Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Moverman rendezi a Rampart botrányt

2010.04.18. 16:50 koimbra Szólj hozzá!

Oren Moverman fogja dirigálni a Rampart krimi-drámát, amelyben a The Messenger után ismét együtt dolgozhat Ben Fosterrel és Woody Harrelsonnal. Eredetileg Stephen Frears rendezhette volna a filmet, ám ő már nem tartózkodik a fedélzeten.

A forgatókönyvet James Ellroy vetette papírra, az úriember eléggé otthon van a krimi műfajában,  a Szigorúan bizalmas és a Fekete Dália regény az ő nevéhez fűződik és köze volt Az utcai királyai szkriptjéhez is. A film a Los Angelesi Rendrőség Rampart (Bástya) ügyosztályáról szól, amely az 1990-ben kipattant hatalmas korrupciós botrányról híresült el. Több, mint 70 tisztet vettek elő az ügyben és néhányuk rács mögé is került. A zsarukat indokolatlan fegyverhasználattal, erőszakkal, bizonyíték elhelyezéssel, tanúk megfélemlítésével, bankrablással és drogokkal való üzleteléssel és ehhez hasonló tettekkel vádolták.

Movermannak nem csak ez a produkció szerepel a jövőbeli tervei között, a Kurt Cobain életrajzi film rendezői székét is elfoglalhatta. Egyelőre azonban nem valószínű, hogy hamarosan hozzá tudnak látni az életrajzi alkotáshoz, ugyanis még nem lelték meg a megfelelő főszereplőt (Courtney Love James McAvoyt vagy Ryan Goslingot akarja), így a Rampart projektet még előtte le tudja zavarni.

Sylvester Stallone egyébként 2003-ban próbálkozott egy hasonló művet összehozni, annak a címe Rampart Scandal lett volna és Stallone egy detektívet játszott volna, aki a Tupac Shakur és a Notorious B.I.G. gyilkossági ügyben nyomozott volna. Ám ebből nem lett semmi és nem is szerepel az egykor szebb napokat látott akciósztár tervei között.

Címkék: miújság krimihír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr981931906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása