Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még idén elkezdődhet a Büszkeség és balítélet meg a zombik forgatása

2010.07.26. 20:46 koimbra 3 komment

Jane Austen klasszikusa, a Büszkeség és balítéletet már számos feldolgozást megélt, ám arra valószínűleg senki nem számított, hogy Seth Grahame-Smith fogja magát és átdolgozza a történetet úgy, hogy belepakol a cselekménybe néhány zombit is. Ebben Tavaly jelentettek be, hogy a könyvnek el fog készülni a mozis változata a Bennet lányok profi kardforgatók és könnyedén ölik halomra az élőholtakat és Mr. Darcy is jeleskedik a zombik eltakarításában. A film főszereplője Natalie Portman lesz, a rendezői teendőket pedig David O. Russell fogja ellátni, elvileg 2011-ben mutatják be a produkciót.

Portman nemrég mondott némi infot a tervezett filmről, Russell befejezte a forgatókönyvet és ha a stúdió is úgy akarja, akkor a forgatás még ez évben elkezdődhet. Persze ha mégse így alakulnának a dolgok se Russell, se Portman nem esik kétségbe, hiszen e mellett van még néhány olyan projekt, aminek elkészülésében részt vállalnának.

A színésznő megemlítette A tetovált lányt is, fogalma sincs, hogy miért emlegetik a film fórumokban a nevét a főszereppel kapcsolatban, hiszen eddig még nem kereste meg a stúdió.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr422178293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.07.27. 09:20:05

hamarosan számíthatunk a pornóváltozatra is? :DDD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.07.27. 09:39:20

@Tapló Terepjáró: Nem lennék meglepve, ha már lenne xxx változata a Büszkeség és balítéletnek:) Egyébként képesek és beleteszik a zombikat is, ha arról van szó:)

Mese92 2010.07.27. 13:43:31

Mostanában olvastam könyvben! Többet nem fogom olvasni, de egyszer jól szórakoztam rajta, na meg ha a filmben Natalie Portman játszik akkor már jó lesz. Furcsa, hogy a Büszkeség és balítélet filmben Keira Knightley (bocs, ha rosszul írom) játszotta a főszerepet, itt meg Natalie, ők valahogy nagyon hasonlóak. Csak Natalie tehetségesebb.
süti beállítások módosítása