Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Men in Black - Sötét zsaruk 3 (Men in Black 3)

2012.05.26. 19:03 koimbra 23 komment

 

Miután Will Smith bevitt egy laza harmadik típusú öklöst és amolyan jenki hős módjára elismerést szerzett bolygómegmentésből beállt a fekete ruhások közé és ismét a Földet fenyegető galád űrlények nyomába eredt. Tommy Lee Jones ekkoriban még szó nélkül vállalt be nagyobb költségvetésű filmeket, de később sokkal jobban érezte magát drámákban és nem túl nagy kedvvel beszélt arról, ha mégis bevállalt ezek mellé mást is. Smith és Jones bitang jó párost alkottak a Sötét zsarukban, Barry Sonnenfeld szórakoztató sci-fi vígjátékot készített Lowell Cunningham képregénysorozatából. Öt év múlva érkezett a folytatás, amelyen nem látszott meg, hogy az eltelt időszakot kemény ötleteléssel ütötték volna el, sokan csalódottan távoztak a mozitermekből. Egy ideig nem is erőltették a folytatást, de azért csak előálltak a harmadik résszel, amire Smith úgy bólintott rá, hogy még forgatókönyv sem volt (Kirk Lazarus „szindróma”, nem?), úgy érezte, hogy régen mutatta már meg miképp kell nagy bevételt produkálni és az Andrew Niccol-féle The City That Sailed tervezetnek hátat fordítva inkább újra felvette a fekete öltönyét.

 

 

Még szép, hogy J és K ügynök nem holmi apró-cseprő üggyel tér vissza, a tét nem más, mint a Föld sorsa. 1969-ben K elkapta és bebörtönözte Vadállat Boriszt, a kegyelmet nem ismerő galád földönkívülit csak megszöktetik, egyetlen vágya, hogy bosszút álljon azon a sötét zsarun, aki egykor rács mögé dugta. Visszautazik a múltba, hogy ott valósítsa meg tervét, J ügynök sem rest, időugrást hajt végre, hogy a mindig mogorva társa életét megmenthesse.

Nem titkolták (egyáltalán tudták volna?), hogy nagy problémák voltak a forgatókönyv háza táján, gőzerővel és kapkodva foltozták össze az izzadságszaggal átitatott történetet. A nagy kérdés, hogy meglátszanak-e a gondok-bajok a forgatáson és úgy tűnik-e, hogy teljesen zökkenőmentesen haladtak a munkálatok? Hogy úgy mondjam, a pohár félig üres (vagy ha úgy tetszik félig tele van), hiszen sikerült úgy megcsinálni a filmet, hogy az kerek egésznek tűnjön és nagy adag pillanatragasztót nyomtak azokra a pontokra, ahol szét akarna esni.

 

A kezdeti percek után viszonylag megnyugodhatunk, J ügynöknek be nem áll a szája, K pedig búsan néz maga elé és tűri a társa szófordulatait. Nem változott semmi, 14 éve társak, de gyakorlatilag a közös esti kocsmázások és a napi fáradalmakat levezető sörkörök helyett csak pitézés közben fújják ki a napi fáradalmakat. Sonnenfeld könnyedén vezényli le a kissé horrorisztikus nyitányt, de ahogy telnek a percek úgy a dialógusok is kissé esetlenné, nehézkessé válnak és egy-két kérdés is felvetődik, amire válasz nem érkezik. A 69-es történések sem működnek igazán olajozottan, látszik, hogy volt néhány jó ötlet (pl. Andy Warhol), ezeket megpróbálták összefűzni, köréjük értelmesnek látszó eseményeket írni. Josh Brolin telitalálat a fiatal K ügynök szerepében, a színész állítólag már a MIB előtt is profin imitálta Jones-t. A gesztusai és mimikái egy az egyben a barázdált arcú idősebb K-t idézik, azzal a különbséggel, hogy még tud mosolyogni. O ügynök karakterére nem sok figyelmet fordítottak, Emma Thompson és Alice Eve is halovány marad. Jemaine Clementre több kiló sminket-effektet pakoltak, meg kell hagyni elég randa látvány és kötelező jelleggel teszi hidegre a mellékszereplők zömét, a fekete ruhásokkal mégis ügyetlenkedik. De a mellékfigurák közül egyértelműen a Michael Stuhlbarg által megformált Griffin viszi a pálmát.

 

A végén a következő ugorhat be szinte azonnal: lehetett volna rosszabb is. Csak azért mert Smith úgy döntött, hogy jöhet a harmadik rész még nem kellett volna a forgatókönyvet összecsapni. Nagyot dobott volna a nosztalgia-fakor, hogy jól eső érzéssel nézzük a sötét zsaruk ténykedését (és hogy az Amblin emblémát mostanság nem látjuk túl gyakran), de sajnos ez nem teljesedik be. A trükkök természetesen ismételten kiválóak, gyakorlatilag ez nem is nagy meglepetés, de mindenképpen kiemelendő Rick Baker munkája, aki ismét több tucat idegen lényt teremtett meg. Szórakoztató? Nagyjából. Leköt az elejétől a végéig. Nem teljesen. A szövegeken izzadhattak volna még egy kicsit az írók, mindenesetre a poénok nagy része szerencsére rendben van. 65 %-ot érdemel a film, szerencsére a végén nem kívánjuk azt, hogy bárcsak nekünk is lenne egy neutralizálónk, amivel kisöpörhetnénk a memóriánkból a látottakat.

imdb: 7,4
rottentomatoes: 68 %

 

 

Címkék: iromány 3d sequel men in black 65 % men in black 3 képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr954547928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Semerreretyó 2012.05.26. 19:21:21

ennek már a trailere is olyan szar volt, hogy kér percnél tovább nem bírtam.

Dean6 2012.05.26. 19:24:24

Szerintem nem mutatott semmi újat,jöhet most már a reboot,egy kicsit komolyabb ,akciódúsabb kivitelben. Nekem őszintén lassú volt és unalmas.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.26. 19:29:11

@Dean6: Nekem az első fél óra nagyon élvezetes volt, úgy 90 %, valahol Borisz visszautazása után vettek vissza. Nagy szerencse, hogy ott volt Brolin.
Reboot? Nem hiszem, hogy lesz, legalábbis egyhamar nem. Miért is rebootolnák?
Ha jól rémlik Sonnenfeld azt mondta, hogy ő már nem csinál több részt, de úgy fejezte be, hogy azt könnyen lehessen rebootolni. Szerintem ebben az esetben ezt a szót félreértelmezték, ez inkább folytatást jelent akár Smith-ékkel, akár nélkülük.

Dean6 2012.05.26. 20:06:12

@koimbra: Nem tudom,de szerintem egy teljesen már megközelítés kellene,más rendezővel. Ha folytatás lesz,akkor biztos Smith marad,de folytatják ezt a lapos tendenciát. 18 milliót hozott pénteken,nem olyan rossz,de kétlem visszahozza majd azt a rengeteg pénzt amit beleöltöttek. Premier napján Szegeden voltunk kb 10-en...:/

TomPowell25 2012.05.26. 20:43:25

Rosszabbra számítottam, de alapjában véve kellemes kikapcsolódás volt. A félkész forgatókönyv megérződik a végeredményen, de nem zavaróan (mondjuk a poénok lehettek volna ütősebbek, de Andy Warhol figurájáért, valamint Emma Thompson film eleji beszédéért már megérte). Jones mintha kicsit unott lett volna, Smith a szokásos szájkaratés karaktert hozta, Brolin viszont fantasztikus volt.

Globetrotter2014 2012.05.26. 22:38:53

Nekem a második rséz bejött, nem volt ott semmi baj.

Asszem kivárok a kommentekkel mielőtt megnézem.

BeniMan 2012.05.27. 00:45:29

Hm. nem is tudommost értem haza a moziból. Nem volt rossz, de azt sem mondanám h olyan húú de jó film volt. Tényleg lehetett érezni hogy a történettel vannak gondok, és néha rohadtul izzadság szagú volt. Kb olyan érzésem volt mint az Amerikai Pite 4-nél. Tök jó h újra láthatom gyerekkorom kedvenceit. És ez a nosztalgiafaktor nálam elég volt arra h a rossz részekkel ne is foglalkozzak. összességében megérte a mozijegyet.

Viszont valamit nem értek. És valaki válaszoljon létszi.

HOL MARADT FRANK????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Tele volt utalásokkal a film Frankre, legalább 4 helyen feltűnt a képe de ő nem volt benne... Miéééééééért???? Ő volt szerintem mindenki kedvence... :( :(

sjbee 2012.05.27. 02:13:21

@BeniMan:
gondolom megdöglött

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.27. 07:01:04

Tényleg 1969-be utazik vissza? Mert Josh Brolin marhára nem néz ki 40 évvel fiatalabbnak, Mint Tommy Lee Jones. Vagy K ügynök 80 éves, és jól tartja magát :)

tundrazuzmo (törölt) 2012.05.27. 09:34:56

"1969-ben K elkapta és bebörtönözte Vadállat Boriszt, a kegyelmet nem ismerő galád földönkívülit csak megszöktetik, egyetlen vágya, hogy bosszút álljon"

Nem rossz nyelvtani próbálkozás a mondathömpölyögtetés, de magyar érettségin ez egyes.

BeniMan 2012.05.27. 10:02:07

@tundrazuzmo: imádom az ilyen "magyar tanárokat" akik elméletben nagyon okosak de képtelenek lennének írni egy összefüggő kritikát. Hajrá írj egy kritikát és küld el! Kíváncsi vagyok mennyi kritikát kapsz majd a fogalmazásért a helyesírásért.

Bazz ha nem tudsz érdemben hozzászólni kommentben, csak köcsögösködni, akkor inkább ne is regisztrálj!! Ennyire fontos volt kötekedni??

tundrazuzmo (törölt) 2012.05.27. 11:15:49

@BeniMan: "Hajrá írj egy kritikát és küld el! Kíváncsi vagyok mennyi kritikát kapsz majd a fogalmazásért a helyesírásért."

Tartalmilag szoktak kötözködni az írásaimmal kapcsolatban, nem helyesírás, vagy központozás miatt. Képtelen lennék írni egy összefüggő kritikát? Nagyon el vagy szállva magadtól...

Milyen stílusban írjam meg ezt a kritikát? Limerikben, vagy hexameterben? Választhatsz.

És nem ezért regisztráltam, és egyébként nem vagyok nyelvtannáci, csak most úgy olvastam a kritikát, hogy még nem láttam a filmet, ezért kíváncsi voltam. És megakadtam az olvasásban.

BeniMan 2012.05.27. 13:04:44

@tundrazuzmo: Nem vagyok elszállva magamtól, csak tele a tököm a hozzád hasonló figurákkal, akik csak kötözködni tudnak. Ha tőmondatokból állna egy kritika vagy olyan triviális módon lenne megírva érteném az ilyen gúnyolódó bunkó beszólásokat amire reagáltam, de ilyenbe belekötni egyszerű kukacoskodás.

Nem kell itt fényezni magad, mondtam írj egy kritikát! Had lássam!

A hozzád hasonlóakkal van nagyon tele a tököm. Leszólni belekötni könnyű a másikba, de hogy valami értelmes hozzászólást megeressz a témáról a filmről az nem megy... Ott már kimerül a tudomány. Utálom az ilyen embereket akik életükben nem csináltak még semmit, de azt hiszik kis újból kiráznak bármit (most épp kritikát)

Félre ne érts nem azzal van a gond ha szólsz h szar a helyesírás figyelj oda, vagy megfogalmazol valami értelmes, normális építő kritikát egy írásról. Itt az ilyen paraszt gúnyos stílusban megírt kommentel van gond, amivel te is jelentkeztél. Nem egy ilyen bunkóra ráírtam már hogy moderálja magát, vagy akkor mutassa meg mennyire faszagyerek, írjon valamit had rakjam ki meglátjuk milyen fogadtatásban részesül. Persze ilyenkor már kuss van, még egy delikvens sem jelentkezett semmivel...

evelux · http://www.ifi-norbert.co.cc 2012.05.27. 13:07:37

@tundrazuzmo: Akkor legközelebb csendben értelmezd. Nem azért jöttem erre az oldalra, hogy a nyelvtanról olvasgassak.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.27. 13:20:05

@Yooha: Brolin a filmben elvileg 29 éves, legalábbis ezt mondja:) Viszont nem tudtam eldönteni, hogy ez esetleg poén vagy valóban így van.

@BeniMan: Hazament:) Szerintem nem halt meg, nem akarták, hogy a nézők közül valaki elszomorodjon:)

@tundrazuzmo: Beismerem, hogy nem vagyok egy nyelvtanzseni, sőt még kritikusnak sem tartom magam. Viszont nekem világos, hogy mit írtam:) Sajnálom, hogy neked érthetetlen és zavaros. De azért ha megnézed a filmet érdekelne a véleményed hogy tetszett.

BeniMan 2012.05.27. 13:31:55

@koimbra: Tényleg nem vágom miért írták ki. Aki a hangját adta neki még él, ha meg is döglött a kutya sztem nem lett volna nehéz keriteni egy másik blökit. nekem borzasztóan hiányzott. :) Végig azt vártam mikor jelenik meg. Emiatt volt kicsit keserű a számíze a film után...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.05.27. 13:42:33

@BeniMan: Nem tartom kizártnak, hogy benne volt, de végül a vágószoba padlóján kötött ki.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.27. 15:27:04

@BeniMan: Hat egy kutya ritkan el 15 evet, szoval eleg valoszinu, hogy mar elpusztult. De egy masik idomitott mopszot nem lehetetlen szerezni.

Sanosuke 2012.05.27. 19:04:17

@Yooha: mivel a film nagyrésze televan digitális effektekkel, egy hülye kutyát nem lett volna nehéz megalkotni.

Elanor_ 2012.05.31. 13:17:08

megneztem kedden, szerintem kurva jo volt... nem akarom kitorolni a memoriambol :)
eltalaltak a hangulatat, mint mindig, volt benne jo par nagyon nagy poen, utalas es parhuzam, es a sztori is kiraly volt...
nalam jo 75%.

nikodémus 2012.09.09. 09:02:23

Jobb volt, mint amire számítottam, de ez is csak egy középszerű vígjátékhoz volt elég. A főellen gagyi, az Andy Warholos poén viszont hatalmas.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.15. 21:54:49

én is megnéztem végre ezt is, és nálam is jobb lett, mint reméltem.

nem olyan jó, mint az első rész, de jobb, mint a második.
süti beállítások módosítása