Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az AvP betett az Alien 5-nek

2008.04.19. 13:01 koimbra 3 komment

Sigourney Weaver Alien ötöt akart volna, erről Ridley Scottal, az első rész rendezőjével is beszélt. Egy Földön játszódó történetet szerettek volna. Emlékeim szerint született már olyan Alien könyv, amely a Földön játszódott, amelyet teljesen megszálltak az Alienek.

Weaver elmondása szerint azonban  a Fox stúdió  betett nekik az AvP-vel, az AvP:R-el meg már teljesen ellehetítlenítette az elképzeléseiket.

"Úgy zúzta össze az ötödik Alien film esélyeit az AvP:R , mint egy lezuhanó zongora."

AVP: Requiem fell on top of Alien’s remaining potential like a piano made of dung


1997-ben az Alien 4 csalódás volt, mint a stúdió részéről (a bevétel), mind a rajongók részéről. A Predator 3-ról is pletykáltak egy darabig, Sylvester Stalloneval a főszerepben, aztán ebből sem lett semmi, hanem inkább elkészült az AvP. A Fox stúdió zöld utat adott a harmadik résznek is.

Alien és Predator rajongók milliói utálták az AvP-t, AvP:R-t pedig dettó. Talán ha a stúdió felfigyelne erre, amit Sigourney Weaver mondott, akkor jegelné az harmadik részt és inkább belevágna a harmadik részbe, addig amíg Weaver bírja a kiképzést, ráadásul Ridley Scott se túl fiatal már.

Címkék: alien predator miújság avp

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr32432611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingvin 2008.04.19. 22:43:45

Ha választani kéne, akkor Scott meg Weaver, igen élvezetes darabot hoznának össze. A Fox a hülye, térjenek már észhez a fenébe is

ToX3r 2008.11.18. 16:56:34

Én örülnék az AVP 3-nak is, és az Alien 5-nek is.. Mondjuk sokkal izgisebbek a dolgok, ha űrhajón, vagy valamilyen mesterséges, gépesítettközegben zajlódik. Olvastam rengeteg Alien könyvet, azt kell mondjam, piszkosul izgisek, imádom őket. A földön kb olyan Alien filmet tudok elképzelni, ahol a Föld hasonlóan apokaliptikus képet mutat, mint amilyet az Alien 4 Special edition végén láthattunk. Kíváncsi leszek a fejleményekre.

threshold (törölt) 2008.12.17. 17:54:46

Mindkét Alien vs Predator film a földön játszódott. A 3. résznek talán valóban különleges helyen kellene történnie. Az én véleményem az, hogy az Alien 5 nagy bukás lenne, minden szinten. Már 4. résznek is elég nehéz volt értelmes forgatókönyvet kitalálni és az egésznek a pikantériája, hogy a 4. résznek úgy lett vége, hogy a genetikailag megváltoztatott királynő elven szülő lett. Így a szaporodásuk
korlátozottá vált és a kipusztulásuk előre elrendeltetett. Mit fognak kitalálni az 5. részben.
A pénzcsinálás érdekében minden eszköz szent?
süti beállítások módosítása