Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bay nem készít több Transformers filmet (?)

2010.07.11. 13:53 koimbra 7 komment

Michael Bay a Transformers trilógia rendezője már a harmadik felvonást is csak vonakodva vállalta el, nem azért, mert nem akarta megcsinálni, hanem mert szeretett volna egy másik filmet összehozni, de a stúdió rábeszélte őt, hogy fogjon hozzá az Autobok és az Álcák következő összecsapásához. Az IGN megkérdezte Lorenzo di Bonaventurát, hogy ezzel véget ér-e a franchise, a producer erre azt felelte, hogy úgy gondolja igen, de nem a stúdió vagy a Hasbro számára, sokkal inkább Michael Bay részéről, aki éveket töltött a hatalmas robotok mellett.

Bay már jelezte, hogy a harmadik résszel lezárja a történetet, de úgy, hogy ha azt valaki más újra elővenné, akkor minden gond nélkül folytatni tudja. Más részről pedig végre meg tudja valósítani a régóta tervezgetett kisebb költségvetésű projektjét, a Pain és Gaint és ne feledjük, hogy a Bad Boys 3 is ott lóg a levegőben.

Címkék: transformers miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr292144465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.07.11. 14:02:42

Mindenképp BB 3, mint Transformers 4. És ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

Dejdő 2010.07.11. 15:37:21

Dettó! BB3 kell a népnek! Transformers pfff! Az első rész után abba kellett volna hagyni! "Bay már jelezte, hogy a harmadik résszel lezárja a történetet," LOL! ez nagyon vicces! milyen történetet? Ennek a filmnek a története 1 A4-es lap és arra rohadt nagy betűkkel ráírva hogy: "BOOOOMM"

BermudaRoby 2010.07.11. 17:28:58

jó volt a Transformers úgy ahogy volt, de elég - nem kell a végtelenségig vinni, mert akkor meg az a baj. Azt hiszem terveztek szellemirtó 3-at is, az borzasztó lett volna.

Shyllard 2010.07.11. 17:47:01

Már az első is sok volt :)

Rolee83 2010.07.12. 05:58:38

Jöjjön csak a Transformers3, főleg hogy 3D-ben is nézhető lesz, aztán utána mindenképp a Bad Boys3 legyen!! Esetleg pár év múlva jöhetne a Transformers4, nem lenne ellenemre!!

tolcsi 2010.07.12. 08:56:30

nincs több fingós robot ^^

Globetrotter2014 2010.07.12. 11:49:48

Ha lineáris a tendencia akkor BB3-at semmi esetre sem. a transf. sem volt egy minden képzeletet felül múló alkotás (de azért rossz sem), a 2 rész pedig kicsit ment csak el (ill lefefelé). Valszeg a 3 is nézhető lesz. A Ghostbutesrs 3 helyett jött ki az Evolution Reitmantól, nem volt rossz de a pénzügyi adatok után asszem éemondtak a GB3ról... Amúgy volt elég spok jó rajzfilm abból az időből, a GI Joe film felejthető lett de volt még egy két érdekes projekt (pedig MASK, Starcom, Jayce, aztán a sok ovisabb, pl thndercats),igaz filmre vitelük már eléggé kétséges, főleg hogy csak pár évig futottak és nem lett képregény franchise/spinoff.
süti beállítások módosítása