Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stan Lee pereli a Conan készítőit

2011.08.24. 13:18 koimbra 19 komment

Stan Lee beperelte az új Conan film készítőit, mondván, hogy a karakter jogaival ő rendelkezik, ezért úgy véli, hogy a produkció által megtermelt bevétel teljes mértékben őt illeti meg.

2001-ben a Stan Lee Media csődbe ment és a cég egyik ügyvédje úgy döntött, hogy a Conan jogokat egy másik vállalatra ruházza át, így végre hozzá tudtak látni a film tervezgetéséhez, ám az ügyvéd illegálisan járt el. Azonban jó pár éve már tudni lehet arról, hogy Conan újra lecsap a mozikban, de Lee megvárta, amíg a mozikba kerül az alkotás és csak azt követően nyújtotta be a keresetet. Pontosabban augusztus 19-én, amikor a filmet bemutatták.

A legendás képregénykészítő most mellélőtt, ugyanis a Conan film elhasalt a kasszáknál. 90 millió dollárba került a mű és csak 10 milliót tudott összekaparnia a nyitó hétvégén. Profitot ebből nem látnak, így Lee markát sem fogja ütni egyetlen cent sem.

Címkék: remake conan miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr953175936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.24. 13:42:43

a csóka milliomos, és ilyen piti doglokat csinál, hogy vár, hogy minél többet szakíthasson?!
és Conan bukta, ez nemjó hír. :S

countrypecos 2011.08.24. 13:45:25

De gáz, vén f*sz! Ha még a készítés közben nyújtja be, azt mondom oké. De sunyi módon várni... Hát most ráb*szott! :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.24. 15:35:15

A bevétel -80 millió dollár, vagyis Stan Lee-nek ennyit kell befizetni (ez még szerencsére csökkenhet).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.24. 15:45:14

@Yooha: jaja, az lenne nemsemmi, ha a befektetők akkor most őt perelnék a pénzükért. :D:D

B-rocker (törölt) 2011.08.24. 16:45:18

Ha szabadalmaztatsz valamit pár évre a tied az elsőbbség, ha írsz egy ócska dalt vagy rajzolsz egy képregényt akkor 70évig csöngetnek neked. Normális ez?

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2011.08.24. 17:47:10

ez a fószer már a big bang theory egyik részében is egy nagy tapló volt :) ezek szerint nem csak szerep szerint...

capo|sfu · http://www.sixfeetunder.hu 2011.08.24. 18:28:40

Törvényszerű volt, hogy ez a Conan a bozótharcos sráccal és a kifilézett szemöldökével meg fog bukni. Egy barbár ne legyen tinibuborékálom.

A vén sneci részéről meg szerintem már rég nem a pénzről szól, hanem a "hatalom és tulajdon" kombinációjáról. Gondoljatok bele mennyit kaszál a képregényekkel és adaptációkkal. Sokszorosát, mint amit ez a bumagó valaha is el tudott volna érni ebben a szerepben.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.08.24. 19:33:56

@B-rocker: Egy apró korrigálás. Stan Lee nem rajzoló, hanem író. És egy kicsit több tiszteletet, ugyanis ő a megalkotója az összes népszerű Marvel - hősnek. Thor, Pókember, X - men, Hulk, Amerika Kapitány, meg talán Vasember is.

Ettől függetlenül, akármennyire is tisztelem az öreget, ez most tényleg aljas húzás volt tőle.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.24. 19:39:48

@Sparrow: azért mert a munkásságát elismered még nyugodtan mondhatod, hogy szarrágó, nem??

Ettől a művészetét nem tiszteled kevésbé.

Ahogy József Attila értékéből se von le, hogy idióta volt, vagy Adyéból, hogy alkesz.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.08.24. 20:00:29

@doggfather: Írtam is, hogy aljas húzás volt tőle, de én más esetről eddig nem értesültem, hogy máskor is csinált ilyesmit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.24. 20:10:39

@Sparrow: én se tudok arról, hogy korábban csinált volna ilyesmit, épp ezért furcsa, mert ha kezdő szegény művészként ilyet csinál azt mondom okés, kell a píz, de így.

Láttam, hogy írtad, csak azt is, hogy több tiszteletet és arra írtam, hogy a 2 nem függ egymástól. ;)

Cervantes444 2011.08.24. 23:03:11

Minden esetre, most egy kicsit csökkent a szememben a Stan Lee iránti tisztelet. De a karma úgy tűnik ma működött, ebből majd tanul. Annyira kell neki a pénz, folytassa az írást, ahogy azt régen is csinálta.

borisz 2011.08.25. 08:57:43

@capo|sfu: mer' a szőrtelen hüjehajú svarci annyira igazi barbár volt? imádtam az első conan filmet, a 20 ft-ba kerülő poszterért sorban álltam anno, -pedig az egy heti zsebpénzem volt-, de a képek alapján közelebb van ez a momoa-féle conan a novellák és képregények alakjához. nekem továbbra is az év legjobban várt filmje, aztán majd ha láttam, meglátom :)
stan lee-t meg úgy tűnik elkapta az apple-kór, ezzel az idióta pörösködéssel...

mutant · http://universal.blog.hu 2011.08.27. 11:06:06

@doggfather: Magyarországon 75 évig..

Eleve felesleges volt feldolgozni. A Schwarzis a jó. Ugyanúgy, ahogy az új Vörös Szonja is meg fog bukni!

OriginalBateman 2011.08.29. 21:57:32

A bevétel vagy profit illeti meg? nem mindegy. ha a bevétel, akkor Lee már jól járt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.29. 22:08:01

@OriginalBateman: A haszon.
Egyébként meg a stúdiók általában körültekintően járnak el, ha nagyobb költségvetés forog kockán, szóval megkeresték volna Lee-t is, ha tudják, hogy hozzá tartoznak a jogok. A bíróság ezt beláthatja. profit úgyse lesz.

OriginalBateman 2011.08.29. 22:15:58

akkor javítani kellene a cikk első mondatát.