Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sikerek, csalódások és bukások a nyáron

2012.09.02. 11:10 FayeFaye 23 komment

KOIMBRA összefoglalója

dark_knight_rises_poster1.jpgMint mindig, most is nagy reményeket fűztek a stúdiók a nyári szezonhoz. Ebben a pár hónapban a fajsúlyos drámák helyett inkább a látványosnak szánt, költséges filmeké és a sztárokkal zsúfolt vígjátékoké volt a főszerep. A 3D-ről kiderült, hogy az amerikaiak már egyre kevésbé dobják hanyatt magukat a plusz dimenziótól, viszont nemzetközileg továbbra is zabálják. Bizonyított jó néhány R kategóriás produkció is, az eredmények láttán talán a stúdióvezérek is könnyebben bólintanak rá a durvább besorolásra. Nézzük át nagyvonalakban, hogy a stúdiók mivel próbáltak a tömegek kedvére tenni és miképp képzelték el bankszámlájuk megtömését. Lássuk a sikereket, a csalódást keltő eredményeket és a buktákat.

 

Sikerek

A nyarat hivatalosan a Bosszúállók nyitotta meg, minden idők legjobb nyitóhétvégéjét produkálta (207 millió dollár), majd 617 millió dollárnál pihent le. Összbevétele 1,49 milliárd (!!) dollár, ami elegendő indok volt a Marvel rajongóknak, hogy beszóljanak Batmannek. "Whedon feladta a leckét, egyrészt így kell egy több, mint 200 milliós filmet letenni az asztalra, hogy minden centje meglátszódjon a vásznakon, másrészt a milliókból egy tetszetős, lenyűgöző, szórakoztató filmet készített." Koimbra kritikája.

Nem sok film akad, amelynél 100 % a biztos siker. Batman esetében borítékolható volt a hatalmas bevétel, csupán annyi volt a kérdés, hogy hol áll meg. Habár Amerikában nem fogja hozni A sötét lovag eredményét, a nemzetközi vizeken többet termelt, mint a Nolan trilógia második felvonása. Az 1 milliárdos határ átlépéséhez 40 millió kellene még, ez napokon belül meglesz. "Összességében A sötét Lovag Felemelkedés jó film, néhol nagyon jó, összetett, intenzív és grandiózus alkotás, mégis a trilógia egyetlen darabja ahol Nolan ambíciói talán túl nagyok voltak." - írja BeniMan a filmről. 

 

A Prometheus a saját hype gépezetének esett áldozatul, mert mire megjelent már a beteljesíthetetlenül magasra korbácsolta az elvárásokat. Erősen megoszlottak róla a vélemények, sok alien rajongó számára a nyár legnagyobb csalódása volt a spirituális maszlag, amit kaptunk Ridley Scott eredeti szikár horrorja helyett, de volt akit megragadott a film látványvilága. Pozitív és negatív kritikák. 130 milliót költöttek a 3D-s R kategóriás sci-fi horrorra, eddig 341 millió dollárt zsebelt be a produkció. Nem jellemző, hogy túl gyakran adnának ekkora összegeket egy efféle produkcióra és szintén nem túl gyakori, hogy ennyit kasszíroz egy ilyen alkotás. Vajon a folytatásra miképp csábítják vissza a csalódott tömegeket?

Channing Tatum végre vetkőzhet, Matthew McConaughey szintén mutogathatja testét és Alex Pettyfer is vígan dobja le magáról a ruhát. A sztriptízre csak úgy nyomult a nép (főleg a hölgyek), ami gyorsan 100 millió felé lökte a 7 millióból létrejött Magic Mike bevételét. Ezzel Tatum az nyertesévé vált, hiszen idén 3 100 milliós sikert is maga mögött tudhat.

A tévé világában hírnevet szerzett Seth MacFarlane első mozis kitérője hatalmasat szólt. Ted, az életre kelt füvező, káromkodó, csajozó plüssmacira rengetegen voltak kíváncsiak, az R kategóriás vígjáték csak Amerikában 215 millió dollárt fialt (plusz 155-öt más országokból).  "Seth MacFarlane nem váltja meg a világot, a jól bevált formulát keveri ismét az üstben és ettől ugyan olyan jót fogsz röhögni, mint mikor először láttad Brian Griffint köptetőt inni"  - írta róla ZeroSeventySeven.

Negyedjére jött el a Jégkorszak, ezúttal 3D-ben mókázhattak Sidék. A franchise-t ugyan kedvelik a jenkik is, de most minden eddiginél kevesebben ültek be rá, pedig biztos jól esett volna a nyári melegben jeges vidékeket nézni. 154 millió dollárt hozott össze Amerikában, ami nem éppen szívmelengető, de ehhez még szerény 662 millió dollár társul a nemzetközi piacról. Koimbra írta róla: Kissé olyan érzés a Jégkorszak negyedik felvonását nézni, mintha az alkotók meg sem erőltették volna igazán magukat, úgy gondolhatták, hogy a jól bejáratott, megszeretett figurák amúgy is elviszik a hátukon a filmet. Eléjük sodortak néhány leküzdendő akadályt, de komolyabb megpróbáltatást a majomkalózkapitányon kívül nem találtak ki számukra.

Pókember ismét hálóhintázhatott, benne volt a pakliban a bukás is, hiszen többen értetlenül álltak a reboot előtt, ráadásul a legutóbbi felvonásban sokan nagyot csalódtak. Ennek ellenére csak sikerült összegyűjtenie több, mint 700 millió dollárt, amellyel a stúdió is teljesen elégedett volt. "Végre egy nézhető Pókember film, mind hangulat, mind humor és akció terén jól bizonyít. Ugyanakkor nem hiszem el, hogy ezzel a gárdával ne tudták volna letudni a negyedik részt."  ->Koimbra kritika


A DreamWorks is a 3D erejében bízhatott a Madagaszkár 3 esetében és nem is kellett csalódniuk. A plusz dimenzió segítségével otthonában átcsusszant a 200 millión, összbevétele 582 millióra rúg. 3D nélkül mire vitte volna?  Koimbra a következőt írta róla: "Gondosan adagolják a poénokat és a humoros pillanatokat, kapunk egy látványos és ámulatba ejtő ötletes üldözést és a fináléra még erősíteni is tudnak."

Becsusszant két dramedy is. A Keleti nyugalom - Marigold Hotelben felbukkan az idősebb, veterán angol színészek jó része. Limitáltan, visszafogott szedegette a milliókat, pár száz moziban játszották, eddig 45 millió dollárt hozott, Amerikán kívül 85 millió dollárt zsákolt be.

Augusztus elejére időzítették az Amit még mindig tudni akarsz a szexről filmet, amiben Tommy Lee Jones és Meryl Streep játszotta a főszerepet. A nézők eleddig 47 millió dollárt hagytak ott a kasszáknál.

Csalódások:


Előfordult, hogy kész forgatókönyv nélkül vágnak bele egy forgatásba, de ritkán esik meg, hogy egy költséges film munkálatai hónapokra leállnak a szkript miatt. Ha pedig hónapokig áll a forgatás növekszik a büdzsé is, a Men in Black 3 225 milliónál tudott megállni, a marketinggel együtt 370 milliót költöttek el rá. A szintén pénznyelő John Carternél mondták, hogy 700 millió dolláros bevétel már korrekt lenne. Ehhez képest J és K ügynök 3D-ben hazai földön csak 178 millió dollárt összekalapolni, Amerikán kívül jobb volt a helyzet, 442 millió dollár került a kasszákba. A stúdió ugyan elégedettségének adott hangot és egy esetleges folytatásról is beszéltek, de mindenképp érdemes elmondani, hogy 1997-ben az első rész 589 millió dollárt hozott 3D nélkül, kevesebb jegyárral.

A Hófehér és a vadász szintén az a kategória, ahol a stúdió örömét fejezte ki a bevétel láttán. Nos, nézzük, egy 170 millió dolláros (+ marketing)  3D-s fantasy összesen 394 millió dollárt szed össze, Amerikában 155 milliót. Egyértelmű, hogy még mindig az Alice Csodaországban 1 milliárdos bevétele lebeg a producerek szeme előtt, amikor elhatározzák, hogy új tálalásban adnak elő egy klasszikus mesét. Koimbra kritikája erre: "Rupert Sanders fáradhatatlanul, két kézzel tömködte a forgatókönyvben tátongó lyukakat, a grandiózusnak szánt dark fantasy-ből nem spórolt ki semmit, csak éppen a nagy igyekezet ellenére mégsem tudott mindent a kezében tartani."

Hat évig dolgoztak rajta, még rendezőváltás is történt a 185 milliós 3D-s Pixar animációs filmen és rendesen megtámogatták marketinggel. Ennek ellenére a Merida, a bátor összesen 442 millió dollárt tudott csak összehozni, sokkal kevesebbet, mint a vetélytársai (Jégkorszak 4, Madagaszkár 3), ráadásul a cégre jellemező egy ideje, hogy legalább fél milliárdot sikerült kitermelnie a mozikban. FayeFaye kritikája itt olvasható: "Eljutottunk arra a szintre, hogy az élő szereplős filmekben és a rajzfilmekben használt CGI kezd összeérni, sokszor már a filmek CGI effektusai és rajzolt hátterei is kevésbé megyőzőek, mint a rajzfilmek, és a Merida Skóciája is olyan szép, mint Pandora."

Ugyan messze még a vége, de nagyon úgy fest a helyzet, hogy az Expendables 2 hazájában nem fogja áttörni a 100 milliós határt, amelyet az első még el tudott érni. Összesített bevétele 123 millióra rúg, remélhetőleg ezt az összeget a következő hetek során meg tudja duplázni. Egyelőre korai még sikert vagy bukást kiáltani.

 

Valószínűleg Taylor Kitsch megpróbálja mihamarabb elfelejteni a 2012-es évet. A John Carter és a Csatahajó megabukása után a Vadállatokkal próbálkozott, de hiába vették körül ismert nevek a thriller nem aratott sikert.

A nyár másik nagy R kategóriás vígjátéka, de Sacha Baron Cohen ezúttal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Cohen újra parodizál és kifiguráz, ezúttal egy diktátor bőrébe bújva próbál mosolyt csalni arcunkra. Az amerikaiakéra kevésbé sikerült, 59 millió dollárt termelt ki, amihez még a nemzetközi területekről 112 társult.  "Mindenki tudja, milyen magasra tette Sacha Baron Cohen korábbi filmjeivel a mércét... amelyet ezúttal sajnos  nem sikerült megugrania. ... A Diktátor meglehetősen csalódást keltő film, amelynek vannak ugyan vad pillanatai, de mindet láttuk már valahol, és a sok-sok kikacsintgatás, ironizálás sem áll össze koherens egésszé." Elanor kritikája.

 

Bukások

Tim Burton és Johnny Depp több alkalommal dolgozott együtt, néha úgy tűnik, hogy a rendező és a színész legszívesebben nem is válna el egymástól. Ezúttal egy régi szappanoperát ültettek át a gyöngyvászonra, elképzelésükre 150 millió dollárt kaptak, de a vicces vámpírsztori elhasalt a kasszáknál. Az Éjsötét árnyék hazai földön csak 79 millió dollárt sikerült összehozni, a határokon túl  156 millió dollárt keresett. 

Ezt a nyarat Burton nem teszi ki az ablakba, egy másik vállalkozása is kudarcba fulladt, producere volt az Abraham Lincoln, a vámpírvadásznak. Nem is ő, hanem inkább Seth Grahame-Smith író szív a legtöbbet, akinek a regényéből készült az alkotás, s az úriember munkálkodott az Éjsötét árnyék szkriptjén is.  Egy ilyen címtől az ember könnyed nyári kaszabolást vár sok művérrel, és humoros beszólásokkal. Ehelyett egy magát túlságosan komolyan vevő unalmas történelemleckét kaptunk. BeniMan kritikája. Tavaly a Cowboys vs. Aliens is nagyon leszerepelt, talán az Abraham Lincoln karót ver az élőhalott mashup zsáner szívébe. 3D ide vagy oda, a jenkik 37 milliónál többet nem költöttek arra, hogy lássák Lincoln miképp baltázza le a vérszívókat.

A színpadon sikeres jukebox musical - meglévő dalok köré épített történet - Tom Cruise ellenére is nagyot bukott, és a második számú bizonyíték arra, hogy Hollywood nem támaszkodhat a végtelenségig a nyolcvanas évek nosztalgiájára. A 75 millió dollárba került Rock of Agesnek 50 millió dollárt sikerült összekaparnia. "Milyen kár, hogy a korszak megidézése nem megy klisémentesen. Az ezerszer bemutatott és unalmas sablonokra próbálják felépíteni a történéseket. Naiv, de remek énekhanggal megáldott szöszi vidéki lány szebb jövő reményében érkezik a nyüzsgő nagyvárosba, ahol hipergyorsan a legendás Bourbon klubban találja magát. Sajnos csak pincérként és nem fellépőként, de ez már csak így szokott lenni minden filmben és örülhet, hogy legalább van pénzkereseti lehetősége." Koimbra kritikája.

 

A Schwarzenegger film remake-jét nem lehet csalódásnak nevezni, mert az első perctől kezdve mindenki a bukására számított, és igazuk is lett. A Conan után Az emlékmás is elvérzett, persze nem is csoda, hiszen figyelembe kellett volna venni két dolgot is 1:) Ne csináld meg egy régi Schwarzi klasszikus új változatát 2:) Philip K Dick adaptációra ne költs tengernyi pénzt. "Megint itt van egy film amelyben megjelenik a Bay efektus. Ahogy Michael Bay utóbbi filmjeiben itt is egymást követik a látványosabbnál látványosabb akciójelenetek, hihetetlenül jó lett a látványvilág is de az egész olyan mintha egy nagy-képernyős videojátékot, vagy egy akciójelenetekből összeollózott klipet néznénk. A karakterek kidolgozatlanok és hihetetlenül gagyik, a történet pedig teljesen lyukas, több sebből vérzik." BeniMan kritikája.

Peter Berg a Bosszúállókat okolja a Csatahajó amerikai lebőgéséért, állítása szerint a közönség csak a Marvel szuperhősfilmjére figyelt és észre sem vették, hogy e mellett másra is be lehetne ülni. 209 millió dollárt költött el a Torpedó táblás játék filmes verziójára és legalább 100 millió ment el marketingre. Eredmény? 65 millió dollárt kapart össze Amerikában, a többi országból 237 millió dollárt termelt ki. Berg nem egy Michael Bay vagy Roland Emmerich, mégis nagyon szeretne az lenne, de csak annyit ér el, hogy a cipőjüket csókolgathatja. Nem hagyja ki az ezerszer látott leomló épületeket, ami gyakorlatilag már kötelező jelenet az efféle filmekben. Azonban a rendező csak másol, koppint, azzal már nem törődik, hogy a néző rácsodálkozzon a törmelékké vált hatalmas épületre. Koimbra írása.

Volt idő, amikor Adam Sandlert nagyon kedvelték az amcsik, vígjátékai rendre 100 millió felett teljesítettek. A Jack & Jill-lel azonban már elvetette a sulykot, megtört a lendület, az Apa ég! vígjáték szépen meg is bukott. A filmnek hazájában csak 37 millió dollárt sikerült összekaparnia és mivel a komikus leginkább Amerikában sikeres a produkciónak esélye sincs a profitra. Ideje lenne, hogy Sandler leüljön kicsit gondolkodni, hiszen nem nehéz rájönni, ha így folytatja, könnyen a padlón találhatja magát.

Hollywoodban nehezen tudnak megválni egy sikeres franchise-tól, az Universal úgy gondolta, hogy van még szufla Bourne-ben, ráadásul Tony Gilroy előállt egy remeknek hangzó gondolattal, így bele is vágtak. Korai lenne még csúnya buktát kiáltani, de mindenképpen meg kellene említeni, hogy az Ultimátum 69 milliós hétvégével zárt, ezzel szemben a Bourne hagyaték csak egy visszafogott 38 milliót hozott össze 3 nap alatt és már most biztos, hogy Amerikában nem lesz siker. Eleddig összesen 132 millió dollárt szedett össze, messze még a vége.

Ben Stillerre és Vince Vaughnra is ráfért volna egy igazán szép siker, de az ötlet, hogy a kissé eszement szomszédsági figyelőszolgálat tagjai ufókat próbálnak elkapni alig villanyozott fel valakit.

A Laika cég a Coraline animációs alkotással tette le névjegyét, amely korrekt eredményeket produkált. Most a ParaNormannal próbált bizonyítani, de a zombis-kísértetes téma miatt talán a szülők is félve merték elvinni csemetéiket a vetítésekre. Elég szerényen, 14 millió dolláros hétvégével indult útnak a produkció és a jóslatok szerint hétfőre túl lesz a 40 millión is, de ez egy 80 millióba került műnél túl kevés.

David Koepp leginkább forgatókönyvírásban jeleskedik, olykor azonban belehuppan a rendezői székbe is. Kiemelkedő sikert egyszer sem ért, de nem adja fel. Ezúttal a Premium Rush biciklis akciófilmet vezényelte le, de hiába tepert ezerrel Joseph Gordon-Levitt, az embereket hidegen hagyta. Nincs min csodálkozni, a motorok sem hozzák lázba a közönséget, inkább azt szeretik, ha csúcsverdák gyorsulnak és Vin Diesel ül a volán mögött. Ami Koepp filmjét illeti: max 15 milliónál leenged a kerék.

Címkék: cikk

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr794743912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.02. 13:53:24

koimbra, mond légy szíves, hogy ez egyike a visszatérő cikkeidnek. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.02. 15:30:44

@doggfather: Nem tudom megerősíteni, se teljes bizonyossággal megcáfolni:D

Valahogy biztos lesz.:)

shushu2 2012.09.02. 16:55:08

Nemtudom mit esznek az emberek és a kritikusok a Bosszúállokon. Ez volt életem első moziélménye ahol azon gondolkodtam, hogy inkább hazajövök előbb, mert akkor még elérem a Transformes 2-őt a TV-ben, még az is jobb szórakoást nyújott volna...

Andrews 2012.09.02. 20:29:29

No egyébként ma a Bosszúállók már az 1,5 milliárdon túl is bosszút álltak. :D Bane hadserege meg túllépdelt a Sötét lovag 1 milliárdos össz. bevételén is a nemzetközi bevételekkel, ahogy tippeltem.

Andrews 2012.09.02. 20:31:46

Kb egálban lehetnek nézőseregben, a Bosszúállók 3D felára által. (kb 25-30%)

nemecsek ernő áruló 2012.09.02. 20:33:41

"a trilógia egyetlen darabja ahol Nolan ambíciói talán túl nagyok voltak."
Szerintem nem. Szerintem a rajongók vártak valami olyat, amit lehetetlen lett volna teljesíteni. A TDKR szerintem kifejezetten jó film. Én pontosan azt kaptam, amit vártam tőle. :)

Is 2012.09.02. 20:55:17

@shushu2: Hát, nem vagyunk egyformák. :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.02. 21:49:58

@Andrews: A Batman filmnek azért sokat ártott a mozis mészárlás.

nikodémus 2012.09.03. 05:52:55

@MolnarErik: Na meg az, hogy Nolan az előző két filmmel felállított SAJÁT mércéjét sem tudta megugrani a filmmel.

Amúgy üdv, Koimra, örültem a cikknek! :-)

Atkakukac1989 2012.09.03. 08:46:23

Nagyon jó összeállítás, reggel pont jó egy ilyet olvasni! :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.03. 09:55:22

@nikodémus: FayFaye látott hozzá eredetileg, aztán mondtam, hogy minden évben csináltam egy ilyet és esetleg befejezném én. Azt hittem laza fél óra alatt meglesz, én naiv.

little2 2012.09.03. 13:02:49

@Andrews: Attól még messze van. Az igaz, hogy a 3D 25-30%-al többe kerül, de még az USA-ban is csak kb. 50%-ot tesz ki a jegyeladásnak, a világ többi részén ez ennél is kevesebb. Az Imax jegyek valamivel drágábbak, így talán olyan 15-20% lehet a 3D-s többlet összességében. Maximum.
3D nélkül az Avengers legalább 1.2-1,25 milliárd dollár környékén állna.
Nézőszámot tippelni nagyon nehéz, de ami adat van az alapján jelenleg ez a sorrend:
Avengers
Spider-Man
TDK
TDKR

FayeFaye 2012.09.03. 13:14:03

@little2: Nemzetközileg sokkal nagyobb részét teszi ki a bevételeknek a 3D, Amerikában ugyanis van az embereknek választási lehetősége, olyan sok vászon van a multiplexekben, míg máshol egy moziban általában csak egy vásznon fut a film és akkor már 3D-ben adják. Nem tudom más országokban hogy van, de Budapesten nagyon nehéz 3D-s filmet 2D-ben látni. 2D és szinkronizálatlan pedig a szent grál.

"When Avatar opened in December 2009, the promise of 3D seemed boundless. A staggering 83 percent of its domestic gross came from 3D. Six months later, more than 56 percent of Toy Story 3's North American earnings came from 3D as families lined up in force to pay an extra $3 to $4 a ticket.

Fast-forward to summer 2012, and the slide in 3D attendance that began last year has gotten much worse. On Brave's opening weekend, 32 percent of the booty came from 3D, a record low. It wasn't much better for June's other animated tentpole, Madagascar 3: Europe's Most Wanted (38 percent).

According to the National Association of Theatre Owners, the average ticket price is now $7.92, just off the all-time high of $7.93 set in 2011 and above the $7.89 posted in 2010. Fanboys appear more willing than families to fork over the extra dough to see a film in 3D or Imax (the large-format exhibitor is thriving), with The Avengers and Prometheus drawing a larger percentage of their domestic grosses from 3D than animated titles, even if at lower levels than before. And the continued appetite for 3D internationally -- and specifically in boom markets Brazil, Russia and China -- is making up for the damage stateside. In China, Avengers grossed $84 million, much of it from the more expensive format. Says the studio head: "3D doesn't have to justify its existence domestically to remain valid. The primary benefits lie across the oceans."

little2 2012.09.03. 14:40:58

@FayeFaye: az USA-ban nagyobb a választék ez tény. Mint ahogy Budapesten is van azért, én pl. simán meg tudtam nézni 2D-ben szinkronosan. Viszont Pest az csak az ország 20%-a, rengeteg vidéki mozi van, ahol kapásból nincs is 3D. Kevésbé fejlett ország vidéki mozijairól nem is beszélve.

Az USA-ban konkrét cikkben olvastam, hogy az Avengers premier heti bevétele 52%-ban jött 3D-s jegyekből.
Az átlag jegyáremelkedés az meg a sima infláció miatt is van, nem csak a 3D miatt. (Pl. a TDK mai árfolyamon 595 millió dolláron áll 533 helyett a boxofficemojo szerint.)
Kína az speciális piac, ott a külföldi filmeket csak limitált közegben vetítik, mert a hazai filmipart támogatják, nyilván annál inkább a 3D-t erőltették.

Nálunk 26%-al kerül többe a sima 3D-s jegy (1490Ft - 1890Ft - IMAX 1970Ft), ha a bevételek 80% jött 3D jegyekből, akkor is csak 20%-os növekedésnél járunk.
Ha szigorúan 50%-al számoltam volna, akkor 13% lenne a növekedés (+ kb. 1% Imax), én szándékosan ráraktam még párat, hogy véletlenül se lehessen belekötni. :)

Tehát mégegyszer, a 15-20% plusz 3D-s bevétel, az inkább olyan 60-80%-os 3D-s jegy aránynak felel meg. (Az USA 50%-át kompenzálandó akár 90% is belefér helyenként.) Szerintem ez elég nagyvonalú ráhagyás volt a részemről. Az Avengersnél ez is 250-300 milla, nem olyan rossz pénz ez. :)
A 3D-t nem csak a plusz pénz miatt szeretik a stúdikók, hanem úgy gondolják ezért az élményért inkább elmennek az emberek a moziba.

little2 2012.09.03. 14:50:11

Az USA-ról még annyit, hogy nem feltétlenül a választék miatt alacsony a 3D, sőt!
Az USA rohadt nagy ország, külföldi fórumokon olvastam, hogy van akinek 50-100 kmt is vezetnie kell, ha 3D-s filmet akar látni. Ezt nyilván nem teszik meg akármiért.

L'Angelus 2012.09.03. 16:47:38

Lehet tudni, mi volt a fő bukás nyáron?

Aztán: a Bosszúállók nálam átlagos roncsderbi, a TDKR bokájáig se ér fel.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.03. 17:04:19

@L'Angelus: Szerintem a fő bukta a Csatahajó volt. Amerikában az év égése.

L'Angelus 2012.09.03. 17:10:41

@koimbra:
Gyerekkoromban rémlik egy rendes bolti tárgy-játék, ahol egy fémgolyóval kellett apró hajómaketteket eltalálni.

Ami a videójáték-film-zsánert illeti: szerintem az eddigi legjobb (legkevésbé rossz) az az első Resident Evil volt, valamint az első Mortal Kombat.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.03. 17:16:07

@L'Angelus: A nyár legnagyobb vesztesei viszont: Seth Grahame-Smith, akit hiába vett pártfogásba Burton. Két projektből is kivette a részét, mindkettő elhasalt.

Taylor Kitsch: A Csatahajó már a második gigabukta volt, ráadásul a Vadállatok sem vonzotta a mozikba a népet.

Andrews 2012.09.03. 19:36:54

A Spidermant nehezen tudom elhinni hogy többen nézték mint a Sötét lovagot. Igaz van 5-6 év inflációs különbség de a sötét lovag 595 milliót hozott inflációsan nemrég volt egy adat. S ezen kívül még hozott kb 500-600 at világszinten pluszba még. KB ugyanez a TDKR-re csak fordítva. 1-1 milliárdot hol ért el a 2002-es Spiderman? Még inflációval se éri el szerintem. Bár igaz ne m 16-karikás volt a film így gyerekek is mehettek bőven.

Amerikában 50% plusz a 3d? Jó drága kint akkor. Nehéz pontos értékeket meghatározni mert nem mindig írják ki hogy mely filmet hány %-ban néztek 3D-ben és hány %-ban 2D-bn de pl a Potter 7/2-őt csak 29% nézte 3D-ben.

Az tuti hogy a Hobbit nagy siker lesz mivel már a régi részek is milliárdokat hoztak most 3D-vel szerintem a 2 milliárdba is beléphet. (+ infláció lakosság növekedés/mozifan növekedés stb. D: )

little2 2012.09.04. 18:35:54

@Andrews: Valamit félreolvastál, mert az USA-ban nem 50%-al több a 3D ára, hanem 50% (az Avengers esetében) a 3D-s jegyek aránya. Ami 25-30%-al kerül többe, az összesítésben meg ennek a fele a többlet, tehát olyan 15%. (Az IMAX húz még rajta, de ne felejtsük el, hogy a 2D-s Batmaneket is lehetett IMAX-ben nézni több zsetonért.)

A Sider-Man-t ha kevéssel is, de egyértelműen többen nézték meg mint a TDK-t.

Spider-Man USA: 403 millió / 67,2 millió néző, Nemzetközi bevétel: 418 millió

TDK USA: 533 millió / 68,2 millió néző, Nemzetközi bevétel: 468 millió

Az USA-ban kb. 1,5 százalékkal látták többen a TDK-t mind a Spider-Man-t, a nemzetközi bevétele az utóbbinak arányaiban viszont kb. 12%-al jobb mint a Batmannak.

FayeFaye 2012.09.07. 13:21:55

A felpumpált jegyárak eredményeként az idei nyár a második legmagasabb box office bevételt termelte, de a nézőszámot tekintve 4%-kal kevesebb jegyet adtak el, mint tavaly, 1993. óta nem voltak ilyen kevesen moziban Amerikában.