Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: A sötét lovag: Süllyedés

2012.08.13. 10:34 FayeFaye 8 komment

bourne-legacy.jpgÉszak-Amerikai box office:
Új bemutatók:

Három hét abszolút uralom után a Batman leszorult a box office lista első helyéről, és rögtön két bemutató is megelőzte. A Bourne hagyaték megosztotta a kritikusokat, a Rotten Tomatoes oldalán 53%-on áll, de a Universal jól érezte, hogy a közönség Matt Damon nélkül is kíváncsi lesz a franchisera. Ugyan elmarad a Bourne Ulitmatum $69.3 milliós nyitóhétvégéje mögött, így is szép eredmény, és végre bizonyította, hogy Jeremy Renner, aki eddig mellékszereplőként tűnt fel nagyobb produkciókban, mint a Mission Impossible és az Avengers, egyedül is el tud vinni egy filmet.

Második helyen a The Campaign c. vígjáték nyitott Will Ferrell és Zach Galifianakis főszereplésével. Jay Roach rendezőnek végre sikerült elszakadni a Meet the Parents sorozattól, de az alapján, hogy az előzetesben Farrell pofán vág egy bébit, ezúttal sem egy kifinomult politikai szatírát kapunk tőle. Farrell és Galafinakis nem nagyon tud rosszat tenni a közönség szemében és a történet egy elméregesedő politikai kampányról North Carolina kongresszusi székéért biztos jól fog teljesíteni egy választási évben.

A borzalmas magyar Amit még mindig tudni akarsz a szexről címet kapott vígjáték negyedik helyen nyitott a Batman mögött, valószínűleg nincs nagy átfedés a kettő közönsége között. Az elöregedő népesség mellett úgy látszik a 'nyugdíjas szex vígjáték' állandó része lesz a nyári filmszezonnak, Meryl Streepet talán hívni sem kellett, hanem spontán materializálódott a kamerák előtt, amint a stúdió elfogadta a forgatókönyvet. Ezúttal Tommy Lee Jones a partnere; egy házaspárt alakítanak, akik 31 év után akarják felpezsdíteni a kapcsolatukat a lepedők között Steve Carell pszichológus segítségével.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

A Bourne hagyaték

$40.265.000

-

-

125

Jelenetek

The Campaign

$27.440.000

-

-

-

 Előzetes

A sötét lovag

$19.540.000

$390.149.000

-45.3

250

 Iromány

Amit még mindig tudni akarsz a szexről         $15.600.000 $20.053.00    -              -

Diary of a Wimpy Kid: Dog Days

$8.200.000

$30.554.000

-43.9

22

Az emlékmás

$8.100.000

$44.188.000

-68.3

125

Jégkorszak 4

$6.750.000

$144.064.000

- 21.6

-

Ted

$3.290.000

$209.915.000

-41.7

50

Iromány

Step Up Forradalom

$2.850.000

$30.165.000

-51.9

33

Előzetes

A csodálatos pókember

$2.200.000

$255.543.000

-50

230

Iromány

 
Címkék: batman boxoffice ted total recall

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr294709340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2012.08.13. 11:47:27

Azért az a 400 milió otthon nagyon szép Batmantől. Az összbevétele pedig már közelít a 900 millióhoz. Nagy kérdés hogy átlépi e. Sajna otthon nem lesz meg az 500 millió, de ez is elképesztően jó szám. Az igazság az hogy rossz időpontban került a moziba. Az olimpia rengetek nézőt elvonzott a filmtől, akik nem ültek be rá így azért sokat bukott, a másik pedig h a Denveri lövöldözés is nagyon ártott a filmnek. H ezek nincsenek, nem tudom most hol tartana Nolan eposza...

Sanosuke 2012.08.13. 12:30:36

mi az hogy " Három hét abszolút uralom után a Batman VÉGRE leszorult a box office lista első helyéről ".

ki írta ezt, megtalálom.

qqyyqq 2012.08.13. 13:08:12

@Sanosuke: FayeFaye írta, de ne találd meg még most, kapjon esélyt hogy elnézést kérjen a Nolan rajongóktól, akikbe belegyalogolt.

( Mondjuk általában nem szerencsés egy ranglista állító cikkbe személyeskedést belevinni. )

FayeFaye 2012.08.13. 13:09:32

@BeniMan: Mondtam, hogy nem szép?:) Nagyon szép! De a Batmantől ezt is vártuk, és szerintem simán össze fog jönni neki. Ami elképesztő, hogy a Ted már hetedik hete benne van a top 10-ben, miközben R kategóriás!

BeniMan 2012.08.13. 13:11:24

@FayeFaye: A Ted az idei év legnagyobb nyertese!

FayeFaye 2012.08.13. 13:15:40

Azt hogy 'végre' megdőlt nem minősítésnek szántam, csupán arra reflektáltam, hogy hosszú idő után megváltozott, pl. ha azt mondjuk, végre megdőlt a világrekord 100 méteren nem azt jelenti, hogy utáljuk az előző rekordert, hanem hogy sokáig sokan próbálkoztak vele, és csak most sikerült. De nem iegyekeztem ilyen botrányt kavarni vele, ógyhogy kivettem.:)

A nép fia 2012.08.13. 16:00:34

Szerintem annyira tökmindegy, hogy a Batman mennyit szedett össze... Nektek nem? Én nem érzek se elégedettséget, se haragot a számok láttán. Csak azt, hogy nekem az a film x összegbe került, én hozzájárultam, és kész. Az, hogy 400 vagy 500 milliót hoz-e a készítőinek, totál mindegy, mert abból egy kanyi vasat se látok.

Sanosuke 2012.08.13. 17:08:50

számomra az a gusztustalan hogy mindig csak észak amerika a fő bevétel pedig ott van még a világ több mint fele.
de közben meg megy a szarrágás minden egyes dollárért.