Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tom Hanks Michael Clarke Duncanről

2012.09.15. 10:30 Elanor_ 6 komment

tom-hanks-michael-clarke-duncan.jpgUgyan pár napos már a videó, de aki még nem látta, annak érdemes.

Tom Hanks mond el egy beszédet Michael Clarke Duncan temetésén, mindvégig félúton egyensúlyozva a könnyek és a szívből jövő kacagás között, s ahol a dramaturgia megköveteli, ott Duncan hangját utánozza fergetegesen.

A beszéd egy anekdota, amit Duncan mesélt neki anno arról, hogy fiatal korában Chicagóban be akart lépni egy bandába. Egy olyat nézett ki magának, ahol a belépés feltétele az volt, hogy az illető hagyja, hogy a bandatagok 20 percen keresztül még a szart is kiverjék belőle. A banda megkülönböztető jele az volt, hogy egy vörös foltot festettek a hajukba (ugye itt igazi afrófrizkókra kell gondolni, sok-sok mikrofonfejre. :) ) 

Duncan belépett a bandába (ugye 20 percig ütötték-verték, de ez a majd' 2 méter magas csupa szív óriásnak meg sem kottyant), majd hazament. Az anyukája épp a konyhában sertésfalatokat sütögetett, és Duncan igyekezett úgy leülni, hogy jól látható legyen a vörös folt (az anyukája még állva is kisebb volt, mint Duncan ülve - ezt Hanks úgy magyarázza, hogy kb. akkora lehet, mint az előtte álló pódium). A mama rá is kérdezett, hogy mi az a vörös dolog, mire Duncan közölte, hogy belépett egy bandába. Na, a mama első mozdulata az volt, hogy a még sercegő, teli serpenyővel úgy fejbe vágta Duncant, hogy az sírni kezdett, a sertésfalatok meg szanaszét repültek a konyhában. Majd közölte vele (miközben szedegette össze az ételt), hogy azonnal kölcsönveszi a nővére ollóját és kivágja a vörös foltot az afrófrizkójából, és szépen visszamegy, és megmondja nekik, hogy nem lép be.

Az óriás - mit volt mit tennie - kivágta azt a tincset, így egy jókora kopasz folttal visszament a bandához és közölte velük, hogy mégsem lép be, mert a mamája megtiltotta...

(Erre a bandatagok persze megint vagy 20 percig agyalták...) 

Hanks majd' megszakad a röhögéstől, ahogy elképzeli a jelenetet. A videón nincs rajta (erősen vágott), de a cikkekben írták, hogy azzal fejezte be a beszédet, hogy ha nem lett volna a mama és a tüzes serpenyő a sertéshússal, akkor nem gyűlhettek volna össze aznap, és nem ünnepelhették volna Michael Clarke Duncan életét.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr124775740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cineplex 2012.09.15. 11:43:00

Ez nagyon nagy, így jobb emlékezni az óriásra, ő is mindig vidám volt.

countrypecos 2012.09.15. 12:16:43

Na most bekönnyeztem... :(
Kedves kis történet.

mala72 2012.09.15. 18:47:02

kár érte nagyon jó szinész volt:(

Shyllard 2012.09.15. 19:42:12

Még mindig nehéz feldolgozni, hogy eltávozott, a Halálsoronban nyújtott alakítása egyértelműen örök érvényű, de ezen kívül még rengeteg filmben nyújtott fantasztikus alakítást és tényleg öröm volt mindig látni egy-egy videóban önmagaként, mert mindig sütött róla a vidámság :(

Árkádia 2012.09.15. 21:38:37

Potyognak a könnyeim...

nyílméregbéka 2012.09.19. 20:58:58

Hát ezen egyszerre sírtam és röhögtem! Szerintem ez annyira jellemző sztori... élénken el tudom képzelni. Mekkora veszteség!!! :-(