utolsó regény harmadik harmadát meséli el, a megmaradt lélekszilánkokat keresik, kutatják hőseink továbbra is, fáradhatatlanul próbálják fellelni, megsemmisíteni a még megmaradt horcruxokat. Ezúttal nem kell sokat mászkálniuk, visszatérnek Roxfort falai közé ami hamarosan csatatérré változik.

 

Ígérték, sőt fogadkoztak, hogy a Félvér hercegből kimaradt harcot (Pitonék könnyedén kijutnak a varázslóiskolából) bepótolják, méghozzá elég ütősen, készüljön fel erre mindenki. Az intézmény sok mindenen átment, például túlélte a kegyetlen Umbridge főnökségi időszakát is, azonban a Halál ereklyéi 2-ben ijesztő, fagyos hangulatú hellyé változott, könnyen leszűrhető: itt a gonosz az Úr. Ám Voldemort és halálfalói a magas tornyok alatt állva alig várják, hogy becsörtethessenek, mit számít több tucat kiontott mágusvér, a lényeg, hogy Potter végre elhalálozzon. Felsorakoznak a seregek, a roham láttán nem csoda, ha a Gyűrűk ura ugrik be, omlanak a falak, amortizálódik a helyszín, vitézül küzdenek a tanárok és varázslótanoncok. Hiába várjuk azonban, hogy a kitartó tanerőt küzdeni láthassuk, sajnos számukra csak pár pillanat jut, egyes szereplők halálát félvállról veszik, nem mutatják, pedig megérdemelték volna, hogy több időt szenteljenek rájuk, így érzelmileg nincs olyan hatása, mint kellene, nem vág mellkason a döbbenet A Potter vs Voldemort máguspárbaj láttán azon se lepődhettünk volna meg, ha George Lucas belépdel a jelenetbe és tiszteletbeli jedivé avatja a két szereplőt.

 

A Halál ereklyéi folytatása egyértelműen Harry Potter filmje, az előzőekben inkább a három cimbora állt a középpontba, ezúttal viszont csakis övé a főszerep, Ron és Hermione a háta mögött várja, hogy esetleg elsüthessen valamiféle varázslatot. Daniel Radcliffe a szemünk előtt érett, ha nem is férfivá, de komoly főhőssé. A borosta jól kivehető az arcán, még akkor is, mikor kissé véresebb kinézetben tör előre, kezében nem rég remeg meg a varázspálca, magabiztosan fogja és irányítja ellenfelére. Hermione az előző részt sírós ábrázattal nyomta végig, szerencsére ezt ezúttal levedlette, a csapat eszeként (mert hát sokkal tájékozottabb volt, mint a többiek) ezúttal valamennyire háttérbe szorul, akárcsak Ron, akinek kevesebb szellemes szöveg jut. Ron és Hermione között régóta érett már egy bizonyos dolog, aminek emlékezetesnek kellett volna lennie, de gyorsan összecsapták ezt a jelenetet.

Csupán azért nem lett 3D-s a Halál ereklyéi 1. rész, mert nem állt elég idő rendelkezésre ahhoz, hogy minőségi melót végezzenek, a folytatás esetében ilyen gondjuk nem volt, a nagyobb jegybevétel reményében megtörtént a konvertálás. Megérte? A stúdiónak nyilván, azonban ezúttal is meglett volna mindenki a plusz dimenzió nélkül. Átgondolva Yates végső soron korrekt módon elvégezte a rá kiszabott feladatot, sőt, mintha némileg örült volna, hogy az előző rész lassúsága után gyorsíthatott a tempón. Repkednek a varázslatok, folyik az ostrom és sor kerül a végső küzdelemre, a csapatok harcban állnak. Talán ez a franchise egyetlen része, ahol a legtöbben harapnak fűbe, a a sötétebb hangvétel miatt a romantikát és a humort is háttérbe szorították, mondhatni felnőttebb lett. 70 %-ot meg lehet adni a filmre, amelynek a végén azért támadhat hiányérzetünk, mert szívesen láttunk volna még egy-két dolgot és nem azért, mert szomorú búcsút intünk Potternek. Az elköszönés egyébként sem megy, hisz Hollywoodot ismerve Rowlinggal vagy nélküle de bejelentik a következő részt, spin-offot, előzményt.

imdb: 8,6
rottentomatoes: 97 %

Büdzsé: 250 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 170 millió dollár
Eddigi összbevétel: 481 millió dollár

Címkék: fantasy iromány 3d harry potter könyvből film sequel 70 % harry potter 8

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr233078376

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olvashatok-e Harry Pottert a tíz éves kisfiamnak? 2011.07.19. 19:42:07

Tisztelt Bujdosó Karolina! Az ön véleménye szerint tíz éves kisfiamnak olvashatok-e Harry Pottert? Egyáltalán javasolja-e. Mondtak rá hideget, meleget. Üdvözlettel Sz. Anita Kedves Anita! Az írónő véleményével többé-kevésbé egyet értek, aki azt aj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

COLT 2011.07.18. 22:12:58

Nem volt időm végig olvasni, csak egy kérdésem maradt: Imaxban láttad?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.18. 22:19:58

@COLT: Nem, eddig még nem volt szerencsém Imaxhoz. Csak 3d-ben, de szerintem nem sok jelentősége volt.

COLT 2011.07.18. 22:28:20

@koimbra: "Elvileg" Imaxben jobb a 3D. bár nem tudom, nekem a Piranha 3D-je jobban bejött mint a Tron Legacyé, pedig az utóbbit imaxban néztem mmeg még a télen.

BeniMan 2011.07.18. 22:28:42

Nekem bejött az utolsó Potter mozi. Megkockáztatom a Halálos Iramban 5 mellett eddig ez a nyár legjobb filmje. (eg talán az X-Men...) Már leírtam de itt is megteszem, előny a filmnél ha nem olvastuk a könyvet szerintem, mivel így nincs hiányérzetem hogy mi maradt ki a könyvből. (Természetesen neki ugrok valamikor elolvasom)
A film hangulata nagyon tetszett és nem volt annyira vontatott mint az első rész. Harry és Voldemort harcát szerintem is kicsit elszúrták de azért élvezhető volt. Ahogy te is írtad néhány szereplő halála felett elsiklottak ami nekem sem tetszett. A film végén a 19-évvel későbbi rész bemutatásánál szerintem elszúrták Harryék kinézetét de ez a legkevesebb. Felhőtlenül tudtam szórakozni rajta és engem végig lekötött. Jó film volt persze nem klasszikus. Nagyon erős túlzás az a 8,6 meg a 97% de úgyis megy ez még lejjebb. Remélem nem lesz igazad Koimbra és Harryéket jó pár évre évtizedre békén hagyják...

Shyllard 2011.07.18. 22:40:57

Sztem ugyanúgy hátrány és előny is, ha valaki olvasta a könyvet,
-mert pl sokkal drámaibb, átérezhetőbb egy-egy karakter "elbúcsúztatása", ha olvasta valaki a könyvet, nem véletlenül könnyeztek olyan sokan rajta, bevallom nekem is voltak olyan részek, amik nagyon meghatottak, viszont sajna ezek a könyv olvasása nélkül egyáltalán nem voltak átérezhetők. Abban meg nem adok igazat, h összecsapták a Ron-Hermione szerelmi szálat, mert a könyvben még ennyi sincs, csak Rowling megemlíti, h Harry találkozik velük egy folyosón, miközben egymásba vannak gabalyodva.
-viszont kissé hátrány is volt, h olvastam a könyvet, ugyanis az egyszerű horcrux-magyarázó részek és a drámai beszélgetések teljesen jellegtelenek voltak számomra, hiszen könyvben már ezerszer átrágták ezeket a részeket. Kevés film van, aminél inkább a harcot szoktam válni a sztorivezetés miatt, de itt tényleg teljesen tudtam élvezni az akciójeleneteket, pláne a roxforti ostromot, iszonyat epikus volt, a zenét piszkosul jól eltalálták alá :D

A RottenTomatoes-os és az imdb-s átlagot énis sokallom kissé, de a 70% nekem kevés, sztem vhol a 86-70 között lavírozik.

Jah és kissé szarérzés, h filmfanatikusként sok hp-fan ismerősöm közül én vagyok az egyetlen, aki nem veszi be ezt, a mindennek vége dumát... Na majd nézni fognak a spinoffnál/előzménynél/folytatásnál :D Bár ne legyen igazam, legközelebb csak 10 év múlva szeretném látni Harry-t és barátait új köntösbe bújtatva, de csakis tv-képernyőn, fenomenális sorozat alakjában, mert úgy igazán tudna ütni a téma. Vagy egy Harry Potter MMORPG-t a népnek, vmelyik a kettő közül :D

Blake007 2011.07.18. 23:04:35

Valahogy nekem is hiányérzetem volt utána. Valahogy elmaradt az a "végre győztünk" feeling.

robbie90 2011.07.18. 23:47:07

Hattttaaaalllmaaassss csalódás volt. Nem értem, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a végét hogy lehetett így elbszni. Ez így mi volt, miért nem tudták úgy megcsinálni, ahogy a könyvben volt? áááá...mind1, ezen már mérgelődtem eleget a moziból kijövet.

Az első 5 film sztem jó volt, hiába nem volt benne minden, ami a könyvben, hiába voltak eltérések ahhoz képest, mégis élvezhetőek voltak. DE amit a hatodik filmtől kezdve műveltek, az valami borzalom. Én egyenesen várom a hollywoodi remake-et.

I3eni 2011.07.19. 00:06:09

@Blake007: Igen, már én is leírtam egy korábbi posztba, de leírom újra. Minden idők legsötétebb varázslójának halálát nem látta senki (max 1-2 ember ha jól láttam) és mikor a jó győzedelmeskedik... nincs az a befejezés h istenítik Harry-t vagy mindenki örül és boldog... semmi... mosolyognak 1-et 2-őt harryre és kész. A Gyűrűk Urában mikor Frodo végre elpusztítja a gyűrűt mindenki szalad hozzá és örül, látszik a boldogság. A vége nem tetszett a filmnek... De attól függetlenül az én véleményem is az, h megérdemli a 70%-ot bár én még így is többet adnék neki egy kicsivel.

nikodémus 2011.07.19. 08:12:45

Nemrég láttam. Összességében el lett kapkodva (a végső harc stációi és az epilógus) és túl lett magyarázva (főleg Piton szerepe) az egész. Yates meg még mindig képtelen elfogadható szerelmi jelenetet rendezni: HP és Ginny, valamint Ron és Hermoine csókváltása egyaránt rossz volt. A könyvolvasó rajongókat biztosan kielégíti, de sajnos az egész filmsorozat elég közepes (3. rész kivételével). Nem sajnálom, hogy vége.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.19. 08:13:04

Fene se tudja, így a végére nekem a filmben a főszereplő, aki tényleg erős, kitartő hős volt az Piton, az ő halálát meg olyan sután nyomták el, hogy csak nah.
Neville is nagyon jó volt, 7 rész alatt ő is sokat fejlődött, a végére ő is hős volt.
Harry csak simán kiválasztott, meg se próbált sose tenni semmi xtrát, nem fejlődött semmit, még az utcsó részben is segítségre szorult egyfolytában.
A három grácia a végére unalmas lett, semmint összeszokott akciócsoport, aki rendszeresen menti meg vállvetve a világot...

a csata nem volt rossz, olvastam valahol, hogy sehol egy kentaúr, vagy Hugrid öccse, de még hugrid maga se harcol egy percet se.

A szellemek az első részekben állandóan ott rosszalkodtak Roxfortban, most meg sehol senki?!

Sehol egy manó, vagy kobold harcos?!

A vérfarkas nem harcol a farkasemberrel? Olyan ziccereket hagytak ki, hogy csak nah a csatával, sztem.

így elsőre, de biztos lesz még ami eszembe jut.

A nép fia 2011.07.19. 10:30:12

Hát ez a Háry Péter hétperkettő... öregem, ilyen béna módon kinyírni TUGGYUKKIT! :-S A film kiszámítható, ötlettelen, a vége pedig már-már csöpög a giccstől. Nem olvastam a könyvet, szóval "új" volt nekem. Reméltem, hogy meghal Herri, legalább nem lett volna ilyen unalmas. Néha győzhetne a rossz!
Amúgy Minas Tirih ostroma még mindig überelhetetlen (Gyűrűk ura 3). Roxforté csak cserkészpiknik ahhoz képest. :-D

robbie90 2011.07.19. 11:05:29

@A nép fia: Azt máig nem tudták űberelni, pedig már jó régen volt. Most itt lett volna rá az esély, nem is értem, hogy a hatodik film után miért nem küldték el Yates-t a francba és adták valami normális rendezőnek a befejezést.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.19. 11:06:24

A könyvet olvastam, de csak néha éreztem azt, hogy különbözik attól, mondjuk már csak arra emlékszem, hogy mi a konkrét történet.
Szórakoztató nyári film volt, alaposan eltértek a Columbus által elkezdett tinifantasytól.
A csatát elnéztem volna még, valahogy túl kevés volt a lény. Voldemorték részéről ott volt két ogre, aztán annyi. Elnéztem volna a roxforti csatát még, túl kevés pillanatokat kaptak egyesek. Manók meg koboldok, több varázslat, kellett volna még. Hagrid féltesója hol volt, az a nagy behemót?

Lehet, hogy a könyvben Ron és Hermione csak úgy összejön, de a filmben máshogy kellett volna megoldani, így olyan suta volt.

Gyűrűk ura effektus, hogy érezhetően nehezen zárja le a rendező a franchise-t.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.19. 11:08:49

@robbie90: Mert Yates már ezzel kelt, ezzel feküdt. Neki már nem kellett magyarázni, fél szavakból is tudta, hogy mit kell csinálni. Egy új rendező meg körbenéz, belepiszkál a forgatókönyvbe, ismerkedik Harry Potterrel. Yates meg már benne volt a sűrűjében.

Alex Mahone 2011.07.19. 19:17:21

Yates legjobb Potter-filmje, viszont még így is csak közepes. Vagy csak a gyalázatos hatodik és hetedik (hétperelső?) film után szálltak alá az elvárásaim.
Azt azért nem bántam volna, ha Voldemort nem kozmál el, és Bellatrix sem törik szét, mert ez így valami hihetetlenül gagyi volt.

MicroS · http://1like.blog.hu 2011.07.19. 19:44:25

Én is nagyot csalódtam! :(

Martian (törölt) 2011.07.19. 19:48:19

A könyvhöz képest a film sztorija le lett egyszerűsítve az akciódús látványhoz... de nehéz is lett volna dramaturgiailag átrakni egy az egyben.
Aki olvasta a könyvet, az ne tartalmat várjon, hanem látványt...

porthosz 2011.07.19. 19:50:24

Érdekes film volt.
Önmagában megállja a helyét, ha egyfajta gyürük ura/star wars filmnek veszem egy másik világba helyezve.

Ugyanakkor, számomra valahogy értelmezhetetlen a harry potter sorozat.
Az első 4 rész, amik a legjobban tetszettek egyfajta varázslatos de alapvetően békés, nyugis világot mutattak be. Az ék kék a fü zöld stb, cserébe tele van a fantázia kellékeivel, varázslókkal, mumusokkal, koboldokkal stb stb.

Ehhez képest nagyjából az 5.résztől elindulva, de leginkább a 6-ostól kezdve, a sorozat átváltott egyfajta horrorfilmbe, ráadásul folyamatosan olyan érzésem volt, hogy vagy épp a harmadik birodalmat látom akik valamiképp átmentették magukat a varázslókhoz, vagy a star warst egy felújitott kiadásban, és mindjárt megjelenik darth wader mint sötét nagyúr (alias tudjukki...)

Egyébként én nem olvastam a könyvet igy két kérdésem lenne:
1, ki ölte meg voldemortot eredetileg? (hisz úgy kezdődik hogy "halott")
2, a horcruxokat miért nem dugta el egy olyan helyre amit csak ő ismer? Értem ez alatt, megy az erdőben és elássa egy fa alá, de nem ő mindet valami nagyon látványos/hires/veszélyes helyre rejtette, amiről legalább 3-an tudtak hogy hol van...

Shyllard 2011.07.19. 20:03:25

@porthosz: 1. Akkor halt meg, amikor meg akarta ölni Harry-t, viszont az anyja feláldozta magát a fiáért és ez ölte meg Voldit, mivel nem bírta elviselni a "szeretet erejét"
2. Először is túl zseniálisnak tartotta az ötletét, hogy bárki is rájöjjön erre, emellett volt benne nem kis önteltség is, képtelen lett volna a lelkeit olyan tárgyakba helyezni, amiknek semmi történelmi jelentősége sincsen. Emellett a helyszíneknek is külön jelentőséget tulajdonított (a gyűrűt az anyja otthonában, a naplót a Titkok kamrájában (erről csak azt hitte, h ő az egyetlen aki tud párszaszóul, viszont arra nem számított h átadja Harry-nek eme tulajdonságát is azon az estén), stb...

Amúgy az meg azzal magyarázható, h átváltott horrorfilmbe, h a könyvsorozat is elsősorban egyfajta közönséget akart megcélozni, korosztályt és meg is akarta őket tartani. 10-11 évesen még elég volt az embernek a gyerekes tündérmese, viszont idősödve már komolyabb témára vágyik mindenki. Éshát a drogot meg ilyesmiket nem lehetett behozni ide, hogy is nézett volna az ki...

magyar ember teli szájjal 2011.07.19. 20:05:53

Na megint egy kötelező fikaposzt. 70%, igazán drámai ez a kritika.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.19. 20:10:03

@Shyllard: én azt furcsállom, hogy Rowling "kölcsönzött" vagy "lopott" (értelmezés kérdése) mindenfajta szereplőt, de vámpírt egyet se?!

Azt mondta a menyasszonyom, hogy egy szerepelt benne egy pillanatig, valami rendezvényen volt vendég, oszt ennyi
(mármint a könyvben).

Ez hogy lehet?!?!

Akvyr 2011.07.19. 20:22:50

Hát, azért a poszt sótlanabb lett mint a film :) Nekem úgy-ahogy tetszett. Talán az egyetlen ember vagyok a Földön aki pont odáig olvasta (még évekkel ezelőtt, amikor megjelent) mint ameddig a 7/1 tartott. Najó, picit tovább, épp kezdődött Roxfort ostroma, én meg elmentem síelni, és utána már más könyvet olvastam, és ezt dacból sosem fejeztem be. És tetszett na, a sok bénaságon meg indokolatlan hatásvadászaton csak legyinteni kell, és úgy az egyik legjobb potter mozi.

Viszont elég fárasztó lehet főgonosznak lenni egy olyan francise-ban ahol random, kalkulálhatatlan baromságok miatt törik meg a hatalmad (az anyja megvédte ezért visszapattant az átok/pálcák izéje a 4. részben/hülye követhetetlen mítosz a bodzapálca öröklésével). Egyszerűen nem lehet kalkulálni ezekkel, ezért inkább sajnálom Voldemortot aki mindent jól csinál de az inkompetens szolgák és a körülmények áldozatává válik.

Dark Side 4 life!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.19. 20:23:08

Sajnos szerintem nem lesz több Harry Potter történet. Az írónő olyan határozottan és következetesen tagad minden ilyen érdeklődést, hogy egészen biztosan nem lesz több. Nem engedhetné meg magának, hogy ennyire hiteltelennek tűnjön; ha volna esély több történetre, akkor egy picit nyitottabban nyilatkozna 'nem tudni, egyelőre nem, ki tudja, jelenleg nincs tervben' - de mindig nagyon határozottan nemet mond minden ilyen kérdésre.
Én sajnálom a legjobban és remélem, hogy tévedek.
Egyébként a két részre osztásban nem érzek különösebb profitéhséget, hiszen ha csak az első és hetedik könyv közötti vastagságkülönbséget nézzük, simán érthető. Valamint eddig az összes filmben gyalázatosan szegényes volt a párbeszéd, a jellemrajz, a könyvek nagy részét kitevő gondolkodás, töprengés, tanácskozás. Ez ebben a kétrészes hetedikben némileg jobban sikerült. De ismerősöm, aki nem olvasta a könyvet, sok mindent nem értett ebből sem.

Shyllard 2011.07.19. 20:25:14

@doggfather: Szerintem a mai világban már külön pozitívum, ha valaki kihagyja a fantasy-könyvéből/filmjéből a vámpírokat :) Amúgy léteznek vámpírok is a Potter-univerzumban, viszont valamiért nem erőltette őket Rowling, lehet h már túlzsúfolt lett volna az egész... Amúgy az Abszol-úton található Burke & Burges bazárban is asszem van valami vámpírra utalás, nem csak a 6. részben levő Lumpsluck-karácsonyi partin.

Shyllard 2011.07.19. 20:28:59

@Réka ‎: Ennek ellenére van egy külön interjú Rowling-gal amiben szépen elmeséli minden egyes karakter életének a további alakulását... Szerintem gondolkozik ő nagyon ezen az egészen. ;) Ahogy anno Tolkien is gyűjtögette az anyagot a GYU-világban, csak aztán idő előtt meghalt (a vázlataiból aztán a fia adott ki egy könyvet, ami valami borzalmasan unalmas, csak az igazán komoly fanoknak ajánlanám elolvasásra...)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.19. 20:30:54

@Shyllard: nem is hiányzik csak furcsa, hogy elmondják a farkasember és vérfarkas közti különbséget, van benne óriás, manó, kobold, boszorkány, többfajta sárkány, szellem, kísértet,varázsló, kentaúr, troll (lehet még hobbit is) meg amiket kihagytam.
Gyakorlatilag annyi lény van benne, mint 5-6 másik fantasyban csak pont vámpír nincs. :D

okés, akkor két helyen utalnak rá. ;)

Linusblabla 2011.07.19. 21:06:45

A kedves poszt-toló nem ismeri az írásjeleket? Vagy csak teljesen nulla tudása van nyelvtanból? Mert ez katasztrófa. Az igénytelenség csúcsa.

victor vacendak 2011.07.19. 21:18:40

A HP-t nem 3D-ben forgatták, csak divat 3D, mert hát ott drágább a jegy.
A kiadónak jó üzleti érzéke volt az biztos. Ízlése viszont pocsék.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.07.19. 22:19:27

Előző jobban tetszett a diktatúrával, a csapatbeli konfliktusokkal.

A vége nagyon "fejezzük már be" szagú lett. Nézhető, főleg az eleje, de aztán tényleg gyengus volt.

Eleve a főgonosz is gyengus volt, porig kellett volna rombolnia Londont vagy ilyesmi, hogy komolyan vegyük.

Igazából Voldi nem is a világot akarta, csak HP-t, az az érzésem. Elvarrni az elvarratlant.

Ebzon 2011.07.19. 22:41:56

Én meg csak azon röhögök, hogy itt emberek akik nem olvasták a könyvet, csodálkoznak hogy nemértenek egyes fordulatokat.....Persze hisz kivannak hagyva. De aki megkérdezi hogy lehetett halott voldemort az elején........Olvassd el a könyvet és megtudod, meg sok mást is. Erős a gyanum hogy azokat célozták meg akik már olvasták, ezért is lettek olyanok amilyenek( más mint az eredeti, hogy ne tudj mindent előre). Ez meg, hogy kiszámítható....Bármelyik filmre ráillik, köszönjük a közhelyeket. Mellesleg az utolsó rész sztem a legjobban sikerült, sokszor elérzékenyültem(ha nem olvastam volna a könyvet nem így lenne, ez biztos)

Ebzon 2011.07.19. 22:45:41

Jah és még csak annyit, a stílus váltás nem véletlen. Az teljesen összhangban van a könyvekkel, 4-től kezdve egyre darkosabb(jönnek a halálok stb.). A könyvekkel együtt egy nagyon jól sikerült frenchies(külön-külön meg olyan amilyen)

Ebzon 2011.07.19. 22:47:02

@HalivudEstevez: Pontossan ezt is akarta, nem lerombolni a világot, hanem átépíteni....Nem mellesleg London rombolása is benne van.

Dandie (törölt) 2011.07.19. 22:55:50

@Réka ‎:
1.: A könyv hossza nem indokolja a kettévágást, lásd Gyűrűk Ura trilógiát. Abban gondolom egyetértünk, hogy nagyok sokat hagytak ki a könyvből, vagyis, ha akarták volna hogy egy filmre kijöjjön, akkor kijött volna. Amennyiben a cél a könyv hiteles adaptálása lett volna, úgy ők valami "kötelezők röviden" példányt kaphattak. Ez szimpla nyereségért ment.
2.: Az, hogy "nem", az nem sokat jelent. Persze, lehet, hogy Rowling tartani fogja magát hozzá, de ugye nem ez a jellemző.
3.: Azt írod: "könyvek nagy részét kitevő gondolkodás, töprengés, tanácskozás". Ugye most a Tűz és Jég Dalával kevered a HP-t? Mármint, tényleg sokat gondolkodtál ezen a könyvön? Ez egy faék egyszerűségű mese, amit addig toldozgatott újabb egymáshoz csak izzadtságszagúan kapcsolódó elemekkel a szerző, ameddig nem ér el a 7. beígért könyvig.

Nem hiszem, hogy bárki vitatná, hogy jelentős könyv, rengetegen olvasták el, olyanok is, akik sose olvasnak (ugye, Réka?), és már csak ezért is nagyon jó, hogy megszületett. De azért ne rugaszkodjunk el a földtől, ez nem gondolkodós-beszélgetős.taktikázós könyv.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.19. 23:10:20

@Dandie: hali Dandie,
igazabol jobb belatasom ellenere bocsatkozom barmifele diskurzusba veled, de arra azert nagyon kivancsi volnek, hogy a celzasodat, miszerint a HP-n kivul nem olvasok, mire alapozod. Nyugtass meg, hogy nem valamifele bizonytalansagbol eredo gyerekes torekedes a vitapartner bagatellizalasara, ami ezt a kis szurkat eredmenyezte, hanem valami tenyszeru alapja is van. Elore is koszonom.
A masik: segitek ertelmezni azt a mondatomat, miszerint a konyvek nagy resze gondolkodasbol, toprengesbol all. Tehat a konyv all jelentos reszben ebbol, nem az en olvasasi folyamatom, bar termeszetesen nem feluletesen olvasok es el szoktam gondolkodni egyes reszeken, a kommentem azonban nem errol szolt. Remelem, igy tisztabb, bar talan ha figyelmesen olvastad volna a konyveket, elsore sikerul ertelmezni, amit irtam.
A velemenykulonbseget a hetedik resz ketteosztasaval kapcsolatban maximalisan tiszteletben tartom.
Udv
R.

Shyllard 2011.07.19. 23:32:37

@Dandie: A kommentedből azt tudom csak leszűrni, h nem olvastad a könyveket, ugyanis azokban sokszor nincs is párbeszéd, hanem csak Harry gondolatait "halljuk", depizéseit, stbt... Olvastad a Tűz és Jég Dala könyveket, faszás vagy...

Ebzon 2011.07.19. 23:51:44

@Dandie: Na ez a "nem taktikázóst" most hogy szűrted le, pont arról van szó hogy végig harryvel taktikáznak. Ő meg próbál rájönni mi miért történik(és pont hogy mindenki kussol, hogy nehogy rájöjjön) Az meg hogy te rájössz az a történet szempontjából mindegy, ugyanis a karakter nemtud magától mindent, ezért se tudhatod mit fog lépni(persze most átgondolhatod az összes variációt és tuti beletrafálsz 1-2 dologba, de ez igaz bármire, ettől még nemvagy jós).... Képzeld a tűz is jég dalában is van pár előrelátható dolog, bazze hát én gondolatolvasó vagyok. Nyitok is egy médiumvállalkozást.

Ebzon 2011.07.19. 23:53:31

@Dandie: Jah és izzadtságszagú meg max te vagy, ezt ne vedd személyeskedésnek ;)

Dandie (törölt) 2011.07.20. 12:17:21

Uh, darázsfészekbe nyúltam. Mentségemre szóljon, hogy eddig, amikor előkerült a Harry Potter könyvsorozat egy beszélgetésben, akkor többnyire hasonlóan láttuk a könyvet, nem tudtam, hogy ekkora felháborodást vált ki, ha azt mondom, hogy a könyv nem taktikázós. Ha tudom, hogy ez is vallásháború, biztos távol tartottam volna magam a témától és a blogoktól. A könyvet olvastam, de látom ez teljese érdektelen, és igen izzadtságszagú vagyok. Legalább az anyámat nem szidta senki, úgyhogy fehér zászló: ez egy öröm könyv, nincs szerepe a pénznek, végiggondolt történet jellemzi, ahol az ok-okozati összefüggések betonkeménységűek.

Csak egy kérdés: hogy jött az, hogy nem olvastam, mert nem párbeszédek vannak benne? Milyen párbeszédekről beszéltem? A sorok között írtam valamit?

Shyllard 2011.07.20. 12:40:30

@Dandie: Hát én onnan gondoltam, h nem olvastad, h a könyv nagy részében Harry gondolatait, megérzésit olvashatjuk. Bár lehet, h te értetted félre, de sztem Réka erre akart célozni, nem pedig arra, h állandóan agyalni kell a rejtélyeken, stb... :D Amúgy meg sztem rossz példa volt sztem a Tűz és Jég Dala, ott inkább csak taktikázás megy ezerrel, de az is könnyen végigkövethető, hiszen gyakorlatilag egy főbb szereplő sincsen, akinek ne ismernénk meg a könyvek során a gondolkodásmódját, így meglepetés nem sokszor érheti az embert a történet során. Persze észben kell tartani, h ki mit akar, stb, de egy jobb fajta tv sorozatban is figyelni kell az ilyesmikre, szval...

A nép fia 2011.07.20. 13:37:04

Béna, unalmas, kiszámítható. A vége giccs, Voldemort halála semmilyen tekintetben nem epikus. 1-2 érdekesebb elszólástól eltekintve a film teljesen középszerű. Roxfort ostroma látványos ugyan, de nem tart túl sokáig. Az Álomháború sárkányos jelenete simán kenterbe veri. A halálból feltámadó Harry-nél meg már hányásom volt. Miért nem lehetett megölni őt egy igazi, kemény csatában? Áh... szánalom. Még szerencse, hogy ingyen néztem.

7film · http://7film.blog.hu/ 2011.08.17. 22:24:34

Én nem olvastam a 7. könyvet, így a vége számomra élvezhető volt, bár a legutolsó jelenet, amikor már felnőttek, azt kihagytam volna.
süti beállítások módosítása