Elköltöztünk: filmdroid.hu
Aragorn nem lesz benne a Hobbitban?
2011.11.24. 16:35 30 komment
Miután felmerült, hogy el fog készülni a Hobbit szóba hozták, hogy a Gyűrűk ura szereplői is fel fognak bukkanni a két részes előzményben. Úgy volt, hogy Aragorn is látható lesz, Viggo Mortensen azonban a Movies oldalnak adott interjúban elmondta, hogy eddig még senki nem kereste meg ezzel kapcsolatosan.
" Még régen a producerek megkérdezték, hogy lenne-e kedvem játszani a Hobbitban, amire azt feleltem, hogy természetesen, ha esetleg Aragorn egy átvezető történetszálban bukkanna fel, mivel a karakter nincs benne a regényben" - árulta el Mortensen - "De aztán többé nem szóltak és már javában forgatják a filmet. Szóval nem leszek benne, de elképzelhető, hogy csak az utolsó pillanatokban akarnak felkeresni, de úgy gondolom, hogy már azért mostanra hallottam volna erről. Orlando Bloom és Cate Blanchett már forgatott valamit, de hát ők tündéket alakítanak és azok nem öregednek gyorsan. És mint ismeretes, Aragorn félig tünde és pár száz évet él, tehát benne tudna lenni egy átívelő jelenetben, azonban feltételezhetően ez nem fog megtörténni."
Címkék: hobbit miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gandalf Garaboncias 2011.11.24. 16:52:11
Nerve 2011.11.24. 16:53:20
Dean6 2011.11.24. 16:59:01
Lord Picard 87 2011.11.24. 20:13:11
Remélem A Hobbit-tal is így lesz, viszont ha ő benne lesz, nem lesz Selmeczi Roland :(( Ami nagy fájdalom lenne, mert nálam ha Aragorn, akkor Selmeczi...
damoqles 2011.11.24. 20:20:15
Rivendin 2011.11.24. 20:28:04
Gandalf Garaboncias 2011.11.24. 20:42:14
Köszönjük szépen! :0)
@Rivendin:
Igen, régi vita már, hogy A GyU-filmekben hogyan telik az idő a könyvekhez képest.
Ha a könyv kronológiájához igazodnak, Aragorn 10 éves lehetne A Hobbit idején (ekkor még Estelnek hívják, és semmit sem tud őseiről, Völgyzugolyban nevelkedik - mialatt Arwen még Lórienben lakik).
De az első filmben úgy tűnt, mintha Bilbó születésnapja és Frodó útnak indulása között nem telne el olyan sok év, mint a könyvben.
Ennek mégis ellentmond (és visszatér a könyvhöz) az általad is hivatkozott rész A két torony bővített változatában, ahol 87 évesnek mondja magát.
Szóval a fene se tudja. Én örülnék, ha Elrond házában találkoznának a tízéves Estellel, de akkor sincsen semmi, ha kihagyják.
És miután nem lesz már A Hobbitot és A GyU-t összekötő "híd-film", ezért a felnőtt Aragorn kicsit kilógna a most készülő filmekből.
vrango 2011.11.25. 07:15:11
Mindenesetre én várom a filmet, sokszor olvastam (bár jó régen) a könyvet, és nagyon szerettem (főleg a sok törpe megérkezését Bilbóhoz - a neveik, meg, hogy melyik milyen süteményt kér, fiatalon lenyűgözött:P).
A - szintén kedvenc - Gollamos rész (na, ez is: nekem a "Nyelem" név is megfelelt...) miatt kicsit félek is, hogy a meseszerűség helyett ordas nagy akciózást kapunk (ugye, megint csak: "manócok" vs orkok...)...
Mindegy, csak jöjjön már! :D
Lord Picard 87 2011.11.25. 08:10:10
xss 2011.11.25. 08:43:51
De mindazonáltal tényleg történhetne, hogy a régi szereplők beszélik ezt el egy "kocsmában" egymás közt :)
Vad.Korte (törölt) 2011.11.25. 09:28:45
"De az első filmben úgy tűnt, mintha Bilbó születésnapja és Frodó útnak indulása között nem telne el olyan sok év, mint a könyvben. "
Szerintem a könyvben se telik el sok idő. Sietnie kell, mert jönnek a jófej srácok a nagy lovakkal. Vagy én emlékszem rosszul?
xss 2011.11.25. 10:04:02
A könyvben miután Gandalf először elmegy, utána vmi tizennemtomhány év telik el, asszem míg vissza nem jön.. csak a film ezt nem érezteti, Jackson elég jól játszik az idővel, még így is akadnak olyanok akiknek untató a tempó, de sztem aki fan annak még lassabb ütemben sem lenne unalmas, hozzátéve, hogy az első könyv első fele teljesen hiányzik a filmből..
labi 2011.11.25. 10:14:00
Ez ugye relatív... van akinek 17 év sok, van akinek kevés. :)
Filmen neház követni az eseményeket, főleg hogy itt-ott hiányzik a könyv fele, vagy teljesen elrugaszkodik tőle, más szereplővel történik meg a filmen másképpen fontos esemény, stb.
Vad.Korte (törölt) 2011.11.25. 10:27:03
Herkules Irma 2011.11.25. 10:35:54
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.11.25. 11:01:44
Lord Picard 87 2011.11.25. 11:39:21
A Megye megtisztítása sosem tetszett túlzottan könyvben, nem éreztem szükségét egy második befejezésnek - szerintem jó döntés volt kihagyni. És bár látszólag, a Megye sértetlen (ugye Szarumán halálát korábbra tették), azért Frodó a Szürkerévben azt mondja Samunak, megmentették a Megyét, de már nem neki - tehát csak volt ott még tennivaló. A Hobbit filmre adaptálása is jó kezekben van, nem kell aggódni :)
bucbuc 2011.11.25. 12:21:36
Galadrieltől hosszú a sor.
A hobbitok, már más kérdés, azok valszeg szeretnek buzulni.
A nép fia 2011.11.25. 13:04:46
gahanreader · http://davegahankonyv.blog.hu/ 2011.11.25. 13:44:02
Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.11.25. 14:11:26
Maradjunk az eredeti szereplőknél, eseményeknél - elég lesz ez. :)
Gandalf Garaboncias 2011.11.25. 14:11:38
Hát, Jacksonék végül nem egészen ezt a megoldást választották.
!!!SPOILER!!!
A Hobbit-film időben visszaugrik Bilbó 111. születésnapjának előkészületeihez. Az AICN-beszámolóból kiderült, hogy Gandalf Hobbitfalvára érkezése előtt játszódó jeleneteket vettek fel. Frodón ugyanaz a hacuka van, mint amiben Gandalf nyakába ugrik A Gyűrű Szövetsége elején. Sir Ian Holm is itt fog szerepelni.
SPOLER VÉGE!!!
P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.11.25. 14:26:25
Meghallgatom_a_tutit 2011.11.25. 14:40:20
Felagund 2011.11.25. 15:45:04
Személy szerint nem vagyok annyira oda azért, hogy Szobotka direkt még tovább gyerekesítette a Hobbitot a fordítással... :|
magyar ember teli szájjal 2011.11.25. 20:21:35
Aragorn "tünde" szerelme is egyértelmű szimbóluma a látens homoszexualitásnak.