Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Murphy is játszik az I.m mortalban

2010.08.09. 11:40 koimbra 5 komment

Andrew Niccol nem készített semmi érdemlegeset a Fegyvernepper (Lord of War) óta, ennek már 5 éve. Tervezgette a The Cross sci-fijét, ám ez elég nehezen akar megvalósulni és a The City that Sailed fantasy azért került parkolópályára, mert a főszereplő, Will Smith úgy döntött, hogy egy másik produkciót részesít előnyben, csak utána lehet szó erről a tervezetről.  Az I.m mortal forgatása  szeptember végén elkezdődhet, először Amanda Seyfriedet sikerült megnyerni az egyik szerepre, majd Justin Timberlake is csatlakozott, jelenleg Cillian Murphyvel folynak a tárgyalások és elvileg már csak annyi van hátra, hogy aláírják a szerződést.

Korábban kiderült, hogy az I'm.mortal a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol rájöttek arra, hogy miként lehet egyszerűen kikapcsolni az öregedésére felelős gént. Azonban ennek ára van,  ha valaki gazdag, akkor az gyakorlatilag örökké élhet, a többiekért pedig előbb-utóbb eljön a jó öreg kaszás. A történet főszereplője egy szegénységben élő fiatalember, akinek egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerül szert tennie még jó néhány plusz évre. A fiatalembert megvádolják egy tehetős ember megölésével, aki menekülni kényszerül csinos túszával, majd rájönnek arra, hogy a szerelem sokkal fontosabb az időnél.

A főszereplőt Timberlake játssza, a túszát Seyfried formálja meg, Murphy pedig egy tiszt lesz, aki a rendszert felügyeli.

Címkék: miújság im mortal

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr892209204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszisz 2010.08.09. 19:54:19

Őt nagyon bírom, az Eredetben messze a legjobb mindenkinél, ahol senkinek sem volt ideje kibontakozni, neki ott is sikerült hoznia a hiteles embert.
Mint Willem Dafoe gonoszakat szokott alakítani, és hasonló is hozzá abban, hogy senkihez sem hasonlító egyedi arca van, szerintem inkább túl szép, mint elrettentő.

Brekicc 2010.08.11. 01:53:52

Sztem Murphynek kéne alakítani Timberlake szerepét, de hát tudjuk hogy az Angol színészeket mennyire szeretik az USA-ban.

Mese92 2010.08.17. 17:01:55

Remélem sokat fog szerepelni a tiszt, mert szeretem Murphy játékát.

Elanor_ 2010.08.17. 19:13:30

nekem a Napfényben tetszett meg először, gyönyörű volt benne. :)
A Reggeli a Plútónban meg hihetetlen nagy volt :D
süti beállítások módosítása