Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Invictus

2010.04.14. 21:00 koimbra 2 komment

Clint Eastwood nem játszik biztonsági játékot, nem úgy ismerjük, mint aki szokványos történetekkel traktál minket és nem hajlik meg a stúdiók akarata előtt. Pedig a fejesek azt várják, hogy folyjon a dollár a kasszákba, az Invictus esetében pedig egy percig sem lehettek biztosak abban, hogy ebből profitálni fognak. Hiszen még az amerikai elnökökről készült mozifilmekre (W., Nixon) sem tódult a nép, a rögbis téma pedig csak Amerikában hozta eddig a legtöbb bevételt, külhonból épphogy-csurran cseppen valami, ráadásul itt csak egy idő után kerül elő a sport.

A veterán színész-rendező Nelson Mandeláról forgatott filmet, aki közel 30 évet ült a rácsok mögött, majd szabadlábra helyezése után indult a választásokon és nyert. Mandelara nehéz feladat várt, tombol a fajgyűlölet, több évtizedig a kisebbség, azaz a fehérek igazgatták az országot, ám most a feketék kerültek hatalomra, de egyes területeken még mindig nem ők irányítanak. Az Elnök szívében nincs harag, nem akar kemény bosszút állni a börtönben eltöltött évekét, egységes ország, egységes nemzet lebeg a szeme előtt. Úgy véli (a történelem őt igazolta, hogy nagyon helyesen) ha az országa megnyeri a rögbi világbajnokságot, akkor az közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Freeman egyetlen Oscarját a Millió dolláros bébiben nyújtott teljesítményéért kapta, a drámát szintén Eastwood készítette. Az idős színész akkor csak mellékszereplőként volt jelent, most viszont megkapta a főszerepet és tudása legjavát nyújtja, zseniálisan formálja meg a köztársaság első , a bölcs, jövőbelátó, a jólelkű emberét. Freeman olyan, mintha maga Mandela játszotta volna el saját magát, (vagy törzsi neve, ahogy a testőrei is szólítják: Madiba), bár összehasonlítási alapunk nincs, mivel az átlagos filmnéző nem tudja, hogy viselkedett a Béke-Nobel-díjas férfi, Múltjával kapcsolatosan nem bocsátkoznak részletekbe, fiatalabb éveiről szinte egyáltalán nem is esik szó, csak azt említik meg többször is, hogy 27 évig raboskodott. Hátránynak nem nevezhető, hogy nem tudunk meg ennél többet Mandelaról, a film is így közel két és fél órás, csak húzták volna az időt. A rögbicsapat nem igazán szimpatizál az ország új „főnökével” és mikor a kapitány előadja, hogy mit vár el Mandel a Springboktól, gyakorlatilag kinevetik őt és csak akkor változik a hozzáállásuk az ügy iránt, mikor ellátogatnak arra a helyre, ahol az elnök raboskodott. Matt Damon formálja meg a Springbok csapatkapitányát, a Oscar-jelölése érthetetlen (számomra), játéka túlságosan is üres, felszínes, sekélyes, bár azt hozzá kell tenni, hogy szerepe szerint akkor kellett megerőltetnie magát a karakternek, mikor a rögbipályán rohan.

Eastwood jól indult neki a történetnek, az első felében Freeman lazán elviszi a hátán a produkciót, a testőrök jelenetei is kiemelkedőek. A régi és új testőrök közötti bizalmatlanságot és aggodalmat is jól ábrázolja, tapintani lehet a feszültséget. Ám a játékidő második felére egyhangúvá válik a film, mintha a rendező elment volna pihenni, a többit pedig rábízta volna az operatőrre (aki egyébként a saját térfelén igazán jó munkát végzett). Eastwood túl gyorsan rendezi le a rögbicsapat felemelkedését, két másodperc alatt elintézi az általuk elért győzelmeket, viszont az utolsó nagy meccset nem kapkodja el. Pedig jobb lett volna. Talán az ezen sport rajongói örülhettek ezeknek a perceknek, ám a többiek, akik csak annyit tudnak, hogy van touchdown meg a labdát át lehet lőni az ellenfél kapuja felett izgalmakat várnak, a filmen dolgozó gárdától pedig el is lehet várni, hogy a hiányos rögbiszabályok ismerete nélkül is feszültek legyenek ezek a momentumok. Ám nem válik érdekessé, izgalmassá, inkább csalódást keltő módon elindul a „hatásvadászat” lassított képsorokkal vegyítve .

Az Invictus nem Eastwood legjobb filmje, azt sem lehet rásütni, hogy túl eredeti lenne és még az üzenete is szájbarágós (és példabeszéd) és sajnos egy idő után egyhangúvá válik. Az elején úgy kezdtem, hogy a rendező nem szokott meghajolni a fejesek akarata előtt, ezúttal talán mintha mégis ez történt volt. 60 %-ot tudok adni az alkotásra.

imdb: 7,5
rottentomatoes: 76 %

Büdzsé: 60 millió dollár
Amerikai bevétel: 37,4 millió dollár
Eddigi összbevétel: 121,8 millió dollár

 

Címkék: iromány életrajzi dráma igaz történet 60 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr701921921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.04.14. 22:09:20

Nekem tetszett, Freeman nagyszerű volt a szerepében. Plusz a végén borsódzott a hátamon a szőr, amikor énekelték a himnuszt a stadionban. Szerintem jó film volt, számomra egyenértékű Eastwood eddigi rendezéseivel.

nikodémus 2011.11.14. 22:39:44

Freemanről szól az egész, ő nagyon jó, de kicsit sok a cukormáz körülötte. Vártam, hogy felépül valami az elnök-védő csapat kisrealista jeleneteiből, de sajnos nem lett belőle semmi. Eastwood most túlságosan belenyúlt a giccsládába.
süti beállítások módosítása