Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden: Outpost: Black Sun

2012.05.24. 22:11 koimbra 1 komment

 

Négy évvel ezelőtt Ray Stevenson harcedzett kis csapatot vezetett Kelet-Európába, de még a sokat látott zsoldosok lába is megremegett, amikor egy régi náci bunkerben kénytelenek voltak tartani magukat a Führer feltámadt, élőholt katonáival szemben. Még Stevenson összekoccantott szemöldöke sem állította meg az ellenfelet. Steve Barker beígérte a folytatást, ami váratott magára egy ideig, de végül csak összehozták a második részt, ami sokkal jobban sikerült, mint az első. Persze Barkerék nem vívtak ki maguknak nagy költségvetést és A helyőrség 2 továbbra is a B kategória talaján mozog, a színészek is csak akkor került díjközelbe, amikor bekapcsolták a tévét, de tökéletesen megfeleltek a nem túl nehéz feladatra. Az utasítás a következő lehetett: Merev arckifejezést felvenni, az sem hátrány, ha néha kiválóan tudja szűrni a mondandóját a foga között . Ezúttal egy nácivadász nő és egy régi ismerőse kerül a bunker közelébe, előbbi azt reméli, hogy végre nyugdíjba vonulhat ha vgére végez utolsó célpontjával eme helyen, utóbbi céljai kissé homályosak. Szerencsétlenségükre a feltámadt holtak rájöttek, hogy miképp tudnak egyre messzebb és messzebb jutni eddigi élőhelyüktől, de öröm az ürömben, hogy összefutnak egy csapatnyi katonával, akik egy tudóst pátyolgattak és és annak találmányára ügyeltek. Kissé félő volt, hogy az egy szem nő a harc közben azon fog sírdogálni, hogy összekócolódott a haja, de szó nélkül húzza meg magát néhány hulla alatt, míg elvonul az ellen és félelem nélkül veti be magát az egykor németek kísérleti helyének számító bunkerbe. A zombik teszik a dolgukat, morogva, megállíthatatlanul csosszannak előre, a szereplők meg a nagy lövöldözés közepette próbálják kiagyalni, hogy miképp élhetnék túl és hogyan állíthatnák meg a foszló képű németeket. Kevés pihenőt engedélyeznek a karaktereknek, akik vagy szúrósan méregetik egymást vagy „Hu, most mit tegyünk” ábrázattal néznek a térképre, információkra, esetleg összpontosítva tekintenek bele fegyverük célzójába. Nem szokásuk vigyorogni, vicceket mesélni, esetleg egy-egy lenéző félmosolyra futja. 70 %-ot megérdemel, mondhatni egészen jó szórakozás volt.

 

 

Címkék: iromány röviden sequel outpost 70 % outpost 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr914544616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchek8 2012.05.26. 10:21:15

Az első rész sokkal jobban tetszett.