Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Robert Rodriguez veszi kezelésbe a Heavy Metalt + Sin City 2 és Machete info

2011.07.22. 11:25 koimbra 7 komment

Három éve merült fel, hogy 8-9 szegmensből álló filmet fognak készíteni a Heavy Metal magazin képregényei alapján. Az egyes szegmensek kapcsán David Fincher, Zack Snyder, Guillermo Del Toro, Rob Zombie és James Cameron neve is szóba jött. Egy ideje azonban csend honolt a projekt környékén, úgy tűnik, hogy valahol az előkészítés első fázisában szépen elakadtak.

A jogokat Robert Rodiguez szerezte be, aki természetesen nagy rajongója a Heavy Metalnak és létrehozott egy honlapot, ahova a rajongók küldhetik be ötleteiket vagy rajzaikat. Ugyan van néhány történet, amelyet már kidolgoztak, de azért van még arra lehetőség, hogy más elgondolásokat is fel tudjanak használni.

 

Ezen kívül Rodriguez a san diegoi Comic-Conon szót ejtett a Sin City folytatásáról. "Ha lesz valami a Sin City 2-ből, akkor az idén fog körvonalazódni. Szeretném 3D-ben leforgatni, csak így tudnánk igazán jól visszaadni az elképzeléseinket." E szerint ha idén nem vágnak bele, akkor lemondhatunk a második részről.

A Machete-ből eleve trilógia volt betervezve, a Fox Searchlight megadta a zöld utat a folytatásoknak, ami nagy öröm lehet a karakter kedvelőinek. A második felvonás Machete Kills címre fog hallgatni. A harmadik, a Machete Kills Again már az űrben fog játszódni. "Egy igazi űropera lesz machete alakú fénykarddal. Machete a világűrben fog gyilkolászni."

 

Címkék: heavy metal sin city sequel machete sin city 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr933088651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.22. 11:44:47

minek 3d a sin citybe?!?!

tök fölösleges, csinálják csak úgy, ahogy az elsőt és jó lesz.

Viszont a Machete nagyon jó ötlet. :D

I3eni 2011.07.22. 12:23:08

Machete Kills Again: elég extrém :D bár már megszokhattuk a rendezőtől...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.07.22. 13:43:10

Én már erősen kételkedem a Sin City 2-ben. Rodriguez igen jó filmeket alkot, ha éppen nem a gyerekeket célozza meg, ez is remek szórakozás lenne, de szvsz a Machete 2-höz fog hozzálátni, a Sin City folytatása meg megy a fiókba.

COLT 2011.07.22. 16:46:44

Pedig jó lenne a Sin City 2, és én a 3D-nek is örülnék. Doggfather, te miért vagy ennyire 3D ellenes egyébként?

Shyllard 2011.07.22. 17:43:55

@COLT: Szerintem is teljesen fölös, az egy zseniális még mindig a 3D nélkül, nem kell ide sem... A legtöbbször sztem nem tesz sokat egy filmhez...

A Machete 3, pedig iszonyatosan jó, egyszerűen alig fogom tudni kivárni, rohadt beteg ötlet az űrbe kirakni, de ütni fog az biztos :D

asz0089 2011.07.23. 01:23:43

A Sin City kettőről nagyjából 4-5 éve, pár havonta olvasok híreket és egyéb fantazmagóriákat.
Imádtam az elsőt, de már nem hiszek a másodikban, hogy valaha el is készül. S még lehet, hogy ez nem is baj.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.07.23. 08:30:16

@COLT: mert semmi értelme nincs, nem vagyok ellene, csak nem látom be, hogy mi célt szolgál.
Ebben az esetben egy konkrétan 2d-s művészet (képregény) egyáltalán nem követeli meg a 3d-t szerintem.
Sin city nagyon jól sikerült, ha azt a teknikát folytatják baj ne lehet, ha elkezdenek kisérletezni akkor elb.szhatják könnyen...

Meg még nem nagyon áttam jó 3dt, ok az avatár, de ott meg a történet...
süti beállítások módosítása