Elköltöztünk: filmdroid.hu
Scott következő filmjének túl magas a költségvetése
2009.06.30. 09:43 Szólj hozzá!
Korábban már írtam róla, hogy Tony Scott következő filmje az Unstoppable lesz, a Fox már zöld utat adott számára, augusztusban kezdődne a forgatás és 2010 nyarán mutatnák be. A (amerikai) mozikban jelenleg is fut egy produkció, amit Scott dirigált, azonban igen gyengén teljesít. A Hajsza a föld alatt 100 millió dollárba került és eddig csak 53,4 milliót hozott, a végösszeg pedig 60-65 millió körül várható.
Érthető tehát, hogy a stúdió kicsit beijedt és elrendelte, hogy az Unstoppable költségvetéséből jelentősen faragjanak le. A Fox úgy gondolja, hogy a produkció büdzséje túl magas, ráadásul Scott és a két főszereplő (Denzel Wahsington és Chris Pine) gázsija sem kevés, ezért erre mindenképpen szükség van.
A történetben egy vegyi anyagokkal teli vonat elszabadul, amit Washingtonnak és Pine-nak kellene megállítania.
Címkék: miújság
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.