Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A bűn hálójában (Haywire) - írta Gevin

2012.03.04. 20:45 koimbra 18 komment

Gina Caranot akkor is imádnám, ha nem rúgná szét a filmben felgyülemlő magas színvonalú hím színészgárda seggét, egyenként és vérprofin, de így meg aztán…

Ironikus, hogy az ő támogatására verbuvált színészhad tulajdonképpen az egész filmben végig csak asszisztál. A harctéri amazonból hősnővé avanzsált kisasszonyt ugyanis a legjobban képzett MI-6 ügynökök is vért izzadva próbálják megállítani kocsmákban, motelekben, országúton, üldözve, de persze egyiküknek sem sikerül. A női főszereplős akciófilmek azt hiszem hosszas keresgélés és próbálgatás után ráleltek a királynőre.

Carano korántsem tökéletes – ahogy a film sem az, sőt -, de az akciókban tanúsított jéghideg, kegyetlen, de legfőképpen realistának ábrázolt harcmódszerei odabasznak. Komolyan. Az első pillantásra megrendezettnek tűnő harckoreográfiák szépen lassan átfolynak egy abszolút természetesnek tűnő hatásfokba, amely a játékidő múlásával egyre fejlődőképesebb tendenciát mutat. Csontok és berendezések törnek, párnán keresztül végrehajtott fejlövés dördül, és tornászok irigykednek azokra az akrobatikus rúgásokra és ütésekre, amelyekkel Marolly Kane tisztogat maga körül. Persze ő is hibázik: no persze nem a likvidálandó célpontokat illetően, hanem, hogy azt hiszi magáról – talán a rendező ösztönző hatására -, hogy érzelmeket is képes a bájos arcszerkezetével eljátszani. Bárcsak így lenne. De hát senki sem tökéletes.

Egy dolog van, amiről Steven Soderbergh nem tehet. A Lem Dobbs által lesoványított, nyüzüge forgatókönyv, ami az első fél órában nem, hogy nem érdekes, de a konfrontációkat sem sűríti, pedig a pengeéles, vibrálóan baljósló kezdőjelenet még egészen mást sugall. Flashbackekből ugrálgatunk a jelenbe oda-vissza, ami végső soron nem is teljesen fárasztóvá, hanem pont olyan érdektelenné és együgyűvé simul, mint egy hétköznap esti műsorsáv a kereskedelmi televíziókon. A váza pontról pontra épphogy csak nem esik darabjaira, mert a csöndes, ám annál pulzálóbb akciójelenetek egyben tartják – nagy szerencsénkre. Rövidre vágva, arról van szó, hogy miután Mallory Kane (azaz Carano) pár mellé felbérelt „profival” kimenekít egy túszt a fogságból, az a cég, aminek dolgozik, nekiáll, hogy levadássza őt. Miközben az életéért pofozkodik és rohan a-pontból b-be, a háttérben folydogáló szálakra a nagy kutyák irányítása alatt lassacskán fény derül.

Amiről viszont Soderbergh nagyon is tehet, az a borzasztó soundtrack, amire rábólintott. Ugyanis az Ocean filmekből (Soderbergh rendezte azokat is) átmentett filmzene az itteni cselekményre inverz hatással van, mint amott. A legtöbb esetben komikussá, monotonná, és abszolút rossz hangulatisággal felruházva silányítja egyre halványabbá az összképet. Könyörgöm, ez nem a Kémes-hármas című romantikus akcióvígjáték – az a másik teremben megy.

Aztán az utolsó harmadban szolidan felpörgő cselekmény arrébb hessegeti a negatívumok nagyját, habár katartikus és végső, beteljesedő leszámolás- és elégedettségérzettől olyan távol áll, mint Nicolas Cage az utóbbi 5 évben egy jól megformált karaktertől (1 volt), azért megfelelő korrektséggel zárja képsorait. Azt meg remélem, hogy senki nem feltételezte, hogy a britek jóképű Ewan McGregorja áll minden konspiráció mögött. Haha, jó vicc lenne. Bár kétségtelen, hogy a film legfontosabb mondata az ő szájából hangzik el:

Ne úgy tekints rá, mint egy nőre. Az nagy hiba lenne.” 70 %

Címkék: akció iromány 70 % haywire

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr624288955

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.05. 10:27:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.04. 20:53:59

Soderbergh kísérletezései nekem nem igazán jönnek be. De a Fertőzéssel az utóbbi idők legjobb vírusos filmjét tette az asztalra, mondjuk nem is nagyon volt más hasonló mű az elműlt időben, de nagyon jó volt.

Érdekel az akciófilmje is, remélem mihamarabb láthatom.

Bármennyire is leszóljak a mai 40 kiliós akciózó csajokat én nem tudom. Bekcinsale dögös vámpírként és karakterének eleve nagy ereje van. Saldana inkább kúszott-mászott és kb egyszer verekedett a Colombianában. Jolie meg jó volt Croftként, bár ott volt rajta hús, a Saltban meg kissé úgy festett, ha levenné ruháját alatta nem lenne semmi.

Örültem volna, ha Caranoval arat a Haywire és eljött volna az izmos csajok korszaka.

Sanosuke 2012.03.04. 21:14:48

de üzenem Carano kisasszonynak még ne adja fel a filmes karrierjét.

Spawn85 2012.03.05. 00:56:34

A filmzene engem is idegesített egy-két helyen.

Plusz én kicsit úgy éreztem, hogy a film első felében alig történik valami.

Az akciójelenetek tényleg nagyon frankók voltak. (Kár, hogy nagy részük benne volt az előzetesben is.)

Na, de azért nem volt ez rossz.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.03.05. 14:28:16

mindegy, milyen a film. a nő szép, és végre nem egy csontkollekció.
kitör a frász az olyan filmektől, ahol egy anorexiás picsa 100 kilós harcművészeket üt le, hogy azok repülnek vagy 5 métert...

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.03.05. 15:16:00

@Bogoj: akkor ez a te filmed.

@koimbra: odáig egyetértek, hogy Beckinsale dögös :) Egyébként Crofként anno Jolán szerintem is működött. abszolút passzol hozzá a karakter, és már eleve akkora blockbuster volt az a film, hogyha 8 métert repülnek az elhulló katonák Joli egyetlen ütésétől, akkor sem lett volna semmi. A Saltot nem láttam, Saldanat imádom, de azért ott van vagy 20 kiló vaságyastól..

A lényeg, hogy Carano-t még tuti párszor felkérik, és addigra a színészetén is csiszol egy keveset, nem csak az ütés-rúgás koreográfiáján.

tomphika 2012.03.07. 13:14:27

Carano jól néz ki, de azért még kicsit csiszolni kell rajta. Ahogy elnéztem harcait ott természetesebbnek hatott, mint ebben a filmben.

Egyébként adni kellene neki egy szerepet Jolie mellett és akkor kiderülne, hogy ki tudja jobban eljátszani a keményebb csajt.

Azt nem igazán értem, hogy miért kellett ennyi ismert név mellé, úgy éreztem a többség csak tengett lengett, éppen arra járt és beugrott, hogy eljátszon egy személyt.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.03.07. 19:31:16

@tomphika: biztonságból. A könnyebb eladhatóság kedvéért, hogy becsalják a nézőket a moziba. Mert valljuk be Gina Carano (még!) nem éppen akkora név, hogy cask miatta beüljenek. Az más kérdés, hogy ő a legjobb, mert a többiek tényleg csak tengnek-lengnek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.07. 20:28:20

@Gevin: Nem hiszem, hogy nagy név lesz. Úgy érzem, hogy a B kategóriás filmek felé sodródik és talán ő lesz a következő Cinthya Rothrock:D
A következő akciófilmet, amiben szerepelni fog John Stockwell rendezi. Háát...

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.03.09. 13:57:24

@koimbra: Stockwell...hjj..háát, igen lehet, hogy a B-film az ő sorsa. De hát be kell látni, hogy a színészi kvalitásai tényleg nem verdesik a plafont. Bunyózni tud, pont. Ha sikerül esetleg egy-egy nagyobb produkcióba bekerülnie, akkor talán később lehet esélye.

nikodémus 2012.04.19. 11:34:25

Nem értem, miért kell a stílusos zenét, elegáns vágást és egyéb fogásokat egy ilyen vékonyka történetre pazarolni. És a pénzt? Felejtős az egész úgy, ahogy van.

Dean6 2012.05.26. 00:40:47

Nekem ez nagyon nem jött be,untam leginkább...A történet most komolyan,volt bármi forgatókönyv?!? A csajszi tényleg dögös volt,de bármennyire is profi,a verekedések szerintem lassúak voltak,bár ez a vágás hibája is. A szereplőgárda jó,de semmi több. Vontatott nem is kicsit,teljesen oda nem illő Ocean's zenékkel. 4/10

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2012.05.27. 20:30:50

A csaj jó, végre (ahogy mások is írták), nem egy 50kilós topcicis, a verekedős jelenetek rendben voltak (a szállodás különösen jó volt), nem voltak eltúlozva, amúgy a sztori persze nem egetverő, de végül is ezt vártam. 6/10 (pozitív csalódás).

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.27. 21:34:22

Carano jó, a verekedések abszolút rendben voltak. De a kísérletező kedvű Soderbergh olyan filmet készített, amiről ha nem tudom, hogy idei alkotás, akkor azt tippeltem volna, hogy esetleg a 70-es években gyártották.
Túl vontatott és igen, a zene is furcsa volt ide.
50 %

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.05.28. 13:05:29

megnéztem én is, hol voltak rendben a verekedések?!

Rögtön az elején egy kétszer olyan nehéz csóka beleveri a fejét a pultba, és simán felkel utána, hol van ez rendben?!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.28. 13:31:08

@doggfather: Egy MMA harcos nem fekszik meg egy ilyen ütéstől:) Szerintem a verekedések rendben voltak.

Szerkó Ferkó 2012.06.19. 01:17:21

@doggfather: www.youtube.com/watch?v=2mLYlqWL9c4&feature=related

Bírja a kislány élőben is ;) De szerencsére visszavonult; jobb is, mert kár azért a szép pofiért!

A verekedések rendben voltak, főleg, hogy Soderbergh kimondottan Carranora írta a szerepet.
süti beállítások módosítása