Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Crowe és Neeson Aronofsky Noé filmjében?

2012.02.02. 11:19 koimbra 2 komment

Darren Aronofsky évek óta próbálja megvalósítani Noah című projektjét. Már-már lemondott volna róla, mikor a Fekete hattyú (Black Swan) anyagi és kritika sikere után újabb fény kezdett pislákolni az alagút végén. A New Regency és a Paramount közösen dobta össze a forgatáshoz szükséges összeget és a rendező elvileg nyáron hozzá is láthat a forgatáshoz.

Christian Bale nevét emlegették a főszereppel kapcsolatosan, de biztossá vált, hogy ő nem vállalja el. Aronfosky jelenleg Russell Crowe-t és Liam Neesont győzködi, előbbi Noé bőrébe bújhatna bele, utóbbiról eddig még nem derült ki, hogy milyen szerepet szánnak neki. A filmben felbukkan egy gonosz, negatív figura is, aki megpróbálja meggyőzni Noét arról, hogy ne építse meg a bárkáját. Elképzelhető, hogy Neeson ezt a figurát fogja eljátszani, már leszerződik.

És ha már Crowe...a Variety egyik cikkírója, Jeff Sneider a következőt pötyögte le twitterén. "Tudjátok még, hogy Crowe mit játszhat még el? Három szó: Ro. Bo. Cop"

Címkék: miújság noah

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr854050498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.02.02. 17:27:25

Crowera kíváncsi lennék. A Yuma óta tudom, hogy nagyon tehetséges, de nagyon függ a dolog attól is, hogy milyen akraktert kap. Na meg persze Aronofsky még Tyler Lautnerből is kihozna egy Oscar - jelölést.:D
Én nagyon várom a filmet, Aronofsky nem tud hibázni, és most sem fog.

NZ79 2012.02.04. 09:42:31

Jól hangzik..mármint Noé..de Robocop?
Russel azért szerintem már öreg lenne hozzá..bár a tehetsége,a reménybeli rendező személye és egy jól megírt forgatókönyv esetében akár működhet is..
süti beállítások módosítása