Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Brake

2012.07.31. 18:01 koimbra Szólj hozzá!

Jeremy Reins afféle üvegkoporsóban tér magához, fogalma sincs hogyan került ebbe a helyzetbe, nem tudja, hogy mit akarhatnak tőle. Hamarosan kiderül, hogy terroristák fogságába esett, kulcsfontosságú szerepet tölt be gondosan kivitelezett tervükben, ugyanis csak ő tudja, hogy az Elnököt mely helyre viszik támadás esetén. Reins nem hajlandó választ adni, mentális és fizikai gyötrelmeknek vetik alá, egy CB rádió segítségével rájön, hogy rajta kívül mást is fogva tartanak. Szeme előtt egy óra folyamatosan visszaszámol, majd az idő leteltével újabb percek pörögnek vissza és az ügynök nem tudhatja, hogy mi történik, ha a számláló a 0-hoz ér.

A Brake első hallásra az Élve eltemetve koppintásának tűnik, de igazság szerint vajmi kevés köze van a kettőnek egymáshoz. Ugyan mindkét produkció igazi one man show-t kínál, de a Ryan Reynolds-szal készült mű inkább egy fajsúlyos dráma, míg a Stephen Dorff főszereplésével leforgatott film egy jobban sikerült thriller. Dorffnak kockahasú kollégájával szemben még esélye sincs díjakat kapni, mivel nulla marketing híján kevés esélye van arra, hogy reflektorfényben sütkérezhessen.

Az újonc Timothy Mannion forgatókönyve leginkább egy széttárt karokkal álldogáló folyamatosan szónokló fickóra hasonlít, aki harsogva hirdeti, hogy mi várható, ha a közelébe jönnek az érdeklődők, majd az összegyűlt tömeget magához öleli. Jöhetnek a klausztrofób helyzeteket szeretők, a nem túl agyament és véres kínzásokat előnyben részesítő emberek, a reménytelen és a feszült helyzeteket, illetve az egy helyszínen játszódó és pár szereplős produkciók kedvelői sem csalódnak túlzottan.

Annak ellenére, hogy a kamera szinte a teljes játékidő alatt folyamatosan Reins átlátszó kalitkáját mutatja mégis rengeteg dolog történik. Gebe Torres rendező nem engedélyez pihenőidőt főszereplőjének, jól tudja, hogy lehetőségeihez mérten folyamatosan pörögnie kell az eseményeknek, nem szabad lankadni hagyni a figyelmet. Így Reins nem csak derekasan izzad, hanem megpróbálja tartani a lelket a CB rádió túlvégén lévő hasonlóképpen szorult helyzetben lévő kollégájában, más csatornán segítséget kér, majd telefonhoz jutva kiderül, hogy felesége is bajban van, mellesleg gyanús, hogy főnöke is benne van ebben a ravaszul kitervelt ügyben. Egyáltalán kiben bízhat? Kit vontak be az akcióba a terroristák? Minden CB-n és telefonon felhallatszó hang tulajdonosa gyanús lehet? Ej, de jó lenne, ha tisztán tudna gondolkodni. Csak hát azok a fránya darazsak és az eltévedt lövés...

brake_1.jpg

Egyértelmű, hogy az alkotók ama bizonyos szeptember 11-én történt események farvizén próbáltak nagyobb figyelmet szerezni a hangulatos, B kategóriás alkotásuknak. Hiszen Reins különféle információk alapján rádöbben, az országot hasonló támadás érte. A próbálkozás nem túlzottan sikerült, ám Torres alkotása mégis kellőképpen hangulatos és szórakoztató és főszereplője nem viselkedik idiótán. Külön öröm, hogy egy jobb csavart tudtak prezentálni, amelyre nem sokra rá még rá is kontráznak. 70 %-ot osztanék ki rá, örvendetes lett volna, ha a bezártság érzése eluralkodott volna, amit a lendülettel próbáltak kompenzálni. 

imdb: 6,0
rottentomatoes: 48 %

Címkék: thriller iromány brake 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr74689085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.