Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

i.e. 10.000 (10.000 BC)

2008.03.15. 13:42 koimbra 8 komment

 

Mamutok és kardfogú tigrisek, piramisok, szakadt göncökben járkáló népek- ezt vetítették a kalandra és akcióra szomjazók elméjébe és a Roland Emmerich fanatikusok elé. Lehetőségek tárháza lett volna ez a film úgymond. Sok-sok tévés csatorna milliónyi műsorából lehetett volna meríteni ötletet. Eleve ott vannak a hülye kis gagyi sorozatok, amiben a főszereplők olyan helyre kerülnek, ahol még ember nem járt, ott pedig különös, kihalt lényekkel, növényekkel találkoznak. Az ismeretterjesztő csatornákon is nap, mint nap, mint nap (Apádra ütök után szabadon) látni hasonlót. Ezek a műsorok tömegeket ültetnek a tévé elé, így kézenfekvő volt egy ilyen témájú film elkészítése.

 

Roland Emmerich a rááradó ötletek hatására írni kezdett, elképzelései megvalósításához támogatást szerzett, nekivághatott a rendezésnek. Hogy mit hozott össze? Fővarázsló ősember öregnéne nagy lendülettel jósol, halált és démonokat lát, a baj a kiútból egy kék szemű lánka kit épp akkor találnak. Eltelik pár év, jön a mannak (mamut) vadászat, majd ezután toppanak be rabló-fosztogató „démonok”, akik elhurcolják Evoletet (Camilla Belle), a kékszemű csajszit, nyomába ered a bátor és hősszerelmes D'Leh. Árkon, bokron, hegyen-völgyön át, sivatagon, erdőn keresztül lohol a gaz gonoszok nyomában, a veszélyes (pl. a nagyranőtt Gluglu Pulykák) helyzeteket megoldja, sőt még kisebb hadsereget is csatlakozik hozzá. Kell is a segítség, hisz' egyetlen hatalmas fogpiszkálóval nem sokra tud menni, mert az ellen is szép számú harcossal rendelkezik.

 

Emmerich azonos kategóriába tartozik, mint Michael Bay. Mindaketten monumentális alkotásokban gondolkodnak, a trükköket nem vetik meg, sőt kötelezően pakolják filmjeikbe, rajongótáboruk nem csekély, akárcsak azok kik gyűlölik nevük.. Néha bizony elfilózik az ember, mi lett volna, ha a Függetlenség Napját Michael Bay rendezhette volna vagy A sziklát Roland Emmerich. Bay művei nem fulladtak unalomba. De a német direktornak most sikerült levezényelnie egy teljesen hangulattalan, unalomba fúló filmet. Csak találgatni tudok, mi lelte a rendezőt. A fent említett tévésorozatok gagyi trükkjein röhögve határozta el, hogy majd ő megmutatja mi fán terem a fasza CGI? Sajnos ezúttal elmaradt a hangulat és a látvány se az igazi. Vagyis láthatunk szép dolgokat, de mégis hiányzik az, amitől az ember feje automatikusan elkezd bólogatni az elismeréstől.

 

Klisé- és unalomtenger – ez a helyzet. Nem is lenne nagy baj, láthattunk már olyan filmeket, ami tele van klisével, de mégis jó tudott lenni. A narrálás kísértetiesen emlékeztet a Pushing Daisies sorozathoz, de amíg ott ez jó tudott lenni, itt teljesen felesleges, talán csak azt akarták, hogy Omar Sharif nevét ne felejtse el senki.

 

Kereshetnénk logikai hibákat, de nem azért nézek egy filmet (sőt, egy filmszerető ember sem), hogy a részleteken csámcsogjak, nem érdekel, ha 1000 kilométert tesznek meg másfél óra alatt vagy esetleg a kukoricamagból búza lesz, annak sem nézek utána vajon használtak-e akkor már kardot. Az ember ne vesszen el a részletekben, ez a film azért van, hogy szórakoztasson, mint az összes többi Emmerich mű. Ez most nem jött össze.

 

Értékelés: 20 %

 

Előállítási költség: 105 millió $

Eddigi amerikai bevétel: 45 m $

Eddigi összbevétel: 70 m $

mivel még csak egy hete fut a mozikban, további jelentős növekedés várható.

 

imdb: 5

rottentomatoes: 9 %

 

Megjegyezném még itt, most olvastam, hogy Emmerich homokos. Talán azért lett ez annyira rossz, mert folyton a statiszta fickókat bámulta.

 

Szerepők

Steven Strait D'Leh,

Camilla Belle Evolet

Cliff Curtis Tic Tic

Joel Virgel Nakudu

Affif Ben Badra Warlord

Mo Zina Ka'Ren

Omar Sharif Narrátor

 

 

 

Címkék: iromány kaland 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr9382016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2008.03.15. 15:44:22

A megjegyzés üt :)
de ugy látom a film nem sajnos. engem már a trailerek sem mozgattak meg..

Gibson44 · http://nagyfonok.blog.hu/ 2008.03.15. 19:14:44

Én úgy elolvasnám ezt a kritikát de félek, hogy spoiler-t találok és akkor befejelném a tft-t.20-án moziba megyek! Úgy várom már.Az év első mozizása.Már csorog a nyálam. :-)

Kanyecc · http://sorozatguru.info 2008.03.15. 23:16:14

Nagyon kíváncsi vagyok már rá. Míg nem jön ki HD-formában, addig maximum a moziban ha megnézem.

(Egyébként nem lett spoileres.)

groundwalker 2008.03.16. 01:01:08

Végre valaki aki látja a fától az erdőt. :D

De ha még így is fosnak találja, akkor jobb ha tényleg kihagyom pénzír... :)

Jó kritika, tényleg nem spoileres.

Asgard 2008.03.19. 19:51:27

Tegnap néztem mozis minőségben felirattal. Egy igazi hőseposz, amit legjobban úgy tudnék jellemezni, mint a Conan és az Apocalypto keveréke. Aki hozzászokott a modern akciófilmekhez, és a high-tech thrillerekhez, annak nem ajánlom. De aki kicsit is vonzódik a 80-as évek filmjeihez és a misztikus eposzokhoz, az feltétlenül nézze meg! Én inkább az utóbbi csoportba zartozom, nagyon tetszett, ötletes!

Koimbra 2008.03.19. 22:33:10

Ha ezzel azt akarod mondani, hogy a mai világban nem lesznek sikeresek a 80-as évekre hajazó filmek, akkor az Indiana Jones is retteghet:)

VVega · https://debugme.eu/ 2008.03.22. 15:47:31

Most láttam és nagyon gagyi. Befejezés meg...mondjuk egy fél ponttal többet adtam :)