Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dredd (2012)

2012.10.07. 14:54 BeniMan 53 komment

AL-YAF3EI-2499278.jpg1995-ben elkészült a Dredd bíró Sylvester Stallone-val a főszerepben, amelyben kevés pozitívumot találhattunk. Egy agyatlan akciófilm volt, buta sztorival, és a színészi játék is hagyott kívánni valót maga után, a képregény rajongói gyűlölve néztek a filmre, hiszen teljesen semmibe vette az alapanyagot, nem is csoda, hogy megbukott a film.

Alex Garland úgy gondolta érdemes kezdeni valamit Dredd karakterével, ezért 2006-ban próbált összehozni egy forgatókönyvet 2008-ban pedig bejelentették, hogy elkészül az új Dredd film, amely idén szeptemberben futott be a mozikba. Akkor még mi is úgy tudtuk: hamarosan, konkrétan október 11-től a hazai mozikban is látható lesz. A filmet azonban soha nem mutatják be a hazai filmszínházak. Ezt az információt maga a film hazai forgalmazója, a Pro Video Kft. erősítette meg.

A Dredd 3D Amerikában nagyon gyenge bevételeket hozott a nyitóhétvégén, és több országban, köztük nálunk is elmarad a beígért premier. A Dredd remake így hozzánk csak DVD-n és Blu-Ray-en fog eljutni, hogy pontosan mikor, azt egyelőre homály fedi. Egyszerűen érthetetlen a döntés, hiszen való igaz, hogy Amerikában bukott a film, de például az Egyesült Királyságban, egyből az első helyre ugrott a nyitó hétvégén ilyen korhatárú film ezt 2010 óta nem csinálta meg.

Ezért is érthetetlen a döntés, hiszen többször is bebizonyosodott már, hogy az amerikai és az európai mozinézők igényei, egymás közelében sincsenek. Nonszensz, hogy egy olyan vérszegény filmet mint Az emlékmást (amely itthon is bukott nem kicsit!) hetekig vetítik 2-3 néző előtt, olyan filmeket is moziba küldenek mint az utóbbi évek leggagyibb, legunalmasabb alkotása az Abraham Lincoln a vámpírvadász, de az egyik leginkább várt (kommentelőink véleménye szerint is) képregény adaptációra nem ülhetünk be és ki tudja mikor nézhetjük meg. Pedig erre a filmre kíváncsi lettem volna, ezt a filmet 3D-ben néztem volna meg ha tehetem, ám maradtak a mellékutak. Pedig ez a film jó, méghozzá meglepően jó!

Karl-Urban-in-Dredd-2012-Movie-Image-22.jpg

Érdemes megnézni az imdb és a rottentomatoes számait, 7,7 illetve 77%-on áll a film, tehát mondhatjuk, hogy a nézők és a kritikusok is kedvelték. A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítélet végrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét.

Pete Travis rendező filmje visszanyúl Dredd zord, sötét karakteréhez és messze felülmúlja az 1995-ös feldolgozást. Végre tényleg nem csak közhelyes puffoktatás volt, hogy hűek lesznek az alapanyaghoz itt bizony visszaköszönnek Carlos Ezquerra Dredd történeteiben megcsodált képek, a film ugyanolyan nyugtalanító, véres és mocskos mint a képregény.

Karl Urbant sokat bíráltam itt a blogon a kommentekben, a képek alapján de mindet visszaszívok, mer egyszerűen zseniálisan jó Dredd szerepében, rosszindulatú, kíméletlen, mazochista és kompromisszumok nélküli. Elkerülhetetlen az összehasonlítás A sötét lovag: Felemelkedésben látott Tom Hardy által életre keltett figurával Bane-el, hiszen mindketten egy sisakban játszanak az egész film alatt. Talán Urbannak volt nehéz dolga, hiszen belőle többet takart a sisak, ennek ellenére nagyon jól játszik. A testbeszéde, a hangjával való játék, a gesztusai... Tényleg nagyon rendben van, Stallone sehol sincs kérem szépen, mert Karl Urban az igazi Dredd!

Dredd_01.jpg

Olivia Thirlby jól hozza az újonc szerepét, az pedig külön piros pont a forgatókönyvíróknak, hogy a karakter nevével ( Cassandra) kicsit kikacsintottak az ókori mitológiába, hiszen ahogy a trójai Cassandrának, úgy Dredd társának is egyfajta jós (bár inkább gondolatolvasó) tehetsége van. Lena Headey a gonosz a történetben, és hihetetlenül jól áll neki ez a szerep, nagyon jól adja vissza az elmebeteg MA-MA karakterét. 

Nem került sokba a film mindössze 40 millióba, így sokat nem látunk Mega City One-ból, inkább egy zárt térbe vitték a történetet, ami jó ötletnek bizonyult. Néha meglátszik a látványon, hgy bizony nem állt túl sok pénz a rendelkezésre, ám ez egyáltalán nem zavaró, a speciális effektusok rendben vannak. Egy erőszakos, brutális filmet kapunk, amelyben több száz embert ölnek meg, több ezer golyót lőnek ki és több liter vér folyik el a forgatás alatt.

Lena-Headey-in-Dredd-2012-Movie-Image-2-620x348.jpg
Egyszerűen elkerülhetetlen az összehasonlítás a The Raid: Redemption-el, (amiről Koimbra írt itt) hiszen szinte egy az egyben ugyanaz az indonéz film története amelyet még márciusban mutattak be Amerikában. Még egy az egyben néhány jelenetet is, ugyanolyanra sikeredett. Nem kérdés, az indonéz film sokkal eredetibb, jobb és szórakoztatóbb mint a Dredd, ám a képregényhős sem vall szégyent. Mintha a The Raid: Redemption történetét, áthelyezték volna a jövőbe és hozzáadták Dreddet. A két forgatókönyvíró egymásról függetlenül ugyanazt álmodta papírra. Nyilván ez csak a nézőnek jó, hisz' láthat két hasonló, remekül kivitelezett, komor, sötét helyen játszódó akciófilmet.
A Dredd jó film, nem olyan szórakoztató mint a Bosszúállók, nem olyan tökéletes mint a Sötét Lovag:Felemelkedés, mégis egy korrekt képregényfilm. Sajnálhatjuk, hogy nem ülhetünk be rá a moziba. 80%-ot megadok rá.

imdb. 7,7

rottentomatoes: 77%

 

Címkék: kritika remake iromány 80% dredd képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr194824768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KeriJoe 2012.10.07. 15:09:37

3-4 hónap és kint kiadják a BluRay-t, a neten már előbb fent lesz 1-2 héttel én meg csak a letöltés gombra kattintok, a magyar mozik szövetsége pedig bekaphatja :-). Hmmm, kb ennyi :-)!

a8zoli 2012.10.07. 15:11:26

hát pedig erre én is kiv. lettem volna . :(

Kóbor Királyfi 2012.10.07. 15:34:13

Érdekesmód az a jó nyitás az Egyesült Királyságban azt eredményezte, hogy második héten Belfastban már csak nagy nehezen sikerült olyan mozit találni, ahol még 3D-ben is vetítették. Mi lett volna ha roszul nyit? :)
De mindenképp megérte megnézni. Nagyon jó kis zúzást hoztak össze. Megnézném a folytatást is, Garland tervezgette már a forgatókönyvet, de úgy látom nincs rá nagy esély.

csak_csendben2 2012.10.07. 15:41:11

"Egyszerűen elkerülhetetlen az összehasonlítás a The Raid: Redemption-el, (amiről Koimbra írt itt) hiszen szinte egy az egyben nyúlja az indonéz film történetét amelyet még márciusban mutattak be Amerikában. Nem elég, hogy a történetet le másolták, de még egy az egyben néhány jelenetet is."

Egy filmes/filmekkel foglalkozó blogon, egy olyan ember, aki valamelyest tisztába van egy film életútjával, ekkora rohadt nagy blődséget, hogy tudott leírni?
Azért ez, a blog történetének legmélyebb pontja.

Szativolution 2012.10.07. 15:50:08

"Tökéletes mint a Sötét lovag-Felemelkedés..." Ezzel a jelzővel azért erősen vitatkoznék.

Leone51 2012.10.07. 15:51:57

@csak_csendben2: Ezen én is eltátottam a szám... Azt hittem egy ilyen blog engem lát el infókkal és nem nekem kell felvilágosítani az írókat...

Leone51 2012.10.07. 15:53:19

@Szaticon: Ja-ja! Kezd a blog az sg.hu szintjére süllyedni...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.10.07. 16:11:31

Nem tudom miért sült be a kasszáknál a film. Nem hiszem, hogy azért, mert a két évtizeddel ezelőtti Sly-os verzióban csalódott a nép. De ezek után tuti nem veszi elő senki megint a bírót vagy 30-40 évig:D

A filmet egyébként 2010 novemberében forgatták, a Raidhez meg 2011 márciusában láttak hozzá. Szerintem nem beszélhetünk nyúlásról, főleg, hogy Travis rendezéséből úgy a tavaly nyári Comic Conig semmiféle mozgóképet nem mutattak.

Urban sem barbárként, sem jövőbeli igazságosztóként nem aratott sikert, sőt még egy népszerű játék filmverzióját sem tudta sikerre vinni. Egyszóval ő nem az az ember, akire rá lehet bízni egy költségesebb film főszerepét.

cudar87 2012.10.07. 16:36:10

Nekem tetszett a 95-ös verzió,de ez tényleg elég gáz,hogy nem adják le nálunk az újat....

little2 2012.10.07. 17:19:34

Szerintem azért bukott, mert az előzetesek nem voltak igazán meggyőzőek. Lehet, hogy jó a film, de látványra nem volt túl erős a trailer. Meg valahogy hangulatra se. Én legalábbis nem ezt az überrealisztikus látványt szeretném egy Dredd filmtől. Én vártam a filmet, de nálam is lelohadt a lelkesedés.

A Raid-es dolog meg tényleg gáz. Azért nézzünk már utána dolgoknak picit, mielőtt ilyen erős kijelentéseket teszünk.
Meg a blog frissülése is lelassult a kezdeti lelkesedés után. Kb. ide lett kirakva legutoljára a Die Hard trailer.
Hagyjuk az újításokat, meg az Indexes címlapokat. Jöjjenek a hírek normális tempóban azt' jóvan. Ennyi a legtöbb embernek elég, csak ne legyenek bennük ilyen Raid-es tárgyi tévedések.

Kóbor Királyfi 2012.10.07. 17:31:34

@koimbra: Nincs Hollywoodban jó ideje senki akivel filmet lehetne eladni. A klasszikus sztárok kb 15 éve kihaltak, azóta csak asszisztálnak a színészek a filmek sikeréhez. Urban egy a sok közül akivel hiába próbálkoznak. A Doom óta próbálom megjegyezni az arcát, de még mindig nem ugrik be, honnan ismerem, ha meglátom valamiben, pedig amúgy egészen jó vagyok benne. :)
Sajnos nem tudok senki nézőcsalogatóbbat és megfelelőbbet Dredd szerepére. Stallone anno tökéletes válsztás volt, csak kár hogy hülyékkel volt körülvéve...

padi-xpress 2012.10.07. 17:35:16

A 95-ös Dredd konkrétán Sly miatt lett olyan amilyen,szóval a film gyatra minősége nem a többi készítőn múlott.

tjunior 2012.10.07. 17:59:46

az Imdb és a rottentomatoes átlagot elnézve, elég nagy rejtély hogy tudott ez a film ekkorát bukni

Pszt! 2012.10.07. 18:41:10

A The Raid nagyon gáz. 30 perc után unalomba fullad a hentelés. Csak a kritikusok istenítik.

Mikka-Makka 2012.10.07. 18:46:40

a hazai forgalmazó monnyon le
vicces h már megint rákényszerítenek a torrentre közben meg sír a szájuk h kevesen járnak moziba

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.10.07. 19:04:36

Szerintem a forgalmazó jól döntött, hogy nem mutatja be mozikban. Itthon a képregényeknek van egy megbízható rajongótáboruk, de rajtuk kívül kevesen tudják, hogy ki ez a sisakban szaladgáló morcos-mogorva fickó. Nem hiába változtatták át a Rozsomákot Farkasra. Nyilván az amerikai hatalmas bukta szegte kedvét a forgalmazónak, meg tudom érteni őket. Nem érné meg a hazai marketing, nem lenne nyereséges.

@Kóbor Királyfi: Azért akad még néhány, Will Smith a MIB 3-mal is megmutatta, hogy van még igény rá. De majd jövőre az After Earthnél kiderül. Tom Cruise-t sem kell leírni és Angelina Jolie-t sem. De ez már egy másik topik témája is lehetne:)

@little2: I'll be back!:D

Mayday 2012.10.07. 19:20:51

csak hogy jól értsem: van egy film, amit kb senki nem látott, és van vmi 77%-os eredménye egy jellemzően amerikaiak által látogatott portálon, a szerző meg sír érte és közben csendesen porba aláz úgy 2-3 filmet?
remélem rosszul értem, mert ha jól, akkor ez a legalja...

Cucuminator 2012.10.07. 19:24:28

@koimbra: A Jedi visszatér!

Ez komoly egyébként? Újra "főállásban" vagy kicsit máshogy?

BeniMan 2012.10.07. 19:33:32

@Mayday: A filmet bárhol megnézheted. streamcloud.eu/7e8auytriw5c

itt is akár, de kb még 75 amerikai vagy angol oldalon fent van, és a torrent oldalak is ezzel van tele. Ja és meséld már el melyik filmeket aláztam porba....

lorantka_a_gall 2012.10.07. 19:48:41

@Pszt!: szerintem te valami mást néztél... a Raid-ből nem készült Asylum? Pl. "The Rade: Conclusion" vagy vmi hasonló... XD

Mayday 2012.10.07. 19:51:57

@BeniMan: total recall, abraham lincoln, eredeti dredd

Mayday 2012.10.07. 19:52:57

@BeniMan: "puffoktatás" - ha a többi kvalitásod is a helyesírásoddal vetekszik, akkor mindent értek :)

BeniMan 2012.10.07. 20:08:13

@Mayday: most komolyan, ezek a filmek szerinted akár a ZS kategória színvonalát is elérik???

Mayday 2012.10.07. 20:14:54

@BeniMan: most komolyan, milyen valaszt varsz? ha azt mondom el, nekiallsz osztani az eszt, ha azt mondom, h nem, akkor meg azert....

egyebkent meg az uj total recall egeszen jo volt es a regi dredd is - nem mai szemmel kell nezni egy 1x eves filmet.
a lincolnt nem lattam meg, de mostmar erdekel.

szoval igen, el es sosem ertettem, h az ilyen "jofiu nyer kis vargabetuvel" bonyolultsagu filmekben miert is keres barki barmit azon tul amit adni akar: jo csajok, nagy pofonok, ennyi.

==T== 2012.10.07. 20:41:25

Az Emlékmással nem volt semmi gond.

Sem az eredetivel, sem az ideivel.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.07. 21:10:10

Jó hír viszont, hogy a The Raid itthon is moziforgalmazásba fog kerülni az év végefelé. Ez meg nekem bőven jó lesz majd dvd-n is, de azért persze kíváncsi lettem volna rá.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.10.07. 21:23:14

nekem tetszett a régi dredd is

i am the law!!!!!
mennyi ilyen fanatikussal találkozni azóta is az indexes blogokon

xenomorphh 2012.10.07. 21:25:24

Tudtam pedig, hogy jó film lesz.

Joaquin 2012.10.07. 22:07:38

Tényleg rossz a trailer, semmit nem találtam benne, ami miatt érdekelne. A történet látványosan kiszámíthatónak tűnik, karakterekről ne beszéljünk, mert csak egy bambán bámuló csajt meg egy badass főhőst látunk (pedig ügye ilyen film még soha sem készült), látvány kevés ahhoz, hogy becsalja a nézőket hangulat pedig - szerintem, a trailer alapján - nem jött át.

Joaquin 2012.10.07. 22:09:00

Egy vessző lemaradt, képzeljétek oda.

Benke Smith 2012.10.07. 22:37:18

Ez a magyar forgalmazóra nézve szégyen. Marad a torrent, és a BluRay 1080p 3D Half-SBS. :-)

metropolitan 2012.10.07. 22:49:51

Én egy hónapja láttam Londonban és azt kell mondjam, hogy kurva jó film volt. Persze a történet egyszerű volt és a jellemfejlődés sem volt agyonbonyolítva, de a sötét hangulta, kellően erőszakos jelenetek miatt szerintem egy igazán szórakoztató darab volt. 3D-ben nem csak a loccsanó agyvelő volt látványos, hanem a filmben szereplő slo-mo nevű drog hatására belassult idő is remekül volt kidolgozva. Buta amerikaiakat biztosan az zavarta, hogy a főszereplő arcát az egész film alatt egy sisak takarta el.

NightBagoly 2012.10.07. 23:22:29

Minden rossz indulat nélkül: legközelebb olvasd el (akár hangosan!) az írásodat, mielőtt élesben kiküldöd. Van olyan mondat, amely környékén négyszer-ötször is szerepel az, hogy "film". És ez még csak az, ami első, felületes olvasásra feltűnik. :/

A Dredd amúgy engem is érdekel, de ziher, hogy az ez évi szopások után (Emlékmás...) nem fizettem volna érte mozijegyet, akármennyi is a pontszám.

Dean6 2012.10.07. 23:28:06

A filmet én is megtekintettem és én azért nem tartom ennyire nagynak. Az írás szerintem most nagyon nem hozza az oldal minőségét,azért a bosszúállókhoz meg a batmanhez ne hasonlítgassuk már...:/ Az Abraham Lincoln meg az utóbbi idők legunalmasabb,leggagyibb filmje?!? egy szerintem odafért volna,mert voltak annál sokkal gagyibb filmek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.10.08. 09:42:21

@Cucuminator: Ha sikerül elköltöztetni az oldalt, akkor mindenképpen beindulok:) Ha meg esetleg tudsz hirdetőket is hozni, akkor vedd fel mailben velem a kapcsolatot:)

Darth Zed 2012.10.08. 10:17:30

Szinten Londonban lattam a premier napjan jopar hete es marhára bejott. Karl (en felismerem akarmelyik filmben, jo arca van) tenyleg faszán hozza Dredd-et, a film vegig porog, eroszakos, veres es kurva latvanyos (de a szük budget neha latszik, azt elismerem).
A sztori nem ujdonsag, de azert boven fogyaszthato es nem megy at tul klisesbe vagy tul kiszamithatoba. Dredd vegre tenyleg olyan mint a kepregenyekben (sisak vegig fenn marad), egyedul az nem tetszett (amiert ismet a budget a felelos), hogy az a keves amit Megacity 1-bol latunk tulzottan hasonlit barmelyik mostani varos gettojara. Hogy mast ne mondjak, a film elejen a rosszfiuk egy, az utakon ma is szaladgalo VW kisbusszal menekulnek. En azert ennel kicsit tavolabbi jovoben kepzeltem el Dredd sztorijait.

Mikor kijottunk a haverral azt mondtuk, hogy barcsak minden mostani akciofilm MINIMUM ilyen lenne. Akkor ujra szep idoket elnenek az akciofilmek kedveloi.

Sütee 2012.10.08. 18:44:48

Ne piszkáljátok már BeniMan-t. Az hibázik, aki csinál is valamit, aki meg csak fikázik az nem. Nyilván tévedett, közölni kell vele, kijavítja és kész.
Amikor meg az oldal a megszűnés szélén állt, mint megváltót tiszteltétek.
A poszthoz tartozó hozzászólásokat olvasva úgy éreztem magam, mint ha a Filmbuzin lennék, pedig nem akarok...

Atkakukac1989 2012.10.08. 19:25:13

Nekem semmi bajom azzal, hogy meg lett említve a cikkben a TDKR és az Avengers. Akinek gondja van vele, az rossz helyen jár. Nem kell ide kattintani, ennyire egyszerű.

Fatal Error! System Halted! 2012.10.08. 19:33:06

Éljen az Index-címlap. Okoskodó seggfejek mindenhol, persze, hogy esik a színvonal.
A szomorú az egészben, hogy az idiótáknak sajnos oda kellene írni:

"A cikk a szerző véleményét tükrözi, akinek érzékeny a lelki világa kérjük ne vegye magára."

A film érdekel. A régi szar volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.08. 20:27:30

@Fatal Error! System Halted!: az index címlap mindig szakértők tucatjait jelenti. :D

nikodémus 2012.10.09. 05:47:41

Ja, index-címlap? akkor azért rohanta meg ezt a posztot a sok okoskodó...

Megvédem BeniMan-t (noha korábban én is piszkáltam a helyesírásáért), azért ne szedjük már le a fejét egyetlen tévedés miatt. Engem amúgy sem nagyon érdekelnek a hírek, nem is tudom fejben tartani őket. Én a tartalmas írásokért járok ide.

Szóval hátrább az agarakkal, ha kérhetem

Efti · http://geekbarlang.blog.hu/ 2012.11.07. 23:33:36

Annyit fűznék hozzá, hogy Cassandra név nem a film alkotóit dicséri, hanem Dredd atyját a zseniális Alan Grantet (aki nemi ismerné, a magyarul megjelent Robotzsaru és Batman képregények nagy részét ő írta). Cassandra Anderson 1980ban tünt fel először a legendás, Judge Death történetben, majd saját képregényt is kapott.

Efti · http://geekbarlang.blog.hu/ 2012.11.08. 09:37:47

Good news: A forgalmazó bejelentette, hogy mégiscsak mozikba kerül Magyarországon is a film. Január 17-től adják szinkronosan és persze 3D-en.

Brill. 2012.12.28. 12:18:58

Izlések és pofonok.. Ez még az előzőt is alulmúlja!

Sallai Tibor 2013.01.13. 02:39:31

Elgondolkodtam és több feltételezésem is van az amerikai reakció kapcsán. Elszállt, mert nem Hollywood gyártotta, sztárparádéval. Alapvetően brit alapanyagról van szó, a 2000AD legnépszerűbb karakteréről. A Marvel képregényeknek viszont jelenleg az egekben a népszerűsége, ami szintén ok lehet. Azt viszont kétlem, hogy az amerikai közönség annyira képben lenne, hogy rosszul esne nekik a disztópikus Amerika kritikája. Valljuk be, egy tunya, nemtörődöm, csak a saját igényeit kielégítő, társadalomnak alig nevezhető csőcselékként láthatjuk a lakosság nagy részét a filmben. Ezt viszont mint korábban írtam, nem tartom a közönség részéről diszkrimináló oknak, röviden azért, mert nem hiszem, hogy egyáltalán észrevennék az analógiát.

Sallai Tibor 2013.01.13. 02:49:33

Érdekesség egyébként, hogy Dredd figurája a képregényben folyamatosan öregszik. Jelenleg elmúlt 70, az első történet 1977-ben jelent meg, ez az év 2099-nek számított. A történet szerint ekkor már 20 éve szolgálatban állt. A 2013-ban megjelenő kötetek 2135-ben játszódnak már. Lehet számolni! :) Ha nagyon bolond akarok lenni, akkor Cassandra '80-ban jelent meg először Dredd sztoriban, (2102) tehát akkor már kb. 40 körülinek kellett lennie. Igen, az a Volkswagen tényleg sokáig húzza... na jó, ez már idiótaság.

Sallai Tibor 2013.01.13. 02:58:13

@Mayday: Ne haragudj, de ha a Stallone féle Dredd-re gondolsz, az egy vicc. Minden tekintetben. Ha pontos akarok lenni, akkor a mostani film egy véres steak éppen megsütögetve, az akkori darab meg szénné van égetve, mint egy cipőtalp, ráadásul még csak nem is marhából van. Szóval ég és föld. És nem Stallone javára.

Mayday 2013.01.13. 10:03:33

@Sallai Tibor: Nem haragszok, csak épp nem vagyok köteles egyetérteni veled :) Más szempontok szerint nézzük a filmeket és jogom van a saját véleményemhez. Ennyi.

Sallai Tibor 2013.01.13. 23:12:27

@Mayday: Akárcsak nekem az enyémhez. Kíváncsi lennék egyébként, hogy mi a gond szerinted a mostani darabbal, mi az, amitől jobb a Stallone film. Számomra ez friss vért hoz a témába, jobb a színészi játék, hitelesebbek a kosztümök, míg a '95-ben forgatott film egy veszedelmesen tipikus akciófilm-komédia, amire a fatökű Rob Schneider még csak rátesz egy lapáttal. A tipikus "humoros" figura a sztoikus hős mellett. Miatta lehet igazán rühellni a filmet, nem beszélve arról, hogy a mozi teljesen kiforgatja az eredeti képregény mondanivalóját.

toroltfelhasznalo 2013.02.01. 21:11:30

Én még emlékszem a Stallone-változat idejére, és úgy rémlik, tele voltak vele a színes filmes lapok, az emberek pedig pont úgy áradoztak róla, mint most ti erről az új verzióról. Valahogy az az érzésem, 10 év múlva ugyanúgy sz*rnak lesz tartva ez is, mint a '95-ös változat, csak arra még akkor is jobban fognak emlékezni, mert Stallone legalább volt valaki. Ez a Karl Urban tipikus jellegtelen majom, akikből manapság rengeteg szaladgál a vásznon, és akik csak azért ismertek, mert nagy erőfeszítésekkel próbálják őket különlegesnek beállítani, hogy aztán el lehessen adni őket a közönségnek. Közölném, hogy a régi idők filmsztárjait nem kellett "megcsinálni", azoknak már eleve volt karakterük.

Egyébként azt valaki elmondhatná, hogy mitől lesz ez a Karl Urban olyan nagy valaki Stallonéhoz képest. Még a sisak alatti ajakbiggyesztéssel is Sly-t utánozza, persze elég szarul: egyszerre hatásvadász, és olyan, mintha el akarná bőgni magát.

Ja, és remélem, aki Hollywoodra szabadította ezt a teal-orange borzalmat, az már megfojtotta magát, miután rász*rt az összeköpködött tükörre.

Jerryco 2013.02.02. 03:44:16

Ez a mostani egy tök üres és nem is túl izgalmas akciófilm. Két rendőr mindenki ellen egy épületben. Alig van története, a csavarok kiszámíthatóak. Akinek tetszik, tetszik, de nem kell nekem is elájulnom tőle... A régi legalább egy fokkal érdekesebb történet volt, amiben jobban bemutatták azt az utópisztikus világot. Gondolom, Dredd lényege, hogy ne legyen emberi, de Stallone arcával szerethető lett a figura. Urbant kedvelem, de nagyon nem tudtam drukkolni a maszkos bírójának, mert gyekorlatilag így megfelel egy arctalan mészárosnak, aki semmivel sem izgalmasabb karakter, mint mondjuk Jason Vorhees. Gyilok persze van a filmben, de még azzal sem múlja felül a régit.