Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heard lesz Vörös Szonja?

2011.02.10. 21:51 koimbra 12 komment

 A Vörös Szonja filmet legalább azóta tervezgetik, mint a Conan feldolgozást. Ám míg a kimmériai barbár sorsa elrendeződni látszik (augusztusban érkezik a film), addig ez a projekt nem nagyon halad semerre. Eredetileg Robert Rodriguez vezénylete alatt forgott volna az alkotás…

Címkék: miújság vörös szonja képregényből film

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Arthur remake előzetese

2011.02.10. 20:21 koimbra 4 komment

Az Arthur feldolgozásában Russell Brand játssza a kissé unatkozó, iszákos playboy milliomost, aki beleszeret egy nőbe és ezzel örökségét teszi kockára. A Felhangolva (Get Him To The Greek) Brand ismét bizonyíthat, hogy képes elvinni a hátán egy filmet és most már ne csak…

Címkék: trailer remake arthur vígjátékelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Pirosszka 2 előzetese

2011.02.10. 19:57 koimbra 10 komment

2005-ben mutatták be a Pirosszka (Hoodwinked) animációs filmet, amely nem a kiváló kép világával, hanem a remek poénjaival hódított. Bejelentették a második részt, meg is csinálták, tavaly januárban került volna a mozikba, ám jogi vita miatt tolódott a premier, de végül idén…

Címkék: trailer animációelőzetes hoodwinked hoodwinked 2

Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Adjusment Bureau újabb poszter

2011.02.10. 19:47 koimbra Szólj hozzá!

A Sorsügynökség (The Adjustment Bureau) újabb poszterét vehetitek szemügyre. Matt Damon belehabarodik Emily Bluntba, ám felsőbb erőknek ez nem tetszik. Ám a férfi nem adja fel, mindent megtesz annak érdekében, hogy újra együtt lehessen a nővel, még ha az a világot irányító…

Címkék: poszter könyvből film adjustment bureau

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló - Farrell testőrködik, Portman Kutcherrel romantikázik

2011.02.10. 18:13 koimbra 5 komment

Dráma, animációs film, thriller és vígjáték - van miből válogatni.Csak szexre kellesz (No Strings Attached): Ivan Reitman hosszú évek után végre sikeres filmmel jelentkezett. Ashton Kutcher és Natalie Portman játsszák a két főszereplőt, aki úgy döntenek, hogy kapcsolatuk csak…

Címkék: néznivaló

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Elektra Luxx poszter

2011.02.10. 17:50 koimbra 1 komment

Carla Gugino játssza a címszereplőt a filmben, aki immár második alkalommal formálja meg ezt a karaktert. Először a Women in Trouble-ben, most pedig az Elektra Luxx-ban. A színésznő egy ex-pornósztárt alakít, akit egy rocksztár teherbe ejt. Előzetes erre.  

Címkék: poszter elektra luxx

Elköltöztünk: filmdroid.hu

America, Fuck Yeah

2011.02.10. 15:12 koimbra 10 komment

Azt hiszem ezt csak az tudja értékélni igazán, aki látta a Team Americát és az Amerika Kapitány tv spotot.

Címkék: poén

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Seyfrield a Gone thrillerben

2011.02.10. 11:26 koimbra Szólj hozzá!

Amanda Seyfried szerződött le a Gone a thrillerre, amely a Summit Entertainment szárnyai alatt fog készülni. A forgatókönyvet Allison Burnett tette le az asztalra, aki néhány éve a közepes Gyilkosság online (Untraceable) szkriptjét adta el, legutóbb pedig a Hírnév (Fame)…

Címkék: gone miújság thrillerhír

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Houdini és Doyle egy sorozatgyilkos nyomában

2011.02.10. 11:02 koimbra 1 komment

A DreamWorks vette meg J. Michael Straczynski újabb forgatókönyvét. A Voices From the Dead története a 20-as években játszódik, a két főszereplő pedig Harry Houdini, a bűvész és a Sir Arthur Conan Doyle (a képen), a Sherlock Holmes szerzője. A két férfi egy médium segítségével…

Címkék: miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bunraku előzetes - Sin City klón?

2011.02.10. 10:41 koimbra 15 komment

A Bunraku eleddig nem kapott túl nagy figyelmet, nem igazán pörgött körülötte a marketing. Mondhatni radarszint alatt volt, de az előzetesre mindenképpen megéri szentelni 2 és fél percet, még ha koppintásnak, Sin City klónnak is tűnik. Már pedig ilyen már volt, a The Spirit nagy…

Címkék: trailer akcióelőzetes bunraku

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Shane Black rendezi a Vasember 3-at?

2011.02.10. 10:28 koimbra 11 komment

Jon Favreau még tavaly év végén jelentette be, hogy biztosan nem ő fogja rendezni a Vasember harmadik felvonását. Helyére új rendezőt kell keríteni és még a forgatókönyvet is össze kellene hozni. A Marvel pár hónapot ráér ezzel foglalkozni, de 2012 elején már hozzá kellene…

Címkék: vasember miújság sequel vasember 3

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Alkonyat írójára bízták a Hegylakó feldolgozást

2011.02.10. 10:17 koimbra 23 komment

Még 2008-ban jelentették be, hogy el fog készülni a Hegylakó (Highlander) feldolgozása. Neal H. Moritz állt be producerként a tervezet mögé, a jóember hasonló minőségben vesz részt az Emlékmás (Total Recall) remake-nél. A forgatókönyv Art Marcum és Matt Holloway, a Vasember…

Címkék: remake miújság hegylakó
süti beállítások módosítása