Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mutáns Krónikák (Mutant Chronicles)

2008.07.25. 17:32 koimbra 18 komment

Biztos sokan játszották már kalandjáték könyvekkel (megvan az összes Steve Jackson-Ian Livingstone), de szerepjátékok közelébe is kerülhetett már pár ember (mikor az egri koliban játszva gyíkemberek elől menekült kis csapatunk). A Mutant Chronicles is egy szerepjáték alapján készült, ennél többet nem is nagyon tudok róla, eleddig hallani sem hallottam semmit felőle.

 

A jégkorszak végén egy gép érkezett a Földre, az űrből érkezett, egyetlen célja az volt, hogy mutánssá változtassa az embereket. Egy Nagh Tahn nevezetű harcos összefogta a törzseket és a gépet elzárták a föld alá. Egy rend őrzi a szerkezettel kapcsolatos információkat a hegyekben.

 

 

A 23. században 4 gigavállalat tartja kezében a Föld irányítását, ezek háborúban állnak egymással. Egy csata során az évezredekkel ezelőtt elrejtett gép előkerül, a katonák pedig mutánssá változnak. Ezeket nehezen lehet megölni, automata fegyverből egy tárat is beléjük lehet űríteni akár, a leghatásosabb ellenük a kard vagy a robbanószer. A rend vezetője egy kisebb csapatot szed össze a mutánssá átváltoztató szerkentyű megsemmisítésére (jellemző a kaland-és szerepjátékokra: csak egy ember vagy egy kisebb csapat kezében van a megoldás).

 

Pár éve hallottam először a készülő filmről, akkor már kiadtak egy poszter is, sőt egy filmbeli jelenetet is láthattunk, de a Mutant Chronicles csak késett, nem akaródzott eljönni. Aztán bejelentették, hogy dvd-n adják ki. Nofene, mi történt, hogy csak a tékákban lelhetünk majd rá? A sötétség és a trükkök lehet a válasz. Ugyanis az egész film sötétben játszódik, ráadásul túl van szűrőzve az egész, ahol az egyetlen valamirevaló kivehető szín az a vörös. Az pedig akad, hisz fröccsen a vér, ömlenek a belek, fejeket döfnek át, itt nincs kegyelem, a zombik jönnek és aratnak, mint kombájn a gabonaföldön. Az effektek a sötétség nagy része miatt nem túl kivehetők, illetve leginkább egy középszerű játék grafikájára hasonlítanak, ezen a téren nem erőltették meg magukat.

 

 

 

Sikerült összekapni pár ismert nevet. Thomas Jane (Megtorló) a főszereplő, ő a menő önfejű katona. A főpap Ron Perlman (Pokolfajzat), jobban el tudtam volna képzelni, ha esetleg stukkerrel és karddal nyomul előre. John Malkovich (Beowulf) rövid ideig tűnik fel, köhög kicsit, talán el is gondolkodik azon, hogy mit keres ebben a nagy sötétségben. Persze egy valamire való teambe kellenek csajok is, Devon Aokinál (Sin City) csak a karddal jól bánó Anna Walton (Pokolfajzat 2) merevebb, őket is coolnak próbálják beállítani, ami nagyjából sikerül is. A színészi játékból aztán szinte semmi nem látszik (a sötétség számlájára írható), de azért a pózoló beállásokat csont nélkül észrevehetjük. No és mivel a 23. században vagyunk vártam volna valami nagy fejlődést a fegyverek terén is. El nem tudom képzelni, hogy jó 400-500 év múlva is úgy harcoljon az emberiség, mint az első vagy második világháborúban.

 

Összességében egy 60 %-ot adnék neki, nem volt lassú vagy vontatott, bár a felvezetés szerintem kicsit hosszúra sikeredett, no meg sok jelenetet nem lehetett átlátni és a hangulata is ingadozott. Ha egy tehetségesebb direktorra bízták volna a Mutant Chronicles-t és nem olyanra, akinek ezzel együtt összesen 3 filmje volt 11 év alatt, talán még egy klasszikus is születhetett volna vagy egy olyan mű, amelyet a szerepjátékosok sokáig emlegethettek volna.

 

 

Címkék: akció iromány sci fi 60 % mutant chronicles

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr2585499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.25. 18:59:20

Szerintem nagyon ostoba, bután hatásvadász és felesleges film...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.25. 19:07:33

naggggyon tuti hangulati elemekkel operált az elején, steampunk rulz!
aztán ellaposodik és klisésedik menthetetlenül :-(.
egy újabb film, amiért nagyon nagy kár.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.25. 19:13:09

Akkor csak DVD-n jött ki?

A trailer alapján erőteljesen eltértek a szerepjátékban leírtaktól, és olyan irányba értelmezték, vitték el a filmet, ami nem tűnik túl jónak.
A második világháborús jellegű cuccok megjelenítése kifejezetten gáznak tűnik.

A Mutant Chronicles eredetileg egy telejesen egyedi hangulatú, kibergótikus világú, zseniálisan kidolgozott szerepjáték - minden idők egyik legjobbja.

Úgy látszik ezt nem sikerült filmre vinni.
Kár...

lüpö 2008.07.25. 19:15:45

Az eredeti Mutant Chronicles sztori egészen más, nem is a földön vannak a lények (főleg a marson) , és nem is emberi mutánsok. A cégek hadseregei darálták őket (na meg egymást) bazi nagy testpáncélban. Épp ezek a testpáncélok voltak az MC legfőbb ismertetőjegyei.
Kár érte.

.r. 2008.07.25. 19:16:02

kedvenc írom is írt mutant chronicles regényt..
Michael A. Stackpole: Örjöngés.. na ott van fejlődés :)
kuvvára bejött annak idején a könyv..

Kobaljov 2008.07.25. 20:36:22

Na igen, ha jól tippelek először voltak a könyvek amik megteremtették a világot, majd azután jött az RPG, kártyajáték, stb. Az Őrjöngés nekem is tetszett, a világ kicsit cyberpunk - Warhammer 40000 keverék. A film viszont elég gagyinak tűnik, gondolom Sötét Apostolokról meg hasonlókról ne is álmondjuk benne.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.07.25. 21:51:05

Szerintem az hogy éveket kellett rá várni, mikor már az első poszter megejelnt az jelent valamit Aki játszott vele vagy ismeri annak csalódás, aki nem vár sokat az élvezheti

Csanad 2008.07.25. 21:51:46

A kilencvenes evek elejen, egy sved ceg keszitette a szerepjatekot, eredetileg a Warhammer konkurensenek. A stab egy resze is volt Games Workshopos kreativokbol allt. Roppent sikeres lett Europaban, meg Angliaban is sikerult megvetnie a labat, azonban annak ellenere, hogy az USAban is megjelent, ott csak mersekelt fogadtatasra talalt.
A regenyek nem elobb, hanem evekkel kesobb, megrendelesre keszultek.

algi 2008.07.25. 23:53:57

De mivel az új kiadást tudtommal a film megjelenéséhez kötötték, remélhetőleg most már kijöhet az is.

ctrl 2008.07.25. 23:58:55

Michael A. Stackpole: Örjöngés című könyvét nagyon szerettem ,sokat vártam ettől a filmtől, a lelkesedésem kb az első 15-20 percig tartott aztán egyre jobban sajnáltam a szereplőket, hogy ilyen filmhez kellett asszisztálniuk

Nyomi 2008.07.26. 00:30:37

Bevallom őszintén, hogy Warhammer40K fílingre vártam...nem azt kaptam. Az imént néztem meg, és mit mondjak...bűn rossz film.

bakker 2008.07.26. 06:28:09

Ez egy szemét, amit egy máshol sikeres névvel akarnak eladni. Kb ennyi a lényege.

"El nem tudom képzelni, hogy jó 400-500 év múlva is úgy harcoljon az emberiség, mint az első vagy második világháborúban."

Édes jó istenem... na mindegy.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.07.26. 07:47:59

Látványvilágát meg Ron Perlmant leszámítva rohadtul gyenge-közepes alkotás ez, de legalább van itt steam-punk meg ugye Perlman :)

wudu (törölt) 2008.07.26. 07:48:14

kb egy újabb uve boll szintű alkotás! egyébként ha a hiper gőzgépes katonákat halomra vágják a risszrossz zombik, akkor anno botokkal és kövekkel hogy sikerült elseggelni őket?

johnplayer 2008.07.26. 08:40:22

Michael A. Stackpole: Örjöngés (eredeti cím: Dementia; hehe ez pont az ellenkezője, nem?)
Nagyon jó könyv. Tetszik a környezet, a stílus is. Miért nincs folytatás?

A szerencsétlen DOOM-ot is láttam filmen. Gyenge Kaptár utánérzés, szinte semmi nincs benne a könyvekből, C kategóriás. Még Jovovich néni sincs benne, bár van egy gülüszemű szőke, de az meg a feketehajú ürge "ikertestvére" ... :-((

BZL 2008.07.26. 09:02:58

23. század - a plakát szerint.

slashh 2008.07.26. 10:17:37

Koimbra: milyen volt az az egri koliban gyíkemberek elől menekülés?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.07.26. 11:15:42

Az úgy volt, hogy páran összejöttünk szerepjátszani, magusozni. Én csak belecsöppentem véletlen, mert azok már játszottak előtte. Asszem kardművész, hardművész vagy nem tudom mi lehettem. A lényeg, hogy éppen valami szigeten voltunk és gyíkemberek falujában kellett volna szétnézni, de a tolvaj nem ment, ezért mentem én, de nem volt szerencsém és vagy 8 gyíkember jött nekem, én meg nem voltam olyan tápos, hogy levrerjem őket, ezért futottam a többiek felé. A többiek meg azt látták, hogy futok feléjük nyomomban sok lénnyel, erre ők is szaladni kezdtek, nem felém, hanem szétszéledtek:) Úgyhogy futottam a paplovag után:D