Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A túlvilág szülötte (The Unborn)

2009.03.26. 20:10 koimbra 16 komment

 

 

A világ legrövidebb horror története:

Valakik mennek valahova.

De soha nem érnek oda

 

Ha jól rémlik Bán Mór szülte meg ezt a kétsorost és a 100 mini fantasy történet összeállításban jelent meg. Nem túl félelmetes, de azért nem rossz egynek, az viszont már elég aggasztó, hogy egyszerűen túlkínálat van a horrorfilmekből. Idén is próbálkoztak mindenfélével a készítők, jöttek vérfarkasok, maszkos csákányos gyilkos, rémmesét is kaptunk, most pedig még egy túlvilági egyén is meg akar születni. Egyszerűen sok vért és brutalitást zúdítanak már az emberre, egy hosszabb kés láttán már csak ásításra futja a nézőnek. Nem panaszkodom, mert nem rossz az, ha valamely műfajból annyi filmet gyártanak, hogy már úgy érezheti magát a rettegni vágyó mintha szüreten lenne. A gond a félelemmel, a rémülettel, aggódással van, illetve ezek hiányával, mivel a nagy tömeggyártás közepette ezeket a hozzávalókat kihagyják a filmből és néhány jelenet láttán inkább csak mosolyoghatunk, akárcsak a fenti kétsorosnál, mert míg Mór viccesnek szánta amit írt, addig a film készítői inkább rémisztőnek.

 

A túlvilág szülöttében adott egy fiatal lány, Casey (Odette Yustman) akit egy kissrác kezd kísérteni, majd mivel történik vele némi egy s más is, kiderít a múltjával kapcsolatban néhány dolgot. A megtudott információk birtokában egy rabbihoz (Gary Oldman) fordul segítségért.

 

 

Elképzelem ahogy David S. Goyer ott görnyedt a sötétben a laptopja felett és nagy iramban pötyögte le a következő forgatókönyvét. Fejében felpörögtek a kerekek, beugrott néhány rettenetes jelenet pár régebbi klasszikus horrorfilmből. Fehérre meszelt hallott gyermek, náci kísérletek, gonosz kutyuli, természetellenes pózban járkáló egyén, ördögűzés és a középpontban egy szexi csaj. Aztán mikor Goyer készen lett hangos kacajjal emelte fej feje fölé szerzeményét, a ház körül pedig ekkor kezdtek villámok csapkodni.

 

Goyer egyébként tehetséges és foglalkoztatott író, csak az a baj, hogy azt gondolja rendezni is tud, jobb lenne maradna a kaptafánál. A Penge trilógia utolsó része lett a leggyengébb, azóta se készült több felvonás belőle és a tervezett spin-offből se lett semmi, a Láthatlanból pedig sokkal többet ki lehetett volna hozni, ráadásul az emós főszereplő se volt szimpatikus. A túlvilág szülöttébe is hiába rakott bele régen jól bevált dolgokat, a film nem működik. Egy pillanatra sem válik érdekessé, izgalmassá, feszültté. Az elején már rögtön megszólal a készítők által baljósnak vélt zene, nem is kapcsolják ki percekig, a probléma az, hogy ez az aláfestő muzsika inkább monoton és nem borzolja fel szőrt az ember hátán.

 

 

Odette Yustman szép! Egyebet nem tudok róla elmondani. Ki is aknázták (bár nem teljes mértékben) ezt az adottságot. A film első 15 percében megadja a tiniknek és a nyálcsorgatóknak azt, amit kell, nyugodtan lehet róla fantáziálgatni. Ebben a negyed órában ugyanis látható párszor az ágybavonulós ruházatában, van zuhanyozós és szeretkezős jelenet is. Mondhatnám, hogy a színásznő kinézete pozitív a filmben, de ha kimegyek a helyi gimi vagy a közeli főiskola elé, akkor látok sokkal jobb csajokat is és egyébként is, manapság már a produkciók többségében van egy jó csaj.

 

Michael Bay cége kezdetben még nem lőtt mellé, A texasi láncfűrészes igazán jó alkotás volt, A rettegés háza sem volt rossz, ezekből meg is szedhette magát annyira, hogy a láncfűrészes folytatása és a The Hitcher művekre már nem fordítottak nagy figyelmet. Azóta bemutatták már a Péntek 13 remake-et (ez állítólag majd ősszel jön Magyarországra) és befutott ez a film is. Nem áradoztam eddig A túlvilág szülöttéről, most le is írom: gyenge és unalmas lett. Gary Oldman feltűnése hoz némi színt az összképbe, de nem nagyon erőltette meg magát, rutinosan lezavarja az elvállalt szerepet. Hogy még némi pozitívumot is említsek azt a film javára lehetne írni, már az elején beindul a cselekmény, nem kell várni fél órát míg történik valami. Így legalább ki lehet bírni valahogy, szerencsére nem válik teljesen nézhetetlenné és legalább rövid. 30 %-ot adok erre a tinihorrorra, a vége felé egyre inkább vártam, hogy Jumby akarjon már jobban e világra jönni, mert ha ez megtörténik akkor már biztosan nincs sok hátra a filmből.

 

imdb: 4,5

rottentomatoes: 13 %

 

Büdzsé: 16 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 42,67 millió dollár

Eddigi összbevétel: 66,37 millió dollár

 

 

Címkék: horror iromány the unborn 30 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr661027726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A túlvilág szülötte (The Unborn) 2010.09.17. 08:32:04

Alapsztori: Egy fiatal lányt megkörnyékez egy szellem és rá pályázik, így fel kell vennie vele a harcot.Húzónév: Gary OldmanMűfaj: misztikus, horror, thrillerTrailer ittAmire számítottam: Pár jobban eltalált ijesztgetős jelenetre és körülbelül a megszo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2009.03.26. 21:28:22

Az még csak hagyján hogy unalmas meg elcsépelt, de sokszor igencsak szánalmas és nevetséges is. Nálam se lesz több 30%-nál.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.03.26. 21:46:07

Gyenge film volt.

A világ legrövidebb sci-fije:

"Az utolsó ember a Földön otthon ült a karosszékében. És ekkor kopogtak az ajtón."

hasszán 2009.03.26. 22:25:59

a csaj viszont baromi jó...

kompi · http://filmtrailer.hu 2009.03.26. 22:37:09

Szar. Még Gary Oldman is az benne...

telen.talan 2009.03.27. 04:30:11

Nekem ez a bemutató filmecske nagyon bejött... Lehet, hogy csak azért, mert hosszú évek óta nem láttam horrorfilmet, de nagyon ijesztő és jól összerakott trailer volt! Persze láttunk már olyat, hogy előzetes iszonyú jó, a film pedig borzasztó, de engem elcsábított most megnézni ezt!

frank lucas (törölt) 2009.03.27. 07:58:25

hellosztok!

én csak azzak kapcsolatban akarok irnní hogy csak ősszel fog bejönni a péntek 13 nálunk a mozikba?én úgy tudtam már májusban itt lesz.nehogy már ősszíg kelljen várni.az tök gáz.már baromira várom.jason a kedvencem.bár a régit úgyse tudják felül múlni de a bemutatója tetszett.szerintem jó lesz.de nem szeretnék ilyen sokat várni.persze a buzi művész filmeket egyből behozzák.tiszta vicc.

ghavin 2009.03.27. 11:59:52

"Goyer egyébként tehetséges és foglalkoztatott író..."

Ezt komolyan gondoltad?

Attól, hogy tisztességes jómunkásembör módjára képes olyan forgatókönyvet írni, amivel nem válik az adott film értékelhetetlen mocsokká, s már csak a cím miatt is garantáltak a jó jegyeladások, Goyer az egyik legnagyobb katasztrófa, ami Hollywood-dal történhetett Joel Schumacher óta... Vess már egy pillantást az imdb-adatlapjára, könyörgök... Azt a szintű mítoszrombolást, amit a Nolan-féle Batman filmekben véghezvitt az egy dolog, de amit a Hollóval művelt megbocsáthatatlan. A Penge-trilógiát, a Jumper-t és a Nick Fury-t már nem is minősíteném, a címek magukért beszélnek. A Dark City is talán csak azért nézhető, mert rajta kívül még hárman dolgoztak a forgatókönyvön.

Repce Manó 2009.03.27. 12:17:02

Akkor ne nézzem meg? Erre akarnak elcsalni a hétvégén. Legyen inkább Elcserélt életek?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.27. 13:03:38

@Ghavin: Na Joel Schumachert is csak azért utálja mindenki, mert megcsinált két Batmant, egyébként pedig ott van A fülke, Az ügyfél, 8 MM vagy a Rossz társaság. És nézzük a jó oldalát, elcseszte a Denevérembert, de legalább a rajongóknak Chris Nolan két új filmet rittyentett, hogy megnyalták még a lábujjukat is utána.
Goyernek meg nem csak a Dark City-t köszönhettük, hanem a Pengét, köze volt Batmanhez is, na meg anno a Halálcsapda igen jó volt.
A Nick Fury-t hagyjuk, mert az a tévébe pont jó volt.
A Penge harmadik részét elbaltázta, az egész erőtlen volt, oda nem illő zenékkel és a Láthatatlan sem volt jó. A Dark City egyébként egy tehetségtelen rendező kezében szintén mocsokrossz lett volna.

@Repce Manó: Én úgy vagyok ezzel, hogy ha meg akarok nézni valamit, akkor megnézem, más véleménye nem számít:) Az Elcserélt életek jó film szerintem.

ghavin 2009.03.27. 13:47:47

@koimbra: Nem "csak" ezért utálja mindenki Schumachert. A baj ott kezdődött, hogy a sajtó mindent elkövetett annak érdekében, hogy távol tartsa az nézőket ettől a borzadálytól, ám a kimeríthetetlen Warner tőkéből finanszírozott marketing győzedelmeskedett, a film még szépnek mondható nyereséget is termelt. Így többek között Schumacher is hozzájárult a két Batman filmjével ahhoz, hogy Michael Bay és Roland Emmerich rendezővé válhasson. El is átkozom ennek a három rohadéknak a nevét, ahányszor csak eszembe jut a 90-es évek.

ghavin 2009.03.27. 13:59:30

@Ghavin: Nabakker, rohadt másnapos vagyok, ez most ezt újra...

Szóval Schumacher lényegében bebizonyította Hollywood-nak, hogy nem kell tehetséges rendezőket felkérni egy blockbusternek tervezett film elkészítéséhez, a marketinggel, merchandisinggal lényegében az összes elmarasztaló kritika negatív hatása kiegyenlíthető, ráadásul egy mindennemű eredetiséget nélkülöző tehetségtelen senkit úgy irányíthat az adott stúdió, ahogy akar. Lehet, sőt biztos, hogy ez a tendencia nem Joel-bátyóval indult, de jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Michael Bay és Roland Emmerich a későbbiekben szuperprodukciókat rendezhettek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.03.27. 14:26:16

@Ghavin: Michael Bay Jerry Bruckheimer segítségével jött a filmiparba és szerintem egész jó popcorn mozikat készít, sőt a 90-es évek egyik legjobbja, A szikla is az ő nevéhez fűződik. Vele nincs gondom.
Emmerich is megbízható katasztrófagyáros, ugyan az i.e. 10.000 nem volt jó, de azért a Holnapután vagy a Függetlenség napja teljesen jók voltak.

Egyébként Schumachert mikor megkérdezték anno miért csinálta meg a Batman filmeket, annyit mondott, hogy mert hozzávágtak egy rakás pénzt.
Ő ebből elrontotta a Tim Burton által felépített világot.

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.03.27. 15:12:40

@frank lucas: Nyáron kerül a mozikba, ősszel már a DVD jön.

Spawn85 2009.03.27. 22:20:12

@koimbra: Én Emmerich-nél megemlíteném még a Csillagkaput és a Tökéletes katonát is. Szerintem ezek is jók voltak. De az i. e. 10.000 az nekem sem tetszett.

A Szikla nekem az egyik kedvenc filmem, de szerintem a Bad Boys sem volt rossz Bay filmjei közül.

Ardanasz 2009.03.28. 20:07:23

Ma néztem meg ezt a szart! Imádom a horrort, ezért mentem el a 30%-os értékelés ellenére is, de tökéletesen megbántam. Még elég finoman lett értékelve ez a fostalicska! És Gary Oldman hogy a francba adhatta magát ekkora szarra? Ez szégyen! Pedig az egyik kedvenc színészem, de ez egy nulla volt az ő részéről is. És milyen név ez a Jumby de őszintén? Ez egy horrorba való? Vicc, akár a film. Már ebből gondolhattam volna....
süti beállítások módosítása