Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Chronicle rendezője bíznák az F4 rebootot

2012.01.14. 17:59 koimbra 13 komment

A Marvel hiába próbálkozott, nem sikerült visszaszereznie a jogokat a Fox-tól, ahol a Fantasztikus Négyes mozifilm készült. A stúdió a folytatás után egy ideig gondolkodott a harmadik felvonáson, Don Payne producer szóba hozta az Emberteleneket, a Puppet Mastert, Annihilust és a Negatív Zónát. Majd némi tökölés után úgy döntöttek, hogy újraindítják a franchise-t.

2009-ben Akiva Goldsman álldogált a rendezői poszton, a forgatókönyvet Michael Greenre bízták. Később Joe Carnahan, David Yates és James McTiegue neve is felmerült lehetséges rendezőként. Jelenleg Josh Trank a legesélyesebb arra, hogy levezényelhesse a rebootot, a 26 éves úriember tette le az asztalra a Chronicle produkciót, aminek a története szuperképességek "birtokába jutó" fiatalokra fókuszál.

Trank már túl van néhány megbeszélésen, a stúdiónak tetszik a Chronicle film, de egyelőre kivárnak. Először azt szeretnék látni, hogy miképp teljesít Trank műve és ha az eredményekkel elégedettek lesznek, akkor jöhet a szerződés.

Színészekkel még nem tárgyalnak, legutóbb Adrien Brody, Amber Heard, Jonathan Rhys-Meyers és Bruce Willis neve keringett a reboot körül.

Címkék: reboot miújság képregényből film fantasztikus négyes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr933545136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2012.01.14. 18:09:07

Szerintem bénák lettek az F4 részek. Reboot nem is kellene.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.01.14. 18:15:05

@Dean6: Jessica Albát el tudnám továbbra is viselni Susan Stromként. =) Pont azért kell a reboot, hogy jobbat alkossanak.

Dean6 2012.01.14. 18:19:23

@ForgerON: Tudom-tudom,de az előző részek azért voltak rosszak, mert egyszerűen nem lehetett komolyan venni az egész történetet,karaktereket.
Szerintem nem kellene erőltetni.

Buchek8 2012.01.14. 19:18:13

Nekem különösebb bajom nem volt a filmekkel, főleg a kettővel nem, a rebootot meg feleslegesnek tartom nagyon.

Spawn85 2012.01.14. 19:30:09

@ForgerON: Én is pont azt akartam írni, hogy azért Jessica Albát megtarthatnák az előző verzióból. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.14. 20:41:23

Az F4 első része rendben volt, nem egy kiemelkedő darab, de a karaktereket jól eltalálták és meg voltam vele elégedve. A folytatás se rossz, bár Galactust elcseszték.
A reboot felesleges, mármint a Foxnál, adják vissza a Marvelnek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.15. 08:33:00

nem vagyok oda az F!-ért a két filmet láttam, természetesen, Fátum jó volt benne, szerintem, meg Alba jól néz ki, de ennyi elég volt belőlük.

Söci 2012.01.15. 10:39:09

nagyon sajnálnám !!!!
szerintem pont a fantasztikus négyes filmek voltak az egyik legjobban sikerültek a 2000es évek képregény dömpingjéből.
Simán leforgattatnám a folytatást

most 3-4 évvel az eddigi filmek után megint nézhetem meg hogy lesz belőlük szuperhős újra és miért lesz gonosz doom?
ennek mi értelme van?

Zsákos ember 2012.01.15. 21:28:14

A Fantasztikus négyes filmek totál pusztulatosan f*stosak voltak...főleg a Lény volt benne a legszarabb. Olyan volt mint egy két lábon járó szarkupac !
A reboot ennél már csak jobb lehet !

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.16. 08:25:37

@Zsákos ember: a lény volt, hogy a képregényekben is úgy nézett ki...

Newzoli 2012.01.16. 09:35:51

Én örülök neki...nekem nagyon nem tetszett az első 2 film...

bbbarniii 2012.02.07. 13:47:51

A FOX az X-Men 2 óta nem volt képes normális filmet készíteni. A jogokat passzolják le a Marvel-nek, vagy a Paramount-nak, akkor rendben leszünk.
süti beállítások módosítása